h i r d e t é s

A Fecebookon provokált Németh Szilárd

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fecebookon provokált Németh Szilárd

2019. szeptember 12. - 18:16

„Hagyomány és modernség. 1800 első éves hallgató tett fogadalmat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.” Ezzel a megjegyzéssel osztotta meg Németh Szilárd ezt a fotót a Facebookon, és mi nem tudunk másra gondolni, minthogy amit a Fidesznek ez a rezsicsökkentő prominense tett, nettó aljasság.

Forrás: Németh Szilárd Facebook oldala

Lehet persze szörnyülködni és magyarázkodni. Hogy ez nem az, aminek látszik. Nem náci karlendítéssel örülnek az ifjak, hogy megkezdhetik tanulmányaikat Magyarország egyik pénzzel legjobban kitömött egyetemén, hanem ez régi szokás, ha úgy tetszik, hagyomány. Volt, aki meg is magyarázta, hogy az ELTE doktori avatásán is ez a szokás. Megjegyeznénk, hogy máshol meg más a szokás. Vannak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél nagyobb hagyományokkal bíró és modernebb egyetemek, ahol nem náci karlendítéshez hasonló mozdulatokkal tesznek fogadalmat az első éves hallgatók.

Azt kell gondolnunk a kép láttán, hogy Németh Szilárd egy gazember. És ha azt gondoljuk, akkor azt ki is kell mondanunk, le kell írnunk. Merthogy esetében nem arról van szó, hogy síkhülye és fogalma sincs arról, hogy mit csinál. Németh Szilárd ugyanis nem az, akinek látszik. Legalábbis abban az értelemben, hogy nem úgy sötét, mint amilyennek időnként mutatja magát, hanem másként. Hiába beszélt a közelmúltban a civilek eltakarításáról, és hiába evett gusztustalanul birkafejet, más forrásokból úgy értesültünk, hogy mielőtt politikusnak állt, még tanár korában, olvasott, művelt ember volt.

Csak hát azzal Orbán Viktor szotyola köpködős Magyarországán nem lehet boldogulni,. Művelt, olvasott emberrel Dunát lehet rekeszteni Magyarországon, de a legtöbben közülük nem teszik fel a Facebookra náci karlendítéshez hasonló módon megnyilvánuló ifjú emberek fotóit, mert tudják, hogy az sokakban megbotránkozást kelt, rossz emlékeket idéz. Olyan idők emlékét, amelyeket a történészek és a közemberek vészkorszaknak neveznek. Mert voltak évek, amikor a magyar állam nem egyszerűen cserbenhagyta zsidó származású magyar honfitársait, de tevékenyen a halálba is segítette őket

Németh Szilárdnak mindezt tudnia kell, és ő persze tudja is. Valójában nem nekünk kellene most felháborodnunk, akik nem kedveljük Németh Szilárdot és pártját, a Fideszt, hanem azoknak a fideszeseknek, akikben maradt még némi józanság, ha úgy tetszik, tisztesség. Mert amit a képen látunk, azt meg lehet magyarázni, de mentség, bárhogyan is keressük, nincs rá.

Ez a fotó szégyen, és amikor azt mondjuk, hogy ennél már nincs lejjebb, akkor csak a vágyainkat fejezzük ki, mert nyilvánvaló, hogy mindig van lejjebb, és ezt Németh Szilárd és a hozzá hasonló gazemberek napról napra a szemünk előtt bizonyítják.

Föld S. Péter / hirklikk.hu