h i r d e t é s

A kormány úgy hazudik, mintha nem lenne holnap

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány úgy hazudik, mintha nem lenne holnap

2019. május 15. - 07:56

A kormány úgy érzi: bármilyen következmény nélkül hazudhat akármekkorát az Európai Bizottsággal kapcsolatban. - írja a b1.blog.hu.

A kormánypropaganda mást sem súlykol napok óta: “Az Európai Bizottság megtámadta a babaváró támogatást!”. Természetesen nem felejteik el rákötni: bezzeg a migránsok támogatása rendben van az uniós bürokraták szerint.

A folyamatosan habosított történetből egyetlen szó sem igaz. Sőt, olyan komplex hazugságmátrixot állít fel, ami után még Trump is megnyalná néhány ujját:

  • egy Európai Bizottság által kezdeményezett vizsgálat semmiképpen sem támadás. Számtalan ilyen vizsgálat indul, amelyeknek zöme bármiféle megállapítás nélkül zárul le.
  • De ez mellékszál a hazugságcunamiban, hisz a lényeg: nem történt semmi. SEMMI. A Bizottság nem vizsgálta a babaváró támogatást, így nem is mondhatott róla SEMMIT, így nem is támadhatta meg.
  • Újabb mellékszál: állítólag tiltott állami támogatás a brüsszeli vád. Ennél nagyobb baromságot – követlezmények nélkül – nehéz mondani. Ugyanis az állami támogatásokat kizárólag akkor tiltja – minden – gazdasági irányító, amikor az torzítja a gazdasági szereplők közötti versenyt. Magánszemélyek esetén – akik babaváró támogatást kaphatnak – nem létezik verseny, elképzelhetetlen tiltott állami támogatás.

Vagyis nem elég, hogy behazudtak egy nem létező kritikát, de annyira hülyének nézik álhíreik fogyasztóit, hogy arra szavak sincsenek.

Mindezt ma Magyarországon az állampárt egész nyugodtan megteheti. Ugyanis az alaphír, pontosabban hazugság megjelent : itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, és me felejtsük el az összes megyei lapot. (A teljesség igénye nélkül.)

Az Európai Bizottság leleplező cáfolata, amely szerint: 

  • nem indítottak semmilyen vizsgálatot,
  • a babaváró programmal kapcsolatos párbeszédet a magyar kormány kezdeményezte,
  • de ez el sem indult még,
  • nincs semmiféle álláspontja a Bizottságnak,
  • támogatják a magyar kormány családpolitikáját, 
  • állami támogatásokra vonatkozó szabályok kizárólag a gazdasági verseny tisztasága érdekében születtek, magánszemélyekre semmiképp nem vonatkozik.

Tiszta beszéd. Lássuk, hány propagandatermék - amelyek az alaphazugságot azóta is harsogják - adták közre: nulla. Egyetlen egy sem.

Minek is. A valóság az, amire Orbán azt mondja. A migránskaraván, a három éve épp most Európa felé útra kelő százmilliók, bármi, ami hatalmát és alantasai pénzét védi. Bizonyosan a royal vej is saját tehetsége alapján gründolt össze 2010 óta 35 milliárdos vagyont. Mert ő még Mészáros Lőrincnél is okosabb.

Semmi és senki nem korlátozza Orbánt és hazugságokra épülő gépezetét. De azért Magyarország ugye demokrácia meg jogállam? Hát persze…

b1.blog.hu