h i r d e t é s

A "forró őszhöz" a Fidesznek semmi szüksége nincsen forró őszre

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A "forró őszhöz" a Fidesznek semmi szüksége nincsen forró őszre

2017. szeptember 21. - 08:12

Az elmúlt hetekben egyre inkább látszik, miről szól a kormány forró ősz retorikája.

Kövér is "forró őszről" beszél - Forrás: zarojel.hu

Jámbor András írása Kettős Mércén.

Mi is bedőltünk a forró ősz tematikának. Sorra írtuk a cikkeket, hogy nyilvánvalóan hazugság, hogy itt erőszakos tüntetések jönnének ősszel. Az elmúlt hetekben viszont egyre inkább látszik, miről szól a kormány forró ősz retorikája. Két dologról: 1. a saját bázisnak adott ellenségképről, amely akkor is van, ha nincs ellenség; illetve 2. az ellenzéki szavazók várakozásainak feltolásáról, majd a várakozások be nem igazolódása után a kedvük elvételéről.

A tavaszi nagy tüntetések után, amelyeket a kormány politikája indított be, akár úgy is tűnhetett, az ősz ugyanígy folytatódik. Csakhogy, ha megnézzük a 2010-es és ‘14-es választási kampányt, azt láthatjuk, hogy a Fidesz nem fel-, hanem letekerte a politikai élet hőfokát. És most is ez áll az érdekében.

Míg saját szavazói készen állnak a Fideszre szavazni, magas hőfokon égnek a folyamatos csaták közepette -- amelyekből mindig lesz újabb --, addig ugyanez az ellenzék szavazóiról és szereplőiről nem mondható el. Márpedig a Fidesznek az a kényelmes, ha az ellenzéki szavazók, főként az a közel egymillió, akik még nem választottak pártot maguknak, nem aktivizálódnak. Ehhez viszont nem botrányokra, hanem alacsony hőfokú politikára van szükség.

De hogy jön akkor ehhez a forró ősz?

Úgy, hogy a forró ősz retorikája nem valaminek az előkészítése, hanem már maga a politikai cselekvés. A forró ősz folyamatos lebegtetése ugyanis nem csupán a kormánypárti szavazókra hat, hanem az ellenzékiekre. Ők is várakoznak, mikor jön már végre el az erő a kormánypárttal szemben, mikor jön már végre egy újabb olyan tüntetéssororzat, mint tavasszal -- esetleg olyan témában, ami végre az ő életükre is hat.

Amikor pedig nem jön, elbizonytalanodnak, amikor a várakozásaik nem teljesülnek be, akkor felelőst keresnek, és nyilván a szemükben nem a Fidesz lesz a felelős azért, hogy nincsenek nagy ellenzéki megmozdulások, hanem maga az ellenzék. Miközben a választó nem is veszi észre, mennyire szépen besétált a kormánypárt csapdájába, amely startból nem is akar mást, mint a választókat elidegeníteni a pártoktól.

De a forró ősz kommunikációja máshogy is hat. A múlt héten egészen tökéletesen mutatta be a Fidesz-propaganda, hogyan tud a semmiből ellenségeket gyártani. Egy tizenévesek által lezavart gyenge akcióból, amelynek keretében cipős dobozokból húztak fel egy fal-szerűséget az EMMI előtti járdára, lett a forró ősz első “zavargása”. A Jobbik közeli N1TV udvariasnak mondható kérdéséből lett “támadás” a szólásszabadság ellen, míg Gulyás Mártonék plakátolásából a Ripost és Origo elleni újabb “ostroma”.

Így pedig a szavazóknak, akik nem látják a bizonyítékokat arról, hogy ezek az állítások nulla igazságtartalommal rendelkeznek, el lehet adni, hogy itt bizony tényleg támadás készül a Fidesz ellen.

Sőt nem csak ezt.

Az akciók után, amik alapból csak azért lettek érdekesek, mert a Fidesz médiája felhangosította és felerősítette őket, fel lehet tenni a kamu kérdést: na, ennyi volt? Ezek ennyire képesek? De bénák!

Ahogy ez történt a Független Diákparlament nevű szervezet EMMI-s akciója után egyből. Róluk senki sem számolt volna be, ha a 888 és a Pesti Srácok nem kezdi előzetesen megírni, itt bizony csúnya sorosista támadás készül, itt indul a forró ősz. Majd miután a Fidesz médiája megemelte az esemény tétjét, rangot adott neki, és új értelmet, hogy ez fontos esemény, kiszálltak a helyszínre és megírták, hogy milyen béna akció volt, megint nem tudták elkergetni Orbánt, nem volt ott senki. Miközben a figyelemfelhívó akció rendezői előzetesen nem is állították, hogy tömegek lesznek ott, és azt sem, hogy elkergetik Orbánt, vagy hogy itt indul a forró ősz. Mindezt csupán a Fidesz-média írta.

És nem véletlenül ezeket az eseményeket válogatják ki. Ezek ugyanis elvont vagy a nagyközönség számára nehezen értelmezhető vagy erőtlen események, amelyeket az ellenzék kizárólagos cselekvéseként mutatnak be, miközben a pártok cselekvéseit vagy az erőt mutató ellenzéki akciókat elhallgatják, és ezzel az egész ellenzék (a Jobbiktól a DK-ig) cselekvőképtelenségét, vagyis annak látszatát erősítik meg.

Ezzel pedig máris a Fidesz-média tudja meghatározni az ellenzéki szavazók várakozásait, ők tudják kijelölni a fontos eseményeket, és ők tudnak keretet adni nekik, és újra tudják értelmezni a történéseket. Ezzel pedig még inkább el tudják bizonytalanítani az ellenzéki érzelmű szavazókat, és megerősíteni a kormánypártiakat abbéli hitükben, a másik oldalon tökkelütöttek vannak, csak mi vagyunk képesek kormányozni.

Tehát a forró ősz nem valami eseménysorra adott reakció beágyazása, hanem önmaga egy politikai befolyásoló eszköz. Bár persze, ha tényleg lennének nagy tüntetések ősszel, akkor ahhoz is megfelelő keretet adna ez a narratíva, de önmagában is jól működik. A kormánypárt érdekeinek megfelelő szavazói csoportokat lehet vele aktivizálni vagy épp demobilizálni pár hónappal a választások előtt.

De mit lehet ezzel kezdeni?

Egyrészt bemutatni a valóságot, értelmezni a dolgokat, és saját értékén kezelni az eseményeket. De fontos az is, hogy akik szerveznek, cselekednek, tegyék azt felelősséggel. Nem csak azt kell mérlegelni, hogy a felháborodásunk okán helyes-e, amit csinálunk, hanem azt is, hogy hasznos-e? A hasznosságot pedig a cél határozza meg. Persze a cél mindenkinek más és más, de azt feltételezhetjük, hogy aki magát baloldalinak vagy liberálisnak, esetleg konzervatívnak vallja, azt gondolja, hogy a Fidesz 2018 utáni teljhatalmát érdemes megakadályozni.

Ebben az esetben viszont érdemes a Fidesz céljaival szemben politizálni. Érdemes nem a kormánypárt tematikáját, hanem a neki fájó ügyeket, a korrupciót, az egészségügy helyzetét, a nem kormányzás témáját elővenni, és az olyan elvont, nehezen érthető, vagy egyáltalán csak a politikával napi több órát foglalkozók számára érthető ügyeket, mint például magát a forró őszt nem témaként továbbvinni. Érdemes emellett olyan akciókat szervezni, ahol az ellenzéki pártok megjelenhetnek és erősen jelenhetnek meg, mert lehet nem szeretni a pártokat, de most ők tudják leginkább a kormánypárt teljhatalmát megakadályozni.

 

Szerző: Jámbor András / kettosmerce.blog.hu