h i r d e t é s

A Kodály Intézet múltja, jelene, és jövője

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Kodály Intézet múltja, jelene, és jövője

2018. január 19. - 09:28

A Kodály Intézetben tartott ülést a Kecskeméti Városszépítő Egyesület szerdán délután. A nyitott ülés témája a Kodály Intézet múltja, jelene, és legfőképpen a jövője volt. Az érdeklődők az intézet várható bővüléséről kaphattak tájékoztatást.

A Kecskeméti Városszépítő Egyesület 35 éves fennállása óta még nem volt példa arra, hogy a Kodály Intézetben tartsák az egyesület ülését. A mai tehát kivételes esemény volt. A helyszínválasztás oka természetesen szorosan kötődik a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet jövőjéhez.

- Nemrég szereztünk arról tudomást, hogy a mellette lévő és egyébként Kodály Zoltán által alapított zeneiskolát visszakapja, illetve megkapja a Kodály Intézet és a Zeneakadémia majd ennek megfelelően tájékoztat minket, hogy körülbelül, hogy képzelik a bővítést. Bízunk benne, hogy hamarosan erre sor fog kerülni - mondta Király József, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti intézete a szomszédos Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium megüresedő épületét kapja meg, amely a Rudolf-laktanya területére költözik.

- A kezdeti tervek arról szólnak, hogy a kolostorépület megújul és egyfunkciós lesz. A kollégiumi rész, amely szintén ebben az épületben működik, elköltözik és az új épületben kapnak helyet a hallgatók. A kolostorépület az oktatás központja lesz és az új épület elsősorban egy koncertterem illetve a hallgatók ellátására, elszállásolására lesz alkalmas - mondta Dr. Nemes László Norbert, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója. 

Király József köszöntőjében elmondta, hogy a civileknek kötelessége figyelni és segíteni saját lakókörnyezetük szépülését. A Kodály Intézetre kimondottan fontos figyelni, úgy is, mint műemlék, és mint oktatási helyszín.