h i r d e t é s

A Fogaskerekű történetének legsötétebb napja

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fogaskerekű történetének legsötétebb napja

2019. január 20. - 08:00

1987. január 11-én szomorú nap virradt a budai hegyvidékre, ugyanis ezen a napon történt a Fogaskerekű történetének legsúlyosabb, 2 emberéletet követelő balesete. De mi is történt pontosan 32 évvel ezelőtt, 1987. január 11-én?

A Fogaskerekű történetének legsötétebb napja - Forrás: veke.hu

A szomorú véget ért baleset este 20:30 perckor az Esze Tamás Iskola megállóhelyen történt, de nézzük, hogy pontosan hogyan.

Az 52-62-es szerelvény teljesen normál körülmények között startolt a Gyermekvasúttól, és rendben megállt a Művész úti, valamint a Svábhegyi megállókban.
A svábhegyi állomáson azonban a szerelvény villamos fékrendszere elfagyás miatt felmondta a szolgálatot (ezt a járművezető rádión keresztül jelezte is), melynek következtében a Városkút, a Gyöngyvirág út valamint az Erdei iskola megállóhelyeken a szerelvény nem tudott megállni, majd rövid időn belül, az Esze Tamás Iskolánál a felfele haladó, 63-53-as szerelvény 63-as pótkocsijával ütközött, majd a szerelvény szétszakadt (a pótkocsi megállt, a motorkocsi pedig a felfelé haladó szerelvényt maga előtt tolva robogott lefelé). 
Az ütközés következtében a két jármű vezetője életét vesztette, további négy embert súlyos, hét másik embert pedig könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak.
A mentést a megállóhely közúti megközelíthetetlensége, valamint a havas, -10 Celsius-fokos hideg időjárás tovább nehezítette.
Az ütközés erejét jól mutatja, hogy a roncsok csak az Orgonás állomáson a félreállított 57-es motorkocsi mellett álltak meg, ahol a 63-as pótkocsi forgóváza kiszakadt. Innen a hegymeneti szerelvény 53-as motorkocsija legurult a városmajori végállomásig, ahol kisebb erővel a tárolóban félreállított 64-es pótkocsinak ütközött.

A baleset áldozatainak, azaz a két járművezető emlékére 2008-ban egy emléktáblát avattak a városmajori végállomáson.

Okulva a balesetből, a szerelvények fékrendszerét átalakították, valamint 1991-ben az összes szerelvénybe számítógéppel felülvezérelt központi, diszpécseri biztosítóberendezést telepítettek

A baleset emlékére érkezzék egy videós összeállítás a jelenlegi fogasról.

Forrás: Budapesti Közlekedésről Blog