h i r d e t é s

A Fidesz belebukik ebbe a konzultációba is: a magyarok többsége nem vonult riadókészültségbe

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz belebukik ebbe a konzultációba is: a magyarok többsége nem vonult riadókészültségbe

2017. október 19. - 19:54

A magyarok háromnegyedét teljesen hidegen hagyja a képzelt veszély. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: faktor.hu

A Demokrata készíttetett - állítása szerint reprezentatív - közvéleménykutatást, amelyben arra a kérdésre kellett válaszolni, hogy Ön kitöltötte, vagy tervezi-e kitölteni a nemzeti konzultációs kérdőívet?

  • Erre a kérdésre a válaszolók 25 százaléka mondott igent.
  • 33 százaléka nemet.

42 százalék pedig nem válaszolt.

Forrás: b1.blog.hu/demokrata.hu

Amiből kiderül, hogy többen vannak, akik szerint nem létezik a Soros-terv, mint akik szerint igen.

Továbbá, hogy a magyarok 75 százaléka teljesen immunis a fiktív problémára, hiába önt a kormánypropaganda közpénzmilliárdokat a választók kondicionálásába.

Ez a kétmillió önmagában talán soknak tűnik, de ahhoz képest a Fi.desz-kormány 8 millió belföldi választópolgárnak (legalább, hiszen elküldték a halottaknak is) küldte el a kérdőívet, meglehetősen kevés. Különösen, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy emberi szokás megígérni valamilyen cselekvést, de aztán nem teljesíteni azt.

Ha kétmillióan valóban visszaküldenék az ún. konzultációt, annak még örülhetne is a Fidesz, hiszen a tavaszi-nyári hasonló ívet, amelyen hol Brüsszel, hol Soros ellen uszított a Fidesz (közös jellemzőjük, hogy egyikük sem indul a választáson, és nem is tervez semmit Magyarország ellen), csak 1,6 millióan küldték vissza. Legalábbis a hivatalos adatok szerint, amit senkinek nem áll módjában ellenőrizni,

a kormány azt hazudik, amit akar.

Különösen ironikus, hogy a mostani felmérés egy olyan (korábban szélsőjobboldalinak tartott, mára a kormánypártok fősodrához igazodó, de nem ő változott) hetilapban jelent meg, amelyiknek szinte minden cikke a migráns- és Soros-veszéllyel foglalkozik.

Ezek szerint mégsem igaz az a goebbelsi tézis, hogy amit tízszer hall az ember, azt már elhiszi. Bár a választók negyedére, mintegy kétmillió emberre megáll a teljes hiszékenység.

Ők jelentik a Fidesz táborát a 2018-as választásokra. Olyan tekintetben mégiscsak sikeres a kampány, hogy őket sikerült megszólítani vele. (Ha nem is küldik vissza a kérdőívet, legalább tudják, hogy kellene.)

A probléma ezzel csak, hogy egy párt szavazóbázisát közpénzből erősítik, a kormány a közvagyon terhére folytat választási pártkampányt (mint ahogy arra Navracsics Tibor is utalt). Ami szimplán

törvénytelen.

Csak a Nemzeti Választási Iroda és Bizottság, valamint az ügyészség pártkatonáinak nem bír ez feltűnni sehogyan sem.

b1.blog.hu