h i r d e t é s

A héten a Fidesz már "nagyágyút" is bevetett, Lali király személyében

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A héten a Fidesz már "nagyágyút" is bevetett, Lali király személyében

2017. május 28. - 11:39

A Fidesz – szókincséről és igen logikus érveléséről híres – frakcióvezetője egy Reuters-interjú kapcsán találta meg a baloldali politikust. 

Forrás: gepnarancs.hu

A volt debreceni polgármester hozta a formáját. Az igazság különösebben nem zavarta, felmondta a szokott fideszes hazugságokat.

Az MSZP kongresszusa, szombaton  Botka Lászlót megválasztotta a párt miniszterelnök- jelöltjének. Botka László kongresszusi beszédében új baloldali politikát hirdetett, amely 2018 után alkalmas lehet az Orbán-uralkodás veszteseinek felzárkóztatására, a szegénység mérséklésére, az órási vagyoni különbségek csökkentésére.

Sok millió magyar ember számára jelenthet esélyt, adhat reményt, ha sikerül a program mögé többséget szerezni. Tegyünk igazságot – több mint jelszó, hosszú évek óta az első kísérlet arra, hogy a szocialista párt azokhoz szóljon, azokat támogassa, akik eddig a társadalom peremén éltek. Amennyiben a magyar választók bizalmat szavaznak a Botka-programnak, akkor lesz okuk félni azoknak, akik 2010 óta a közpénzek lecsapolásával gazdagodtak meg, lettek sokszoros milliárdosok. „Hé, fideszes főbetyárok, eljött az idő, amikor visszaköveteljük tőletek az országot !”– jelentette ki Botka László, a párt legfelsőbb fórumán.

Nem véletlen, hogy a Fidesz tart attól, hogy sikeres kihívója lehet Botka László a mostani miniszterelnöknek, aki 2006 óta úgy fél a nyilvános vitáktól, mint a tűztől. Ezért minden lehetséges módon – még a kongresszusi döntés előtt – össztüzet zúdítottak  a szegedi polgármesterre. Beindult a Párt karaktergyilkolási gépezete – pénz, paripát nem kímélve. Az immár – igaz, még csak első fokon – közszereplőnek minősített Habony vezérelte lakájmédia szinte naponta tálalja a különböző álhíreket. Ezek eddig visszájukra sültek el, hisz’ Botka László ismertsége nőtt, népszerűségi indexe magasabb mint Orbánnak.

A héten a Fidesz már „nagyágyút” is bevetett, Lali király személyében. A Fidesz – szókincséről és igen logikus érveléséről híres – frakcióvezetője egy Reuters-interjú kapcsán találta meg a baloldali politikust. A volt debreceni polgármester hozta a formáját. Az igazság különösebben nem zavarta, felmondta a szokott fideszes hazugságokat. Úgy fogalmazott, hogy a brit hírügynökségnek arról beszélt Botka: „ ha őt megválasztják, és a szocialisták győznek, akkor elbontják a kerítést a határon.” Az említett interjú felvételén azonban világosan hallható, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt hangsúlyozta, hogy a kerítésre az EU közös határvédelmi mechanizmusának elfogadását és kiépítését követően, valamint a közel-keleti helyzet megnyugvása esetén nem lesz majd szükség.

Valószínűleg némi gond lehet  a Fidesz frakcióvezetője szövegértési képességével. Talán nem olvasta el figyelmesen, miről is beszélt Botka László. Ajánlom számára, hogy vegyen különórákat az első osztály tananyagából. Talán segíthet picinykét szövegértési problémáinak a megoldásában. Igaz, hogy diplomát nem tudott szerezni, de talán még képes lehet néhány, magyar nyelvű mondat pontos értelmezésére. Azt nem gondolom, hogy tudatosan nem mondott igazat – bár azért mérget nem innék rá. Arra talán még egy fideszes sem képes, hogy tudatosan hülyének nézzék az embereket. Lehet, hogy tévedek?

Úgy látszik, hogy a Fidesz a választásokig napirenden fogja tartani a migránsozást, a gyűlöletbeszédet. Hazaárulónak minősítve mindazokat, akik az emberség, a tisztesség, a humánum képviselői. A Fidesznek több mint hét év kormányzásnak álcázott semmittevés  után,  nincs érdemi mondanivalója arról, hogy mit akar tenni a rothadó egészségüggyel, a pusztuló közoktatással, a szegénységgel. Mint ahogy tette eddig, továbbra is cinkelt lapokkal játszik Orbán és  hatalmi elitje.  Számukra egy a fontos, hogy a közpénzekből mind többet tudjanak magánosítani.

Nem lehet véletlen, hogy éppen tegnap este – illegalitásban – írta alá a Fidesz választmányának elnöke és a Lungo Drom vezetője a 2018-as választási együttműködésről szóló megállapodást. Az egyik aláíró az a Farkas Flórián volt, akinek nevéhez számos sumák, korrupció-gyanús ügy köthető. Így máig tisztázatlan a szerepe, a )Híd a munka világába” programban elherdált 1,6 milliárd forint „felhasználásában”. Az utóbbi hetekben úgy látszott, mintha szorult volna a nyaka körül a hurok, de a szerződés aláírása egyben menlevél is számára az igazságszolgáltatással szemben. Lehet, ezért is kellett a szignókkal sietni. Amíg azonban a legfőbb ügyész a kormányfő kezéből eszik, különösebb félnivalója egyébként sincs egyetlen lojális fideszes pártkatonának sem.

Tudjuk, hogy a frakcióvezető úr olyan kérdésekre nem válaszol, amelyekhez nem kap sorvezetőt, de hazugságok helyett, joggal várják a magyar emberek – akiket meg akarnak védeni –, hogy arról halljanak értelmes üzeneteket, hogy mitől lesz jobb az életük, miért kell hónapokig várni egy szakorvosi vizsgálatra, miként lesz a ma fiataljainak biztos megélhetésük, miért London a második legnagyobb magyar város. Uncsi már visszamutogatni az „zelmúlt nyóc évre” , hiszen a Fidesz uralkodása alatt mindent elfoglalt, maga alá gyűrt. Kiépítette a saját, jól fizetett klientúráját, az országot visszavitte a középkorba. Hűbéri láncolat jött létre, tetején  a Várba – netán még a koronára is – vágyakozó „örökös miniszterelnökkel”.  A válaszokat még egy ideig elodázhatja a kormányzó párt , de egyszer – reméljük, nem is oly távoli jövőben – eljön az igazság pillanata, amikor kiderül: a király meztelen.

 

Szerző: Budácsik Lajos / gepnarancs.hu