h i r d e t é s

A Kúria kimondta, csaltak a választásokon Pécsen

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A Kúria kimondta, csaltak a választásokon Pécsen

2018. május 03. - 09:23

Jogerős végzésben mondta ki a Kúria, hogy sérült a választás tisztasága, az önkéntes részvétel, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi rendelkezései.

Az április 8-i választásokon Baranya megyei 1-es számú választókerületben, a pécsi 40. számú szavazókörben – írja az Átlátszó a szavazókör bizottság egyedüli ellenzéki jelöltjének, Konkoly-Thege Júliának az elmondása alapján. 

A Pécsi Stop hangfelvétele alapján a szavazóhelyiségbe április 8-án reggel kilenckor besétált egy férfi, a szavazólap átvételekor pedig segítséget kért a bizottsági tagoktól. Ők segítettek is, a férfi pedig elejtette, hogy neki Hoppál Péterre kell szavaznia, fizetséget is kap érte. Ekkor a kissé megdöbbent bizottsági tagok felvilágosították, hogy a választókerületben nem ő, hanem Csizi Péter a  Fidesz jelöltje A férfi ezután elhagyta a szavazóhelyiséget, az épület előtt röviden beszélt egy várakozó kisteherautó sofőrjével, majd visszatért és leadta a szavazatát. Ezt Konkoly-Thege Júlia kérése ellenére csak nem hivatalos jegyzőkönyvben rögzítették. Fél órával később aztán már hárman jelentek meg a szavazóhelyiségben, szavazni azonban csak ketten akartak, ők viszont együtt is menetek be a fülkébe. Ott fennhangon megbeszélték, hogy kinek a megbízásából kire kell adniuk a voksukat. Ezt meg is tették, távozáskor arról vitatkozva, kit kell még elhozniuk. Kísérőjük kezében világosan láthatóan volt egy névsor.

Konkoly-Thege Júlia a három férfi után vetette magát, és kérdőre vonta őket, hogy mit művelnek. A beszélgetést fel is vette. Így hangzik:

„Delegált: Sziasztok, mi volt ez itt? Mit csináltok?
Szavazópolgár 1.: Ő a Fideszre szavaz….
Szavazópolgár 2.: Jöttek szavazni.
D.: De ki ez az ember, aki itt veletek egyeztetett?
Sz. 1.: Ez? Jaa, ez a nagybátyám, az ő kedvéért, mit tudom én, mondom, jól van, akkor feljövök, azt csá. Nem akartam jönni sehova, nem akartam jönni.
D: És ő meg mit akart?
Sz. 1.: Hát ő, őt is fizeti a valaki. Mit tudomén. Fuvaros.
D.: Hogy mit mondtál?
Sz.1.: Fizetik. Őt is. Ő is egy ilyen izé, megbízott.
D.: És kire kellett szavaznod?
Sz. 1.: Fidesz. A Fideszre. Mindegyikünk arra szavazott.
Sz. 2.: Az az Orbán Viktor, nem?
D.: Aha.”

Erről szintén csak nem hivatalos jegyzőkönyv készülhetett a szavazókörben, de Konkoly-Thege Júlia nem hagyta annyiban, és a TASZ segítségével a Baranya megyei 1-es Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz fordult. Az OEVB elutasította a kifogást, és így tett a Nemzeti Választási Bizottság is, ami után végül a Kúria elé került az ügy. A testület döntése így hangzik: 

„A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 914/2018. számú határozatát – az OEVB 63/2018.(04.14.) számú határozatára is kiterjedően – megváltoztatja, megállapítja, hogy az országgyűlési képviselők 2018. évi választásának napján a pécsi 040. számúszavazókörben sérültek a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdés a), b) és e) pontjaiba foglalt, a választás tisztasága, az önkéntes részvétel, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi rendelkezések, ezt meghaladóan az NVB határozatát helybenhagyja.” 

Bár ennek a választási eredményre semmiféle hatása nincs – amire Patyi András NVB-elnök sietett is felhívni a figyelmet –, Mráz Attila, a TASZ választási jogi munkacsoportjának vezetője szerint a választási jogsértések elleni fellépések tekintetében áttörést jelent Kúria döntése. A választási csalások, különösen az alapelvsérelmek bíróság általi kimondatásának egyik akadálya, hogy kifogást ugyan bárki tehet a választási bizottságoknál, de az esetleges elutasítással szemben bíróságra már csak az mehet, akinek a jogsértés a saját, egyéni jogát közvetlenül érinti – hívta fel a figyelmet a jogász. (Az OEVB azzal utasította el a kifogást, hogy „politikai témájú magánbeszélgetésről” van szó, az NVB pedig a kijelentések alapján nem találta bizonyítottnak, hogy a választópolgár szavazata meghatározott irányú érvényesítése esetén anyagi juttatást fogadott el vagy annak nyújtásától tette függővé szavazata leadását. „Önmagában az, hogy egy választópolgár ilyen irányú kijelentést tesz, és ez további bizonyítékkal minden kétséget kizáróan nem bizonyítható” – hangzott a kissé hajmeresztő indoklás.)

A csalás egyébként nem ért célt, a Baranya megyei 1-es választókörzetet a függetlenként induló Mellár Tamás nyerte a fideszes Csízi Péter előtt.

 

168ora.hu