h i r d e t é s

A halottaknak már nem kell nyugdíjat fizetni

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A halottaknak már nem kell nyugdíjat fizetni

2020. április 25. - 09:52

Kiket támogat a magyar állam a járvány idején?

Ausztriában naponta végeznek el 12.000 koronavírus tesztet. A kipcsak párt, a Fidesz és állami vezetés eddig a koronavírusjárvány kitörése óta, nem tesztelt harminc-negyvenezernél többet. A tesztelés az állami egészségügy feladata (lenne). Az adófizető polgárok egészségügyi ellenőrzését, a gyógyításukat, az állam finanszírozza. Mert az állam tudni akarja, – pl. Ausztriában – hogy kik betegedtek meg, és kiket veszélyeztet a járvány. Ausztriát, Németországot, az Európai Unió államait, érdekli a polgárainak az egészségi állapota, érdekli, hogy kik lettek betegek, hogy az egészségeseket megvédjék, a betegeket pedig gyógyítani tudják. Tehát tesztelik a polgárokat, felmérik a polgárok kapcsolati rendszereiket, hogy ha fertőztek, merre mentek, merre fertőzhettek.  Magyarországon ezzel szemben kivezényelték a rendőrséget, és a katonaságot géppisztolyokkal felszerelve, valamint két-háromnaponta miniszterelnöki rendeleteket adtak ki, még a Büntető Törvénykönyv paragrafusait is megváltoztatták. (A statáriális bíráskodás bevezetését még nem fontolgatják.)

Ha az idős honfitársaink otthonaiba bekerül a vírus, nem tudhatjuk, hogy ki vihette be. Olykor, ha politikai céljai vannak a kormánynak, nos, akkor azonnal találnak felelőst. Úgy egyébként meglehetősen lazák az illetékesek. „Bekerült, – oszt jónapot”, mert a megtapasztalt ritkán elvégzett teszt nem állítja meg a járványt. A Fidesz pártfegyelme pedig minden történésnél erősebb – a tegnapi jó barátjuk halálos ítéletét is megszavaznák, ha azt kívánná tőlük a Párt. Magyarországon, a törvényesség nem szempont a jelek szerint. A kórházakban és az azon kívül történtek rendőrségi, katonai ügyek lettek.  Nem kellenek az öreg, idős emberek. Nem kell, mert fertőződnek és fertőznek. Müller Cecília MTV-öltözékben, rendőri kísérettel eligazítást tart. Csak azt ne mondjuk rá, hogy ezek a többnyire fals és egymásnak ellentmondó hírek sajtótájékoztatók!...  Ausztriában például, a napi tájékoztatást orvosok, és gazdasági szakemberek tartják. Ott, a járvány kapcsán nincs rendőr a képernyőkön vagy a sajtótájékoztatókon, csak Magyarországon szerepeltetik kellékként a fegyveres erők tagjait.

Naponta szörnyülködhetünk a kormánysajtó hírei miatt. Legújabban azon, hogy aláírták a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, de ennek részleteit azonnal titkosították. Viszonyításként, Ausztriában jelentős a járvány miatti jövedelem kiesést pótló támogatás, mint ahogyan a többi uniós államban is. A magyarországi viszonyokhoz képest rendkívül jelentős összegek ezek. Olvashattuk a nemzeti sajtóban, Parragh László véleményét: “Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.” –  Ezt attól a kormányzati segédhivatalnoktól hallhattuk, akit a „nemzeti oldal”, az erdélyi, felvidéki, vajdasági újmagyarok és még ki tudja kik választottak meg. Minden köntörfalazást mellőzve, gondoljunk most Ausztriára egy pillanatra. A jövedelem kiesés miatti támogatások jusson az eszünkbe… – és azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy mi Európa gazdasági motorja vagyunk, mint ahogyan azt pártunk kipcsak vezetői gyakran elmondják nyilatkozataikban. Parragh László, Isten és az Orbán-kormány áldásával, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke jelentette ki azt is, hogy “Jelenleg egy adott mozgástér van, ezen belül mozog a magyar kormány is, egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat.” – ez, azt hiszem, érthető. Ma már ott tartunk, hogy nyíltan meg merik mondani, hogy mire számíthat az ellenzék.

Ízleljük meg még egyszer: “Egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat.” – Tehát, ha te nem vagy kipcsak, vagy türk, nem viszel megfelelő mennyiségű pénzt, a TAO -ba, ha nem szereted a felcsúti kisvasutat, nem szereted a focirugdosást, nem szereted a stadionokat, és még mindehhez beteg vagy, fertőzött vagy, tönkrementél, akkor te ne számíts segítségre az Orbán-kormánytól. Ezt mondta el Parragh László. Jegyezzük meg az ő nevét is.

Magyarországon, kormányzati szempontból, nem kifizető megmenteni a nyugdíjasokat, az idős, már nem dolgozó embereket. Őket nemigen támogatják. Elég, ha csak a legutóbbi nyugdíjemelésre gondolunk. Az Európai Unióban, tőlünk keletre, ott is politikai értékrend alapján adják a támogatásokat? Nem rászorultság alapján?

Megkaptam az ATV videóját egy „ellenzéki” megnyilvánulásról. Parragh László, szinte szóról-szóra megismételve a felhatalmazott miniszterelnök szavait, beszélt a 13. havi nyugdíj visszavezetéséről is. – Ezt négy részletben teszik meg, 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egy heti nyugdíjat kapnak majd, ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is, (aki akkor még életben lesz!). – Amivel, így ki merte mondani: nem ért egyet. Illetve tudna vitatkozni azzal is, hogy 75 ezer ember úgy kaphatja meg diplomáját, hogy nincs nyelvvizsgája.

Az elnök úr, ahogy azt megtapasztalhattuk, bármikor odaáll Orbán Viktor mellé, legyen szó tanácsadói szerepről, a szakszervezetek elfojtásáról, vagy bármiről. - Mindebből, úgy vélem, csak az következik, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke megbízást teljesített. Egy óra tévészereplés idejére az Orbán-kormány lojális ellenzékének a szerepét játszotta el.

 

Kollár Erzsébet,
a rendszerváltók lelkiismerete