h i r d e t é s

A kormánypártok győztek Portugáliában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormánypártok győztek Portugáliában

2015. október 05. - 10:34
0 komment

A várakozásoknak megfelelően győztek a kormánypártok a vasárnapi törvényhozási választásokon Portugáliában, de nagy valószínűséggel elvesztették parlamenti többségüket.

Forrás: familias.ilga-portugal.pt

A választási bizottság 99 százalékos feldolgozottság után azt jelentette, hogy Pedro Passos Coelho miniszterelnök kormánykoalíciója - a jobbközép Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Demokratikus és Szociális Központból (CDS-PP) álló pártszövetség - a szavazatok 39 százalékát, a legfőbb ellenzéki erőnek számító Szocialista Párt pedig a voksok 32 százalékát szerezte meg - írja a VS hírportál.

Pedro Passos Coelho vasárnap éjszakai televíziós beszédében kijelentette, hogy készen áll a kormányalakításra. „Tájékoztatni fogjuk az államfőt, hogy a legtöbb szavazatot elnyerő politikai erő kész kormányt alakítani". Hozzátette: „nem sikerült többséget elérnünk a parlamentben".

A miniszterelnök elmondta, kormánya elkötelezett a fiskális fegyelem betartása mellett, valamint hangsúlyozta, hogy hajlandó kompromisszumot kötni az ellenzéki pártokkal az államadósság csökkentése érdekében.

António Costa, az ellenzéki szocialisták vezetője elismerte pártja vereségét. „Szeretnék gratulálni Pedro Passos Coelho miniszterelnöknek és Paulo Portas helyettes kormányfőnek" - mondta. „A szocialista párt nem érte el a célkitűzéseit, és én teljes mértékben vállalom a politikai és személyes felelősséget, azonban nem fogok lemondani" - tette hozzá.

A kommunistákból és zöldekből összeállt választási szövetség, a Demokratikus Egységkoalíció (CDU) a szavazatok 7, a Baloldali Blokk (BE) pedig a voksok 9 százalékát szerezte meg.

Portugáliában 9,6 millió embernek van szavazati joga. A leadott voksok 44 százalékának elnyerése szükséges ahhoz, hogy valamely párt vagy pártszövetség abszolút többségre tegyen szert a 230 fős törvényhozásban.

A kormánykoalíció népszerűtlen gazdasági intézkedései nem gyarapították a baloldali pártok vagy a kommunisták szavazótáborát. Elemzők a baloldal gyengeségét abban látják, hogy a gazdasági válság ellenére nem mutat meggyőző programot a széles középréteg által elfogadott kormányzati reformpolitikával szemben.

 

vs.hu