h i r d e t é s

A gyermekek jogainak világnapja

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A gyermekek jogainak világnapja

2021. november 20. - 07:14

Van-e joguk a mai gyerekeknek arra, hogy gyerekek legyenek?

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Gyermekeink jogait ma már nem a nyilvánvaló jogsértések fenyegetik. Sokkal gyakrabban esnek áldozatul olyan jogtiprásnak, amit segítségnek álcáznak – és erre szomorú példával szolgálnak azok a gyerekek, akiknek tudatmódosító pszichiátriai szereket kell szedniük tanulási vagy viselkedési nehézségekre hivatkozva, akár akaratuk ellenére. Erre az aggasztó jelenségre hívja fel a figyelmet az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű civil szervezet a gyermekek jogainak világnapja kapcsán.

November 20-án lesz éppen 30 éve, hogy Magyarország is törvénybe iktatta az ENSZ által elfogadott Gyermekek jogairól szóló egyezményt. Alaptörvényünk ennek megfelelően ki is mondja: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.” Bízhatnánk abban, hogy hazánkban mindenhol ennek szellemében oktatjuk és neveljük a jövő generációját – a gyakorlatban sajnos még van mit tenni, hogy ez így legyen.

Egy nemzetközi jogvédő szervezet magyarországi csoportja egy igen elszomorító jelenségre hívja fel a figyelmet, amellyel kapcsolatban egy átfogó ismeretterjesztő kiadványt is publikált. Hazánkban, ahogyan a világ legtöbb országában is, gyakran pszichiátriai diagnózisokkal bélyegzik meg a túl aktív gyerekeket, akik nem felelnek meg a modern oktatási rendszer elvárásainak. Míg egy felnőtt eldöntheti, hogy orvoshoz fordul-e panaszaival, illetve használ-e tudatmódosító szereket saját érzéseinek és viselkedésének „normalizálására”, addig egy gyermeknek ez a döntés hivatalosan nem adatik meg.

Magyarországon is ezrével találunk gyermekeket biztonságosnak nem nevezhető, függőséget okozó pszichiátriai szerek hatása alatt ülni az iskolapadokban – mindez egy olyan pszichiátriai diagnózis miatt (pl. "hiperaktivitás", "figyelemzavar"), melyet soha nem igazoltak tényleges orvosi eszközökkel. Ezáltal pedig éppen attól fosztják meg őket, melyre alaptörvényünk szerint gyermekként joguk volna: a „megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéstől”.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány minden fontos információt összegyűjtött a hiperaktivitás és figyelemzavar témaköréről, amelyek az orvosi rendelőkben jellemzően nem hangzanak el. A kiadvány elérhető az alapítvány weboldalán, illetve nyomtatott formában is igényelhető az [email protected] email címen. (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány)

 

A gyermekek jogainak világnapja

1959. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot. Azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. A Nyilatkozat, azzal a céllal, hogy ” hogy a gyermek gyermekkora boldog legyen” olyan konkrét jogokat fogalmazott meg, mint például a névhez, az állampolgársághoz és az oktatáshoz való jog. A Nyilatkozat nem volt kötelező erejű, így ugyanezen a napon, harminc évvel később, 1989. november 20-án az ENSZ Közgyűlése elfogadta a Gyermek Jogairól szóló Egyezményt, és 1990. január 26-án megnyitotta aláírásra.


Magyarország 1991-ben ratifikálta az Egyezményt, amely így kötelező erejűvé vált hazánkban. Magyarország Alaptörvénye kiemelt védelemben részesíti a gyermekkort. Kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Deklarálja továbbá, hogy a szülők kötelesek gondoskodni kiskorú gyermekükről. A gyermekek jogainak minél szélesebb körű biztosítása érdekében több törvény is módosult az elmúlt években, valamint figyelemfelhívó kampányokra is sor került hazánkban.

Az Emberi Jogi Munkacsoport keretén belül külön Gyermekek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport hivatott foglalkozni a gyermekeket érintő aktuális kérdések megvitatásával, szakpolitikai javaslatok áttekintésével.