h i r d e t é s

A fagyos időjárás emberéleteket is követelhet, ám mindez megelőzhető

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A fagyos időjárás emberéleteket is követelhet, ám mindez megelőzhető

2021. január 18. - 16:45

Beköszöntött az igazi tél, országszerte fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, ami a Covid-válságot csak még nehezebbé teszi sokak számára.

Nem csupán azokról van szó, akiknek nincs otthonuk, hanem olyan családokról is, amelyekben a gyermekek kinőtték a tavalyi téli ruhájukat, és most nincs miből újat venni. A rászorulók megsegítésével foglalkozó alapítványok tudják a legjobban, milyen népes azoknak a tábora, akik bajban vannak a fagy beálltával.

Éppen emiatt indított a XIII. kerületi Tündérpakk Közhasznú Alapítvány egy 3K névre hallgató kezdeményezést, mely rövidítés a Kiakasztott Kabátok Kampányát takarja. Minden nap kiakasztanak télikabátokat az alapítvány irodájának bejárata elé, ahová már egyébként is sok rászoruló jár évek óta különféle adományokért, és a ruhadarabok rendszerint másnapra gazdára lelnek.

A Szcientológia önkéntes lelkészek is gyűjtést szerveztek ennek támogatására, és a keményen fagyos hétvégére segítségül sok-sok felnőtt és gyermek téli kabátot akasztottak ki a Tündérpakkhoz. Adományuk többi részét pedig átadták az alapítvány vezetőjének, hogy a többi napon is jusson mindenkinek, akinek igazán gondot okoz most a zord időjárás.

Ha támogatjuk azon alapítványokat, szervezeteket, amelyekhez a bajba jutottak fordulhatnak, akkor megakadályozhatjuk, hogy még több áldozata legyen a télnek, mert sajnos már idén is hunytak el fagyhalálban. Társadalmunk pedig egyre inkább megtanulja az előítéletek nélküli összefogást, ami akár egy pozitív hozadéka is lehet a világjárványnak!