h i r d e t é s

A felháborodottak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A felháborodottak

2018. április 21. - 12:20

A felháborodás nyomában nemcsak a szellemírtókra, hanem a szellemépítőkre is nagy szükség lesz

 

Forrás: csepeliek.blog.hu

Nyilvánvalóan kell egy ellenerő Orbánnal szemben, és nyilvánvaló, hogy ezt nem az ellenzéki pártok kikényszerített egymásba borulása fogja létrehozni, egyrészt mert ez eddig sem ment, másrészt mert a feladat nem pusztán politikai, hanem társadalmi, gazdasági, kulturális jellegű. 
Az is látszik, hogy nem csak a politikai szféra, de a civil is nagyon megosztott, ez pedig most, hiába a sok tudás, jó szándék és munka, kontraproduktív, energiapazarló.

Egy nagy társadalmi önvédelmi és ellenállási mozgalomra gondolok, egy olyan, közéleti, civil, politikai, tudományos, érdekképviseleti stb szervezeteket, csoportokat hálószerűen összefogó ernyőszervezetre, amely képes először az ország minden nagyvárosában, majd a kisvárosokban, aztán a járási székhelyeken érdemi jelenlétre. Olyanra, amely valódi ellenerőt jelent a Fidesz helyi hatalommal szemben. A spanyolok már kitalálták és kipróbálták ezt.

Mit tenne ez a mozgalom?

1) Politizálna, állandó támogatást jelentene a ma erőtlen és dezintegrált ellenzéknek a hatalom visszaéléseivel antidemokratikus politizálásával szembeni politikai küzdelmükben, egyben fel is erősítené a hangjukat a

társadalom előtt. Most első feladat a Stop Sorossal szembeni fellépés, meg kell védeni a legbátrabb civileket. 
2) Közösségi finanszírozással képes lenne létrehozni és terjeszteni egy hatékony saját sajtót, amelyre támaszkodhatna a megmaradt független média és amely képes lenne a független média hangját eljuttatni oda is, ahová eddig nem. 
3) Helyi közéleti egyesületeket szervezne - ezekből létrejöhetnének a helyi hatalom új, demokratikus szereplői. kérdezzük meg Attila Holoda-t, ők hogy csinálták Hajdúszoboszlón - most már ők vannak többségben, Attila alpolgármester. Már most el lehet kezdeni, a 2019-es választásig van még bő egy év. Bejut egy két képviselő már jó, a következő választáson már lehet, hogy többségben lesznek. 
4) Társadalmi programokat szervezne és finanszírozna. Vidéki kistelepüléseken szociális szövetkezetek, kulturális események és programok, - mind mind a demokratikus jelenlét esélye, mert elkötelezett emberek állandó munkáját igénylik és a hatásaik rombolják a Fidesz feudális hatalomgyakorlásának társadalmi bázisát. 
5) Alternatív oktatást a gyerekeinknek - demokráciára nevelést, állampolgári ismereteket, vitaköröket. Vasárnapi iskolát a szegény, tehetséges gyerekeknek, társadalmi ösztöndíjat, mindent, amivel szemben a mai közoktatást létrehozták. A demokrácia esélye, jövője múlik ezen.

Ezer más programot tudtok ti is mondani, biztos. Engedjétek el a fantáziátokat. Egy ilyen mozgalom képes lenne azt is elérni, ami eddig magunktól soha nem ment igazán. a közös munka bizalmat, szolidaritást teremtene jobb és baloldali, liberális és konzervatív, jobbikos és dékás, anarchista és emeszpés között - nem sorolom tovább... 
Közöttünk.

 

Pikó András / Klubrádió / csepeliek.blog.hu