h i r d e t é s

A hét első napjaiban tetőzik a hőség

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A hét első napjaiban tetőzik a hőség

2015. július 06. - 07:42
0 komment

Tovább fokozódik a már így is szinte elviselhetetlen forróság: hétfőn és kedden 38, de szerdán keleten akár 40(!) fokig is emelkedhet a hőmérséklet. 

Szerencsére már látszik a hőség vége: várhatóan szerda estére egy hidegfront hoz több fokos lehűlést és felfrissülést.

Délelőtt mindenhol derült, napos, száraz idő várható, később is csak a nyugati határnál növekedhet meg a felhőzet.

Délután a Dunántúlon erősebben, az ország keleti harmadában gyengébben megnövekszik a gomolyfelhőzet, de a Duna-Tisza közén általában derült marad az ég. A nyugati, északnyugati határnál néhol kialakulhat zápor, esetleg egy-egy zivatar, másutt számottevő csapadék nem valószínű.

Az ország nagy részén mérsékelt marad, csak néhol élénkül meg a nyugati, délnyugati szél, de a nap második felében a Kisalföldön sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugatira forduló szél, illetve zivatarokban is lehetnek erős, viharos széllökések.

A legmelegebb órákban 33, 38 fokra számíthatunk, országszerte forróságra, az átlagosnál 8-10 fokkal melegebb időre kell készülni!

 

idojaras.hu

Posted by SEJT on 2015. július 5.