h i r d e t é s

A Honvédkórház koraszülött osztálya bezár, de több mint kétmilliárdot adunk Mexikónak templomépítésre

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Honvédkórház koraszülött osztálya bezár, de több mint kétmilliárdot adunk Mexikónak templomépítésre

2018. november 30. - 13:54

Magyar Közlöny adta hírül, hogy több mint 2 milliárd forintot szán a magyar kormány a földrengés sújtotta mexikói Jézus Szíve templom és Tepoztlan-i kolostortemplom helyreállítására – írja a 168ora.hu.

Ahogy írják, a cél megvalósítása érdekében a pénzügyminiszternek

2019-ben 885 millió, míg 2020-ban 1 milliárd 145 millió forintnyi forrást kell erre biztosítania.

A pénzt a 2017-ben indított kormányzati program, a Hungary Helps Program keretében folyósítják, amelynek célja, hogy a világ migrációs kibocsátó területein – elsősorban a Közel-Keleten és Afrikában – hajtson végre beruházásokat, illetve segélyezést. Ezen belül pedig elsősorban a keresztény lakosságon kívánnak segíteni.

Mindeközben bezárják a Honvédkórház koraszülöttcentrumát, mivel nincsenek meg a működtetéséhez szükséges személyi feltételek. A Honvédban lévő PIC 2012-2013-ben összesen bruttó 112 millió forintos fejlesztést hajtottak végre, uniós forrásból.

168ora.hu