h i r d e t é s

A kormány helyett az önkormányzatok próbálják kezelni a lakhatási válság megoldását

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány helyett az önkormányzatok próbálják kezelni a lakhatási válság megoldását

2020. január 28. - 13:44

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke korábban már elégedetlenkedett egy sort a kormány lakáspolitikája miatt.

Igaz, azt nem vette számításba, hogy a rendkívül gyenge forintárfolyam sem segít a magyarok helyzetén, ráadásul az MNB is erősen támogatja a hitelfelvételt. Eközben Matolcsy a kormányra, a kormány pedig az önkormányzatokra mutogat.

A Demokratikus Koalíció nevetségesnek tartja, hogy míg a magát előszeretettel családbarátnak nevező kormány tíz éve alatt lakhatási válság alakult ki Magyarországon, az októberben frissen alakult ellenzéki önkormányzatoktól viszont azonnali megoldást várnak. Mi, európai magyarok arra törekszünk, hogy az általunk vezetett városokban, falvakban, kerületekben ne legyen többé kilátástalan helyzetben, utcára kerüléstől rettegő család.

A DK polgármesterei, Németh Angéla a XV. kerületben, Niedermüller Péter a VII. kerületben és László Imre a XI. kerületben kiemelten foglalkoznak a meglévő bérlakások felújításával és új lakások építésével, ugyanis mi valóban védelmet nyújtunk az időseknek, fiataloknak, családosoknak, szemben a Fidesz hazug és másokra mutogató politikájával. - adta hírül közleményében az ellenzéki párt.