A kötetlenség és látszatdemokratizmus ott van, ahol a zsarnokságot erősíti
A szabadság, akár csak, mint lehetőség megtagadásának megfelel az erkölcsi „kötetlenség” engedélyezése ott, ahol az elnyomást erősíti.
Valósággal ijesztő, milyen mértékben engedik meg az embereknek, hogy megzavarják a békét bárhol, ahol még béke és csönd van, hogy kellemetlenek legyenek és elcsúfítsák a dolgokat, hogy árasszák magukból a bizalmaskodást, és hogy vétsenek a tisztes formák ellen. Ijesztő, mert azt a törvényes, sőt szervezett törekvést fejezi ki, hogy ne ismerjék el a másik ember legsajátabb jogait, hogy a létezésnek még egy egészen kicsiny, korlátozott szférájában is meghiúsítsák az autonómiát.
A „túlfejlettnek tekintett” országokban a lakosságnak mind nagyobb része változik egyetlen roppant méretű, foglyul ejtett publikummá!
Nem csak egy, a magyarországihoz hasonló totalitárius rendszernek, hanem azon polgártársai zabolátlanságának foglyává, akiknek szórakozást, kikapcsolódást jelentő médiái a másikat is rákényszerítik, hogy hangjukból, látványukból, részesedjék.
Vajon egy olyan társadalomnak, amely az egyén magánéletét még otthonának négy fala között sem képes megvédelmezni, joga van-e azt hirdetni, hogy tiszteli az egyén, és hogy szabad társadalom?
Természetesen tudjuk, a szabad társadalom jóval több és alapvetőbb vívmánnyal írható le, mint a privát autonómia.
És mégis, ennek hiánya még a gazdasági és politikai szabadság legkitűnőbb intézményeit is csorbítja azzal, hogy a szabadságot, rejtett gyökereiben sem ismeri el.
A tömeg-létre való szocializálás otthon kezdődik, és gátoltja a tudat és a lelkiismeret fejlődését.
Az autonómia megvalósítása olyan viszonyokat követel meg, amelyek között ismét életre kelhetnek a tapasztalat elnyomott dimenziói; ezek felszabadítása viszont azoknak a sokféle és többszintű szükségleteknek és kielégüléseknek az elnyomását követeli, amelyek e társadalomban az életet szervezik. Minél inkább az egyén saját szükségleteivé és kielégüléseivé váltak ezek, annál inkább tűnne el-nyomásuk szinte végzetes veszteségnek. De éppen e végzetes jelleg folytán teremtheti meg a minőségi változás elsődleges szubjektív előfeltételét: a szükségletek újra meghatározását.
Ez a folyamat egyáltalán nem hamburgerzabálással kezdődik és nem is ott fejeződhetne be.