h i r d e t é s

A Fidesz választási tétje nem a kerítés, vagy az ország jövője, hanem a börtön

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz választási tétje nem a kerítés, vagy az ország jövője, hanem a börtön

2018. február 03. - 07:19

A Fidesz politikusai számára a tét az, hogy később börtönbe kerülnek, vagy sem. Ezért minden nemtelen eszközt bevetnek, hogy a hatalmukat megtartsák – mondja Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

- Több mint száz korrupcióinfót tartott eddig. Hány feljelentés született ezekből?

- A sorozat előtt bemutatott ügyekkel együtt nagyjából 120-130 korrupciós ügyet dolgoztunk fel, ebből 45 feljelentést tettünk.

- Miért csak minden második-harmadik ügyben fordultak a hatóságokhoz?

- Ismerve a magyar – idézőjeles - bűnüldözés hozzáállását, csak olyankor tettünk feljelentést, amikor a hatóságoknak esélyük sem volt elutasítani a beadványunkat. Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy 20 esetben még a Polt Péter vezette ügyészség is kénytelen volt nyomozást indítani, ebből 12 most is tart. Igaz, ezeknél mindig uniós pénzekről van szó, így a magyar hatóságok sem merik megkockáztatni, hogy lezárják le az ügyet.

- Ez azonban a jéghegy csúcsa, korábban úgy becsülte, hogy a korrupcióval évi 500-1000 milliárd forintot csalnak el, aminek jelentős része uniós forrás. Brüsszelben nem tűnik fel senkinek, hogy lényegében az EU az Orbán-rendszer egyik fő bevételi forrása?

- Annak idején senki sem gondolta, hogy az Európai Unión belül lesz egy olyan ország, ahol ilyen módon intézményesül a csalás, keresik a jogi választ. Az uniót ugyanakkor nagyon is érdekli, hogy itt rendszerszintű-e a lopás, vagy, hogy a nemzeti igazságszolgáltatás mindent megtesz-e az esetek felderítésére. Több nagy ügy is van, ahol már teljesen egyértelmű: a legfelsőbb szintről szervezett csalásról van szó. Ilyenek az Öveges-program visszaélései, a Farkas Flóriánhoz kötődő felzárkóztatási pénzek eltüntetése és a Tiborcz Istvánhoz kapcsolható Elios-ügyek. Nemrég a román fejlesztési biztos kijelentette: ha Romániában a miniszterelnök veje csinálná a közvilágítást, akkor a miniszterelnök már börtönben ülne.

- Orbán Viktor nemrég lekorruptozta a parlamentben, amiért beperelte a miniszterelnököt. A tárgyalás ma lesz, mit szeretne elérni?

- Kérjen bocsánatot. Politikus vagyok, akinek el kell viselni a véleményeket, azonban Orbán tényszerűen nem mondott igazat. Az azonnali kérdések között felhoztam azt a borzasztóan kínos ügyet, hogy az állam kétszeres áron akart lélegeztető gépeket venni. Erre a miniszterelnök lefagyott, majd zavarában azt mondta, hogy én egy folyamatban lévő közbeszerzést akarok manipulálni. Csakhogy a közbeszerzés ekkor már jogerősen lezárult, ez tény.

- A tények viszont egyre kevesebbet számítanak. Az ellenzék mit tud kezdeni azzal, hogy a kormány és sajtója mára egy alternatív valóságot épített fel a hívei között?

- Ez hatalmas probléma, a társadalom zöméhez már nem is jutnak el az általunk feltárt tények. Pedig az embereket nagyon érdekli a korrupció témája, még akkor is, ha lassan követhetetlenül sok ügy kerül napvilágra. Az a feladatunk, hogy minden lehetőséget megtaláljunk az emberek tájékoztatására, mert tudniuk kell: soha ennyi és ennyire nyílt lopás nem történt még az országban. Szerintem azért van esély a kormányváltásra ilyen kormánypárti médiatúlsúly és gazdasági konjunktúra mellett is, mert az embereknek elegük van az intézményi szintű lopásból.

- Egy évvel ezelőtt úgy fogalmazott: amíg választásokon keresztül vezethet visszaút a demokráciába, addig leváltható Orbán Viktor. Most is így látja vagy már átléptük a "vörös vonalat"?

- Nem tudom megmondani, abban viszont biztos vagyok, hogy ha az idei választás után megint ötven százaléknál többet kap a Fidesz, akkor mindent ugyanúgy tud folytatni. Nem hagyja abba a sajtó ellehetetlenítését és küszöbön áll a bíróságok bekebelezése is. Egy egyszerű miniszteri rendelettel beültetik majd a saját embereiket minden fontos székbe. A Fidesz politikusai számára ugyanis a tét az, hogy később börtönbe kerülnek-e, vagy sem. Ezért minden nemtelen eszközt bevetnek, hogy a hatalmukat megtartsák, úgyhogy most kell leváltani őket, mert abban szkeptikus vagyok, hogy 2022-ben Orbán leváltható lesz-e.

- Az ellenzékben mindenki abban érdekelt, hogy 2018-ban leváltsák Orbánt?

- Vannak olyan ellenzéki politikusok, akik szerint a mostani választást nem lehet megnyerni. Nem is baj szerintük, ha az ellenzék egy része elsüllyed és jön egy válság az országban, amelynek a romjain 2022-ben berobognak a hatalomba. Abban igazuk van ugyan, hogy a rendszer gazdaságilag egy kártyavár, de akik a mostani elképesztő kormánypárti lejárató kampányok láttán azt mondják, hogy 2022-re kell gyúrni, azoknak egyetlen stratégiájuk lehet: alkut kötni a Fidesszel, amiért cserében kapnak a kormánypárttól médiafelületet, és ígéretet rá, hogy nem fogja őket lejáratni. Csakhogy egyrészt nem hülyék a fideszesek, ha azt látják, hogy romlik a megítélésük, elzáródnak majd a nyilvánosságot biztosító fideszes csapok és a lejáratás mégis megérkezik. Másrészt, ha mégis sikerülne 2022-ben hatalomra jutni az ügyeskedőknek, a Fidesznél ott maradnak az ellopott brutális nagyságú milliárdok és a médiafölény. Könnyen felhergelnék az embereket és néhány hónap, maximum év után vissza is térnének a hatalomba.

- Kikre gondol?

- Nem azért kapom a fizetésem az Országgyűléstől, hogy az ellenzéket bíráljam. Nekem a kormány bűneivel kell foglalkoznom. Azt ugyanakkor szeretném hangsúlyozni: a 2022-re várás óriási tévedés, ráadásul súlyosan tisztességtelen, mivel aki így gondolkozik, az ország helyzetét kockáztatja.

- Mi baja van önnel Schiffer Andrásnak? A múltkor a volt LMP-társelnök azt írta a Facebookon, hogy nem szokott önnel beszélni.

- Nem tudom, hogy van-e baja velem. Az LMP minden tagja ismeri a telefonszámomat, mindenkivel szívesen beszélek. Tény, hogy András egy ideje nem hívott.

- Az LMP-ben érzi a bizalmat?

- Amíg a párt igényt tart rám, addig csinálom, ha nem, - ami egy rendesen működő rendszerben előbb utóbb eljön-, akkor abbahagyom. A listaállításnál külön szavaztunk a második helyről és a párt 75 százaléka támogatott, tehát úgy érzem, megvan a bizalom.

- Miközben ön nem zárta ki, hogy Mellár Tamást támogassák, az LMP jelenleg úgy tűnik, elindítja saját jelöltjét Pécsen.

- Továbbra is azt mondom, hogy lehetnek megegyezések a párthoz nem tartozó emberekkel is. A lényeg, hogy ők valóban érdekeltek legyenek a változásban. Ebben az ügyben a párt demokratikusan megválasztott szerveinek kell dönteni, én akkor fogok beszélni, ha ezek a döntések megszülettek.

- Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje többször hangsúlyozta, hogy az utolsó pillanatig is várna az LMP-re. Van oka reménykedni?

- Karácsony Gergely nem buta fiú és nyilván vannak dolgok amiben egyet is értünk (bár a politikai mozgásában nem mindig látom a logikát és következetességet.). Amiben nagyon nem értek vele egyet, hogy csak arról beszél, szerinte milyen technikákkal lehet leváltani a kormányt. Elfecsérelt minden nap, amikor erre használja az egyre zsugorodó médiafelületet. Lehet az ellenzéki pártok együttműködéséről beszélni, ezek lehetnek szükségesek is, de nem szabad ennek uralnia a közbeszédet, ebben biztos vagyok.

 

Szerzők: Batka Zoltán / Zoltai Ákos / nepszava.hu