h i r d e t é s

A fiatalok fontosnak tartják, hogy beleszólhassanak a közügyekbe

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A fiatalok fontosnak tartják, hogy beleszólhassanak a közügyekbe

2019. április 30. - 16:06

„Van beleszólásod!” címmel nyolcadik alkalommal ülésezhettek középiskolás diákok az Országházban. A Parlamenti Ifjúsági Nap keretében 300 fiatal tehette fel kérdéseit az EU jövőjével, Magyarország szerepével és az európai választások jelentőségével kapcsolatban – kormánypárti és ellenzéki képviselőknek egyaránt.

Fotó: Fülöp Ildikó

A rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra: mindannyiunk számára fontos, hogy a fiatalok megtanuljanak beleszólni a róluk szóló döntésekbe, és részt vegyenek az őket is érintő ügyek megoldásában. Ennek egyik eszköze a diákok és a döntéshozók közötti párbeszéd elősegítése, ami hozzájárul ahhoz, hogy a politikusok figyelembe vegyék a fiatalok szempontjait, a jövő döntéshozói pedig megtanulják hallatni a hangjukat és elmondani a véleményüket.

Az egész napos eseményt idén éppen ezért az Európai Ifjúsági Hét keretében szervezték meg, amelynek célja szintén a fiatalok társadalmi részvételre és aktív állampolgárságra való ösztönzése.

A rendezvény a Tempus Közalapítvány, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája közös szervezésében valósult meg, a Nemzeti Ifjúsági Tanács részvételével.

A „Van beleszólásod!” Parlamenti Ifjúsági Nap résztvevői egy budapesti és kilenc vidéki iskolából érkeztek. Mohay Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságszakmai osztályvezetője és Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatójának köszöntője után a 16-18 éves diákok parlamenti szavazógombok segítségével adhattak hangot a véleményüknek. A játékos szavazás során kiderült, hogy a jelenlévők 96%-a számára fontosak a közéleti kérdések, és ők maguk is igyekeznek szerepet vállalni a saját közösségük életében.

A program következő részében a fiatalok Hollik István (KDNP), Dr. Hiller István (MSZP), Bencsik János (Fidesz), valamint Dúró Dóra (független) országgyűlési képviselőnek tehették fel az őket leginkább érdeklő kérdéseket. A diákok elsősorban az Európai Unió jövőjéről, az EU előtt álló kihívásokról, valamint oktatási és környezetvédelmi témákról kérdeztek.

A rendezvény fókuszában a közelgő európai választások álltak, ezért a fiatalok kreatív workshop keretében információs kampányterveket készítettek, amelyekkel különböző célcsoportokat ösztönözhetnek az uniós választásokon való részvételre.

A tanultak alapján a diákok a saját közösségükben valósíthatnak meg információs kampányokat, amelyek lebonyolítását szakmai zsűri értékeli majd. A fődíj egy Euroscola-programon való részvétel lesz Strasbourgban, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája felajánlásával.

A nap során a diákok megismerkedhettek az Európai Szolidaritási Testülettel és az Erasmus+ program ifjúsági lehetőségeivel is. A játékos szavazás során kiderült: a fiatalok közel 75%-a tervezi is, hogy bekapcsolódik ezekbe a programokba a jövőben, így az önkéntes tevékenységek és a nemzetközi csereprogramok által nagyszerű lehetőségek nyílhatnak meg előttük az aktív állampolgárság és a társadalmi felelősségvállalás megélésére.