h i r d e t é s

A hírverés rothadó bűze: az egészség, az oktatás és a humántőke-vagyon kapcsolata

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

A hírverés rothadó bűze: az egészség, az oktatás és a humántőke-vagyon kapcsolata

2018. július 17. - 12:32

 

Magyarország (hazánk) egészséggondozásában milyen mutatók jelzik humántőke-vagyonunk mennyiségi és minőségi állapotát. Milyen erőfeszítésekre lenne, illetve lesz szükség, hogy az oktatás- és egészségügy népgazdasági szinten mérhető profitot és emberhez méltó életet, nem a halálozás növekedését tudja „termelni”.

Forrás: anticap.wordpress.com

Az emberi tényező, vagy ahogyan a mai tudományos terminológiában használatos: emberi tőke értékének (felértékelődésének) növekedése vetette fel azt a súlyos problémát, miszerint, „mindaz, ami a korszerű kezeléshez szükséges lenne, társadalmi méretekben gazdaságilag nem lehetséges. Ha az egészségügy világméretű válsága arra utal, hogy ez nem lehetséges, akkor az egyetlen szakmailag, gazdaságilag és etikailag is elfogadható megoldás a megelőzés, a prevenció lenne. Sajnos erre a társadalomnak nincs fogadókészsége. Széles körű oktatásra, nevelésre lenne szükség, hogy a prevenció Magyarországon elfoglalja a helyét a magyar közéletben.[1]

Az oktatásba kellene tehát többet, főként az újabb gazdasági követelményeknek megfelelően másként, az egyénnek és a társadalomnak beruháznia.  Még akkor is, ha köztudomású, hogy a társadalomnak erre a szektorra történő ráfordításai nem itt fognak megtérülni. Ha egy tőkés bővíti a gyárát és az ott megtermelt árut értékesíti, ennek haszna belátható időn belül a vagyonát fogja gyarapítani. Az oktatás jövedelmezősége tér, idő és minőség tekintetében eltér a hagyományos pénzbefektetési konstrukciókétól. A humántőke-befektetés nyeresége generációkkal később, legtöbbször más gazdasági szektor területén és nem csak pénzben, hanem emberi kvalitásban, életszínvonalban és életminőségben jelentkezik. Ez a tőkeminőség a munkavégzésben válik újra beruházható tőkévé. A magasabb szintű oktatásából kikerülő diák, a jövő műveltebb és egészségesebb mérnöke, buszvezetője, ápolónője, nem utolsó sorban szülője.

Nemcsak arról van szó, hogy az oktatásnak számtalan externális hasznot tulajdoníthatunk, hanem arról is, hogy ezek a nyereségek a beruházástól időben annyira elválnak, hogy a beruházó esetleg nem is éri meg a megtérülő hasznot.

Miután racionális gazdálkodó ilyet nem tesz, joggal állíthatjuk, hogy az efféle gondolkodásmód bizonyos fokú közösségi elkötelezettséget, a mai társadalmi gyakorlatban morális altruizmust, vagy politikai cinizmust feltételez.

Ez a megtérülési „fáziskésés” az egészségnevelésben is jól érzékelhető.

Nem változtat azonban a tényen, hogy az egyén egészsége túlmutat az egyéni problémákon, mivel a lakosság rossz egészségi állapota korlátozza a gazdasági növekedés lehetőségeit. Schultz erről így nyilatkozott: „Míg a föld önmagában nem döntő tényezője a szegénységnek, az emberek igenis azok: a népesség minőségének javításába fektetett beruházások jelentékenyen növelhetik a szegények gazdasági kilátásait és jólétét. …A népesség minőségét úgy kezelem, mint szűkös erőforrást, ami azt jelenti, hogy gazdasági értéke van, és megszerzése valamilyen költséggel jár.... Az emberi tőkébe való bruttó beruházásba beletartozik a megszerzés és a karbantartás költsége. E beruházások közé számít a gyermeknevelés, a táplálás, a ruházás, a lakás, az orvosi szolgáltatások és a saját időfelhasználás. Az egészségtőke szolgáltatása az „egészségesen töltött időből” vagy a betegségmentes időből” áll, amely munkára, fogyasztásra vagy szabadidő-tevékenységre fordítható.[2]

Ezért tehát, ahhoz, hogy hazánk felzárkózását célul tűzhessük ki, pontosan meg kell fogalmaznunk hová, milyen területeken kívánunk felzárkózni. Ehhez lehetnek segítségünkre a világ számos országának humántőke vagyonára, az általuk elért gazdasági mutatókra vonatkoztatott rangsorolások. Tekintsünk át most ezek közül néhányat.

Rangsorszámítási módszerek

 A  GDP

A nemzetgazdasági növekedési mutatók közül a GDP számítás a legelterjedtebb. Ennek kalkulációja a puszta anyagi termelés és fogyasztás abszolút nagyságán túl nem vesz tudomást számos további, társadalmi viszonyokkal és természeti környezettel kapcsolatos jóléti, életmódbeli és minőségi elemről.

Ha viszont abból a tényből indulunk ki, hogy a termelés és a fogyasztás növelése a jóléten keresztül valósulhat meg, nem pedig fordítva, akkor más, kiegészítő, korrekciós számítási módszerhez kell folyamodnunk.

Az kidolgozott jóléti koncepciók lényegében két csoportba sorolhatók. Az egyik az egyéni jólétre összpontosító életminőség-koncepció (quality of life, QOL), amely az objektív egyéni életfeltételek mérése mellett hangsúlyozza az életfeltételek szubjektív „percepciójának”, személyes tudatosulásának fontosságát is, amit úgynevezett szubjektív indikátorokkal próbál megragadni.

A másik, a társadalmak minőségét próbálja mennyiségi mutatókkal jellemezni úgy, hogy az egyéni jólét koncepciója mellett, , illetve azon túl egyes, a társadalmi totalitás szintjén vizsgálható jelenségeket is (pl. a társadalmi kohézió, generáción belüli és azok közötti szolidaritás stb.) mérni igyekszik.

Az emberi fejlődés mutatója

HDI: Human Development Index

Az emberi fejlődés mutatójának (HDI) kidolgozása a Nobel-díjas indiai közgazdász, Amartya Sen nevéhez fűződik.

Szerinte a fejlődés nem más, mint az emberi képességek kiterjesztésének folyamata. Célja, hogy megteremtse az emberek lehetőségét az elérhető „legteljesebb” emberi életre. A jólétnek általa adott felfogásában figyelembe veszi a személyiség választási szabadságának növekedését: milyen mértékben képesek az emberek megválasztani életmódjukat, és „teljessé” tenni életüket. Az „emberi fejlődés” értelmezése lényegében az országok, ország csoportok közötti fejlettségbeli különbségeknek a gazdaságon kívüli, de a gazdasági fejlődéssel is összefüggő szociális indikátorok, mutatók alapján történő értékelése.

Magyarország HDI indexe: 0,51.

„Mivel az index kidolgozói 0,8-nél húzták meg a magas fejlettségi szint határát, így Magyarország jelenleg a közepesen fejlett országok közé tartozik. A HDI értéke szerint szokás az országokat rangsorolni, és az így kialakult sorrendet összevetni a GDP-értékek szerinti ragsorral.

Ha egy ország az utóbbi mutató alapján jóval jobb helyezést ér el, mint a HDI-rangsorban, akkor ezt úgy értelmezhetjük, hogy a nemzeti jövedelemnek a társadalmi jólétre való konvertálása nem kielégítő. Ilyen jellegű diszkrepanciát tapasztalunk például a nagy olajexportőr országokban. Magyarország és a többi, volt szocialista ország esetében ennek éppen ellenkezője látható: a magas várható életkornak és az írástudatlanság szinte teljes körű felszámolásának köszönhetően a HDI értéke általában magasabb annál, mint amire a GDP-rangsor alapján számítani lehet.”[3]

A HDI-nek három komponense van:

  • a nemzeti jövedelem, mint gazdasági mutató,
  • az élettartam várható hosszúsága,
  • a felnőtt írástudó népesség aránya és az általános iskolai évek számának átlaga.

A fenti összetevőkből kiderül, hogy a két utóbbi – közvetetten bár -, az életmódra vonatkozik. E két alkotóelemmel számos kutatás foglalkozik.

Ezek alátámasztják,„hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű emberek egészségi állapota általában rosszabb a magas végzettségűekénél. Magasabb a morbiditásuk, gyakrabban fordulnak elő körükben fertőző betegségek, rövidebb a várható élettartamuk. Az iskolai végzettség … elsősorban indirekt módon, közvetítő láncszemeken (a munka és anyagi körülményeken, a pszichoszociális erőforrásokon és az egészséges életstíluson) keresztülhat az egészségre. A magasabb iskolai végzettségűek ugyanis valószínűbben foglalkoztatottak, kevesebb közöttük a rokkant, viszonylag nagyobb jövedelemmel rendelkeznek és így anyagi problémáik is kisebb mértékűek, mint az alacsony iskolai végzettségűeké. Jobb munkalehetőségeik vannak, amelyek kevesebb stresszel, veszélyezettséggel járnak.”[4] 


[1] Bácsy Ernő, Vizi E. Szilveszter: Előszó in: Egészségügy és piacgazdaság Budapest, 1998 Magyar Tudományos Akadémia
[2] Schultz, W. Theodore: Beruházás az emberi tőkébe  Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó   Budapest, 1983  p.:286-92
[3] Husz Ildikó: Az emberi fejlődés indexe in: Szociológiai Szemle 2001/2. 72-83.
[4] Tahin T.- Jeges S. –Lampek K.: Iskolai végzettség és egészségi állapot in: Demográfia 2000. 43. évf. 1: 70-93

 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..