h i r d e t é s

A főváros első nagyáruháza már 15 éve üres

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A főváros első nagyáruháza már 15 éve üres

2021. szeptember 19. - 06:22

A sarokházat a kétezres évek végén a szomszédaival együtt le akarták bontani, hogy a helyén a Zeppelinként emlegetett óriást építsék fel. A munkák sosem kezdődtek meg, az épület állapota pedig gyorsan romlik. - írja a 24.hu

Forrás: Palágyi Barbara/24.hu

Magyarországon kimondottan rosszul bánunk az épített örökséggel: az ország bármelyik pontján találhatunk összedőlés határára került kastélyokat és kúriákat, sőt, sokszor a városok szívében is üresen álló, többemeletes épületekbe botolhatunk, amiket tulajdonosaik nem újítanak fel, illetve nem hasznosítanak.

Ennek sokszor a pénzhiány az oka, máskor azonban a házak meglévő védettségével járó nehézségekbe törik bele a befektetők bicskája, de az is megesik, hogy a felelősségteljesnek egyáltalán nem nevezhető gazda inkább kivár, hiszen tudja:

az állapot romlásával megcsillan a remény arra, hogy a tulajdona lebonthatóvá válik, a felszabadult értékes telket pedig úgy építheti majd be, hogy teljesen kitölti a helyi építési szabályok nyújtotta mozgásteret.

Tökéletes példája ennek a Király utca 40. kétezres években nagy port felvert esete (a házat előbb lebontották, majd a régivel megyegyezőnek szánt utcai homlokzatokkal újjáépítettés), de más belvárosi ingatlanok előtt elsétálva is felmerülhet a gyanú az utcán nyitott szemmel járók fejében.

Ilyen az Erzsébet térre néző Hotel Corvinus Kempinski (ép. Dr. Finta József és Puhl Antal, 1988–1992), illetve a 2013 óta működő Óriáskerék tőszomszédságában álló, hosszú ideje építési háló alatt rejtőzködő Fischer-palota is, az ezredforduló utáni budapesti ingatlanbefektetési láz egyik célpontja, amit szomszédaival együtt tíz éve kis híján lebontottak, hogy a helyén megszülethessen egy, a városképet gyökeresen átíró óriás.

A rendszerváltás után társasházzá vált épületet 2009–2010-ben a közeli Deák Ferenc utca fashion streetté alakításának, illetve az arra néző századfordulós épületek kitűnő felújítását (A Deák-palota FIABCI nívódíjat, illetve Pro Architectura-díjat is kapott) megvalósító, korábban a belvárosi parkolást is irányító Csipak Péter cége, az Immobilia Bécsi-Projekt Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft. vásárolta meg. (Vincze Miklós/ 24.hu)