h i r d e t é s

A kormány igenis sokat költ az iskolásokra, akiknek ezt dalban kell majd megköszönniük

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány igenis sokat költ az iskolásokra, akiknek ezt dalban kell majd megköszönniük

2018. február 12. - 20:04

Miközben néhány állami fenntartású iskolaépület lassan életveszélyessé válik, mert nincs pénz a felújításra, a Mindennapos Éneklés Bizottsága két kézzel szórhatja a pénzt. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: b1.blog.hu

2015 őszén nagy hírverés közepette külön bizottság alakult, hogy az iskolákban segítse a mindennapos éneklés bevezetését. A helyzet biztatónak tűnt, hiszen nem sokkal azelőtt a napi testnevelésórákat is sikerült kötelezővé tenni országos szinten, nem törődve azzal, hogy ehhez megvannak-e az intézményekben a megfelelő személyi és tárgyi feltételek, úgy is, mint megfelelő képzettséggel rendelkező pedagógusok, tornaterem, illetve sportszerek.

Az énekléshez pedig igazán nem kell semmi, a gyerekek egyébként is egész nap csak hangoskodnak, miért ne tehetnék ezt úgy, hogy közben dalban éltetik a hazájukat? Mármint a magyarok hazáját természetesen, nem mindenki a sajátját, mert micsoda multikulturális fertő lenne abból, ha mindenki szabadon válogathatna különböző népek zenei kincseiből?! 

A lendületes kezdés után aztán hosszú szünet következett. Egészen mostanáig. Valószínűleg véletlenül sincs összefüggésben a közelgő választásokkal, hogy 2017 utolsó negyedévében a Mindennapos Éneklés Bizottsága hirtelen felébredt Csipkerózsika-álmából, és pályázatok útján több, mint 250 iskolai kórust juttatott nagyobb összegű támogatáshoz.

Ezeknek az énekkaroknak a  jelentős része egyházi fenntartású intézményekben működik, vagy ott szeretné megkezdeni működését az elnyert pénzből, így az eddig is az egyházi iskolák felé billenő mérleg egyik serpenyúje nagy koppanással ért földet, miközben az állami iskolákban továbbra sincs pénz alapvető felszerelésre és karbantartási munkákra sem.

De nem lenne szép azt állítani, hogy a többi oktatási intézmény semmit nem kapott: 2018 elején mindannyiukhoz megérkezett egy remek kis könyvecske “Mindennapi énekeink” címmel, amely sorvezetőként kíván szolgálni a napi rutinba beépülő közös daloláshoz. 

A mindennapos éneklés teret kaphat valamelyik óraközi szünetben, illetve bármelyik tanórán

- fogalmaz a könyvecske előszava -

de nagyobb léptékben is gondolkodhatunk, a közös dalkincsből merítve az intézmény minden tagja énekelhet együtt egy-egy iskolai ünnepélyen.

Azt ne feszegessük, hogy a projektmódszer,a konstruktív pedagógia és a kompetencia alapú oktatás korában mennyire szakszerű egy iskolai ünnepséget tekinteni az osztályeremből való kilépés netovábbjának. Nézzük meg inkább, hogy  a kötetben szereplő száz dal milyen tematikus egységek szerint került csoportosításra! A könyv szerkesztői szerint magyar népdalkincsünk az alábbiak szerint kategorizálható: 

Köszöntők

Ezek közül külön említést érdemel a “Tele szívünk örömmel” kezdetű mű, amelynek minden sora valódi kincs, pl:

Éljen bölcs igazgatónk számos éven át/ne ízlelje soha a bú poharát.

Ünnepi énekek

A gyűjtemény összeállítói szerint a legfontosabb ünnepek hazánkban: karácsony, újév, húsvét, pünkösd, Gergely-járás és Szent István napja. 

Napszakok énekei

Összesen négy dal, ebből három az estéről/éjszakáról szól. Optimista megközelítés. 

Nemzeti és történeti énekek

Kiemelt helyen szerepeltetve a “Boldogasszony anyánk” című ének. Némi önkritikát azért tetten érhetünk az “Elindultam szép hazámból” kezdetű dal beválogatásával a gyűjteménybe.

Szerelmi dalok

A fejezet szinte kizárólag szomorú dalokat tartalmaz. Gyerek legyen a talpán, aki ezek után nem menekül el sírva, ha esetleg valamilyen érzelmi kötődése kezdene kialakulni!

Táncnóták

nem teljesen érthető, hogy az itt szereplő dalok miért nem férnek bele a többi kategóriába. Lehet, hogy titokban már megalakulóban van a Mindennapos Néptánc Bizottság, csak még nem tudunk róla?

Vidám dalok

Ide kerültek azok a művek, amelyek szerelmi dalnak túl pajzánnak bizonyultak. Kétségkívül a könyv legszórakoztatóbb része. 

Népdal-kánonok

Valószínűleg az előszóban megálmodott iskolai ünnepélyekre létrehozott kategória. Egyébként “vidám dalok” és “táncnóták” szerepelnek itt. 

Nem kell hozzá sok fejszámolás, hogy bárki ráébredjen: a Mindennapos Éneklés Bizottsága által különféle kórusoknak odaítélt támogatások és a Mindennapi énekeink című kiadvány együttes költségvetése sok százmillióra rúg. Ki meri ezek után állítani, hogy nincs pénz az oktatásra? 

b1.blog.hu