h i r d e t é s

A kultúra segíthet kitörni a szegénységből

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A kultúra segíthet kitörni a szegénységből

2017. május 18. - 09:42

Kulturális pályázatot hirdet a K&H a hátrányos helyzetű térségben működő általános iskoláknak!

Forrás: K&H Kommunikációs igazgatóság

Átlagon felül veszélyeztetettek a gyerekek a szegénységben és a társadalmi kirekesztődésben. Szakértők szerint a kiút nehéz, de nem lehetetlen. Ugyan a nélkülözésből csak felnőttként tudnak kitörni, a gyerekkori élmények, tapasztalatok azonban nagyban meghatározhatják ennek sikerességét. A K&H hátrányos helyzetűekért programja kulturális pályázatot hirdet rászoruló térségben lévő általános iskolák számára, hogy minél több gyerek élhesse át a színház varázslatos világát, és ezzel olyan élménnyel gazdagodjon, ami segítséget nyújthat a teljes élethez.

A KSH legfrissebb adatai szerint a gyerekek az egyik leginkább veszélyeztetett csoport a szegénységben és a társadalmi kirekesztődésben. Szegénynek lenni azonban ma nem csak azt jelenti, hogy a család nem tudja biztosítani a minimális életszínvonalat, hanem - az Európai Bizottság 1984-ben elfogadott definíciója szerint - azt is, hogy a kulturális és társadalmi források hiányoznak az életükből. Ezek alapján a magyar gyerekek egyötöde[1] számít szegénynek, mert ők ritkábban vagy egyáltalán nem tapasztalhatják meg a színház inspiráló világát. Pedig a színházi, a zenei vagy táncos produkcióknak nagyobb jelentősége lehet a fiatalok életében, mint azt elsőre gondolnánk. „Kutatások igazolják, hogy elsősorban a zenei és a színházi előadások segíthetik a hátrányok csökkentését nem csak kulturális téren, hanem az életmód, az életminőség szempontjából is” – mondta Tibori Tímea szociológus, az MTA szenior kutatója, a K&H a hátrányos helyzetűekért program zsűritagja.

A K&H a hátrányos helyzetűekért program célja, hogy a rászoruló régiókban élő gyerekek a színházi élményen keresztül is gazdagodjanak, a Bank ezért kulturális pályázatot hirdet hátrányos helyzetű általános iskolák számára. A 20 nyertes intézmény összesen 600 jegyet kap előadóművészeti produkciókra, melyhez a K&H uzsonnás csomagokat és utazást is biztosít.

„A K&H a hátrányos helyzetűekért programunk kulturális pályázatával lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy ők is megismerhessék a kultúra sokszínű világát. Egy ilyen élmény ugyanis bővíti ismereteiket, pozitívan hat szellemi és lelki fejlődésükre, élénkíti fantáziájukat és kreativitásukat, és utat mutathat a sikeres jövőhöz, a teljesebb élethez” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A pályázatra június 12-ig jelentkezhetnek az iskolák, a részletes információk megtalálhatóak a K&H Csoport honlapján: https://www.kh.hu/csoport/hatranyos-helyzetuekert

 
[1] Központi Statisztikai Hivatal: A háztartások életszínvonala, 2015