h i r d e t é s


A Fidesz szerint Magyarországon csak a választott képviselők politizálhatnak

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A Fidesz szerint Magyarországon csak a választott képviselők politizálhatnak

2018. január 17. - 08:58

 

Mert ugyebár aki nem a Fidesz, az mind Soros.

Forrás: MTI

Hosszabb cikket közölt a Financial Times – ezt szemlézte hétfőn a 444.hu – a különböző országokban működő, Soros Györgyhöz köthető civil szervezetekről, ennek kapcsán kérdezték Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki hozta a formáját, és sikerült olyan kijelentést tennie, amelyre maximum Putyin vagy Erdogan bólogatna elismerően.
- írja a Szegedi Csípős Blog

Kovács, vagyis jelen esetben a kormány felvállalt álláspontja ugyanis az, hogy „legitim módon” csak a választott képviselők politizálhatnak, a civil szervezetek nem, ezt a politikus le is nyilatkozza. Vagyis: mindenkinek kuss van ma Magyarországon, miután elment szavazni.

Eltekintve a sorosozártól, ennek a kormánynak minden olyan személy és civil szervezet szúrja a szemét, amely képes lehet másokat is szembesíteni azzal, hogy Orbánék mily módon és hogyan élnek vissza hatalmukkal. Szerintük a házi civiljeiken és a saját szavazóikon kívül mindenki Soros György zsebében van, és a Fidesz hangoztatja, hogy a civil szervezetek csak ne ellenőrizgessék a kormány működését. Arra ott van ugye például az Állami Számvevőszék vagy Polt Péter legfőbb ügyész, láthatjuk, mennyire jól végzik a dolgokat.

szegedicsipos.blog.hu



h i r d e t é s

betöltés...

;