h i r d e t é s

A KDNP megduplázná a Kúria elnökének a fizetését

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A KDNP megduplázná a Kúria elnökének a fizetését

2019. december 01. - 06:36

Darák Péter így az eddigi havi 1,5 millió forint helyett több mint 3 milliót kapna.

Darák Péter - Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az igazságügyi törvénycsomaghoz benyújtott módosító javaslatból kiderült, hogy duplájára emelné a Kúria elnökének fizetését a KDNP – számolt be az RTL Híradó. Darák Péter az eddigi havi 1,5 millió forint helyett így több mint 3 milliót kapna. A kisebbik kormánypárt szerint ez sima bérrendezés, korábban Áder János fizetését is megduplázták.

2020-ban az ügyészek átlagosan 21 százalékos, a bírák pedig 32 százalékos, majd 2021-ben együttesen 12 százalékos, 2022-ben pedig 13 százalékos béremelést kapnak. A döntés közel 3000 bírát és 2000 ügyészt érint. A bírók illetményemelése 2020-ban 9,5, az ügyészeké 4,5 milliárd forintot tesz ki. Az előbbiből az Országos Bírósági Hivatal 3 milliárdot, az utóbbiból az ügyészség 1,5 milliárdot biztosít, a maradék a központi költségvetést terhére megy – írja a HVG. (444.hu)