h i r d e t é s

A kérdés az, hogy egy meleg, hogy tudta a nevét adni egy homofób alaptörvényhez?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kérdés az, hogy egy meleg, hogy tudta a nevét adni egy homofób alaptörvényhez?

2020. december 04. - 16:06

Felrobbant az internet Szájer József brüsszeli lebukása után, mindenki mindenről ír benne a nagy nemzetközi összeesküvésről és még ki tudja miről. - írja a Karcos Harcos Blog

Magyarország Alaptörvénye - Forrás: 2010-2014.kormany.hu

Buzizik az egész ország és benne lehet, hogy a buzik is, pedig, ha csak egy kis empátia, vagy méltányosság hatott volna az uralkodó párt a Fidesz vezetőjére Orbán Viktorra, akkor ez az eset megmaradt volna a kriminalisztika keretei között. Neki nem volt elég, hogy az első Alaptörvényt, amit gránitba vésetett velünk, látens homofóbia övezte. Neki nevesítettni kellet, hogy az anya nő, az apa férfi!

Ezen ponton vált kiemelten meghatározóvá kizárólag Szájer személye, mert egy ország értelmisége számára volt nyilvánvaló, hogy ő meleg, nem is foglalkozott ezzel senki. Pedig lett volna mivel, de egyetlen politikai erő sem akart vagy tudott arra a mélységre lemenni, amelybe az Alaptörvény taszított bennünket ebben kérdésben.

Szájer menekülése és ereszcsatornára kerülése, ezt a szakállas embert egy meleg patkány szintjére vitte le, mivel a patkány szokott menekülni az ereszcsatornán.

Szájer méltatlan és nevetséges bukása megnyitotta az utat arra, hogy hazánk csatlakozzon ahhoz a normarendszerhez, amely ma Európát uralja, nem rekeszthetjük ki azon honfitársainkat, akik a genetika játéka miatt más helyzetbe kerültek, mint a többség. A társadalom fejlettségét jól mutatja, hogy miként viszonyul a kisebbségekhez, az erős, többlet lehetőséghez juttatja a gyengébbet, vagy a kisebbségben lévőt.

Szájert nem a titkosszolgálatok buktatták meg, hanem a saját hazug élete, reméljük tanul belőle és meggyőzi Orbán Viktort, hogy igenis helytelen, amit ebben a témában tesz és elvállalja a Damaszkuszi utat.

 

Forrás: Karcos Harcos Blog