h i r d e t é s

A fotózás szerelmese lett, de a filmezés is érdekli

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A fotózás szerelmese lett, de a filmezés is érdekli

2020. június 29. - 07:42

Király Péter tervezőgrafikusként diplomázott, de a fotózás az, ami igazán megérintette. A 27 éves kecskeméti egyetemista az elmúlt években már több kiállításon is bemutatkozott, illetve számos pályázati sikert elkönyvelhetett.

– A napokban diplomázott tervezőgrafikusként. Mindig is művészi pályára készült?
– Kecskeméten, a Piaristáknál érettségiztem, már akkor körvonalazódott bennem, hogy a művészet alkalmazotti része érdekel, mint például az építészet. Szerettem a fizikát és a matematikát, de a művészetek is megérintettek. A Szabadiskolában Bruncsák András tanítványa voltam. Érettségi után Budapesten, a Képzőművészeti Egyetemen folytattam tanulmányaimat, ahol az elmúlt öt évben két diplomát szereztem. Grafikusként elsősorban a design és a reklámgrafika rész fogott meg.

– Grafikushallgatóként hogyan került kapcsolatba a fotózással?
– Másodéves voltam, amikor egy fotózással kapcsolatos – eléggé összetett – projektfeladatot kaptunk. Korábban nem fotóztam, így minden nagyon új volt számomra. Azonnal rabul ejtett, és kerestem a tanulási lehetőségeket, szerettem volna művészi igényű képeket készíteni, amelyeknek van mondanivalója. Emlékszem, a feladat kapcsán 2016. október 30-án készítettem el az első ilyen jellegű fényképemet.

– A sikereket látva, a fotózás iránti kíváncsisága és tanulási kedve folytatódott. Mikor vette meg az első komolyabb gépét?
– Nem sokkal később, egy középkategóriás Olympus fényképezőgépet, mely megfelelt az igényeimnek. Ráadásul könnyű volt, így bárhova könnyen magammal vihettem. Onnantól kezdve mindent fotózok.

– Mi az, ami igazán megihleti?
– Az utca a kedvencem, minden, ami ott történik. Nem szeretem a beállított képeket. Az élet a maga természetességével, ami megihlet. Az utca mellett a természetben is szívesen fotózom.

A teljes interjú a BAON-on olvasható.