h i r d e t é s

A fideszesek ötöde csalódott a kormányban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A fideszesek ötöde csalódott a kormányban

2022. július 17. - 11:03

A társadalom többsége, 62 százaléka nem ért egyet a katatörvénnyel

A kép illusztráció! - Forrás: projects.fivethirtyeight.com

A Fidesz-szavazók 20 százalékának negatívan változott a véleménye a kormányról a katatörvény ügye miatt, derül ki a Telex által közölt 21 Kutatóközpont által készített közvéleménykutatásból.

A kutatásból kiderül többek közt, hogy az ellenzéki szavazók jelentős többsége (86%) ellenzi az intézkedést, de még a fideszesek is megosztottak: 38 százalékuk helyeselte, 36 százalék ellenezte, 26 százalékuk pedig nem tudott, vagy nem akart állást foglalni a kérdésben.

Arra a kérdésre, hogy „ön egyetért-e ezzel az intézkedéssel”, az összes válaszadó 62 százaléka nemmel felelt, míg 21 százalék igennel, 17 százalék pedig nem akart vagy tudott válaszolni.

Parragh László korábban azt mondta, „a nem katázók közömbösek ebben a kérdésben”, ám úgy tűnik, a valóságban ez nem egészen így van: a kutatás szerint akiknek nincs katás adózó a háztartásában, azok is döntő többségükben (57%) helytelenítik azt intézkedést, mindössze 23 százalékuk ért vele egyet.

A felmérésből is világosan látszik, hogy a katásokat anyagilag elég rosszul érinti az intézkedés: 8 százalékuknak elviselhetetlenül nagy nehézséget okoz, további 37 százalékuknak jelentőset, és csak 22 százalékuk állította, hogy egyáltalán nem okoz nehézséget.

A bizonytalanok 35, a nem katázó családok 33 százaléka csalódott a kormányban, de még a Fidesz-szavazók egyötöde is. (24.hu)


Módszertan

A 21 Kutatóközpont reprezentatív közvélemény-kutatása 1000 fő megkérdezésével, 2022. július 14-15 közötti, telefonos adatfelvétellel készült. A minta kisebb torzulásait súlyozással korrigálták, a hibahatár a teljes minta esetében +/- 3 százalék. A minta összetétele megfelel a teljes népesség összetételének nem, lakóhely, iskolai végzettség és korcsoport szerint.