h i r d e t é s

A feketét választják a magyar autósok

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A feketét választják a magyar autósok

2018. november 15. - 11:55

Még mindig az eszpresszó a magyar autósok kedvence, de egyre inkább nyitnak más kávétípusok felé – derült ki az OMV Hungária idei adataiból.

A töltőállomás-hálózat legújabb vizsgálatában az osztrák, német, román és szlovák sofőrök kávéfogyasztásával hasonlította össze a hazai szokásokat. Míg északi és keleti szomszédunkhoz hasonlóan a rövid feketét szeretjük, addig a nyugati országokhoz képest kevésbé rajongunk a tejes verziókért. 

A magyarok leginkább az erősebb kávétípusokat kedvelik az OMV Hungária legfrissebb kimutatása alapján. A két évvel korábbi felmérés eredményéhez hasonlóan, továbbra is a presszókávé a befutó, a hazai utakon autózók közel fele (46%) ezt választja. Az elmúlt évekhez képest azonban csökkent az eszpresszó egyeduralma, és egyre nagyobb az érdeklődés más kávétípusok iránt. Tízből két vásárló a magyarországi töltőállomásokon a hosszúkávé, egy pedig a dupla eszpresszó mellett dönt. Az OMV Hungária hazai töltőállomásain csak idén várhatóan már több mint 3 millió csésze forró italt vásárolnak az autósok. 


 
Az OMV egy nemzetközi felmérése rámutat arra, hogy míg Romániában és Szlovákiában a rövid fekete fogy a legjobban, az osztrákok és a németek a tejesebb kávétípusokat szeretik. Főleg a cappuccinót - mindkét országban az autósoknak több mint a fele ezt a típust választja. A preferencia azonban sok esetben nem fedi le a valóságot: Németországban például csak a fogyasztók 9 százaléka eszpresszó-párti, mégis több mint az esetek harmadában ezt a típust vásárolják. 

A választék mellett a napszak is jelentősen befolyásolja a kávézási szokásokat. A vizsgált országokban jellemzően reggeli mellett, vagy délután isznak kávét; kivételt képez ez alól Románia, ahol egyértelműen csak a korai szakasz dominál.

Az OMV magyarországi adatai is ezt mutatták: a fogyasztás negyven százaléka délelőtt 7 és 11 óra közötti intervallumban zajlik, a csúcsidő pedig reggel 8 és 9 óra között van. A kávé mellett a legtöbb országban palackozott üdítőt vásárolnak, egyedül Németországban volt a legnépszerűbb tétel az édesség. Érdekesség, hogy ettől függetlenül a legtöbb nassolnivaló a román töltőállomásokon fogy – a kávévásárlók közel fele (46%) választ mellé valamilyen desszertet is. 

Egyértelműen megfigyelhető minden vizsgált országban, hogy a vevők számára fontos a széleskörű, prémium választék.

Tapasztalataink szerint a töltőállomásokon egyre nagyobb az igény a kiváló minőségű szolgáltatásokra, így a kávézás területén is.

A folyamatosan növekvő fogyasztás ellátása mellett azonban fontosnak érezzük a környezetbarát innovációk bevezetését is: épp ezért október elejétől az OMV sajátmárkás, FAIRTRADE minősítéssel ellátott kávéját újratölthető kerámiabögréből is kérhetik vendégeink, ezzel is csökkenthetve a papírhulladékból adódó terhelést

– említette az adatok kapcsán Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. 

Az OMV, „Mi többet nyújtunk” márkaígéretével összhangban kiemelkedő minőségű termékeket kínál VIVA kávézóiban. A környezetbarát kerámiabögrék az ország mind a 115, VIVA kávézóval rendelkező OMV töltőállomásán megvásárolhatóak két méretben, és preferencia szerint bármelyik kávétípussal újratölthetőek.

Az OMV saját fejlesztésű VIVA kávéblendjét a harmadik legnagyobb olasz kávépörkölő üzem, a családi vállalkozásként működő Gimoka szakértőinek segítségével fejlesztették ki és gyártják. Az OMV VIVA blend csapata az olasz kávépörkölő szakértőivel közösen dolgozta ki a különleges kávékeveréket, a minőségi ízélményt számos vakteszten a vásárlók és a töltőállomás-partnerek bevonásával.