h i r d e t é s

A letörés napja

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A letörés napja

2021. február 16. - 13:43

Ungváry Krisztián tudományos ismeretterjesztő videót tett föl a Facebookra, melyben korabeli dokumentumok, fotók és kutatásainak eredményei alapján igyekezett tárgyilagos képet festeni a Kitörés
napjáról.

A budai várnegyedben körülzárt német és magyar csapatok reménytelen, öngyilkos vállalkozásának emlékére alkotmány- és jogsértő módon minden évben "emléktúrát" szervező neonácik (jellemzően idén a kormány félhivatalos lapjának számító, tehát keresztény és demokrata Magyar Nemzetben hirdették) a járványügyi előírásokba is ütköző, de természetesen akadály nélkül megtartott (nem dudáltak!) megemlékezésüket.

Erre az alkalomra időzítette Ungváry, az érzelmektől mentes, pusztán a történelmi tényekre alapozott ismeretterjesztő oldalának közzétételét. "Nem a gyásszal van probléma. Ám a gyász nem lehet jogalap egy tömeggyilkos eszme mosdatására! - mondta Ungváry, az oldal közreadása kapcsán.

Nem nagyon értettem Ungváry kezdeményezését. Minket nem kell felvilágosítani, a nácikat pedig úgysem lehet meggyőzni! Velük szóba állni sem érdemes.

Gyanítottam, hogy bukta lesz, de e fejleményre nem számítottam: a 444 adta hírül, hogy egy szélsőjobboldali fórum, egy bizonyos Szent Korona Rádió azonnal föl is jelentette Ungváryt a Facebooknál azzal, hogy az oldal gyűlöletkeltő, Ungváry "az ateista materializmus táptalaján állva, mint egy rossz marxista történész, egyszerűen ki akarja siklatni a kitörés emlékezetpolitikai normalizálódását". (Hasonló kommentár egyébként a keresztény és demokrata Magyar Nemzetben is megjelent.)

A Szent Korona Rádió emlékezetpolitikai (és általános) irányultságára jellemző, hogy a XII. kerületi nyilasok főnökét, a tömeggyilkos Kun Andrást is "a kommunista történelemhamisítás által
démonizált áldozatnak" tartja.

A Facebook gyűlöletbeszéd-kategóriába sorolta, és letiltotta, no nem a Szent István Rádió és nyilas társai közleményeit, a mocskolódó, ordas eszméket terjesztő kommenteket, hanem Ungváry oldalát.

Úgy tűnik, nem volt hiábavaló a "ballib kézben lévő Facebook" elleni kormányzati mozgolódás, fenyegetőzés. Varga Judit sirámai, Gulyás dörgedelmei meghallgattattak. Hogy jó pénzért-e (a kormány és a Fidesz a Facebook legnagyobb hazai megrendelője), vagy majréból, az nekem mindegy.

Mindenesetre az eset eklatáns példája annak, miket hazudozik össze Varga Judit, Gulyás és az egész színtársulatuk, minden más mellett az ellenzék által irányított közösségi médiáról.

De ennek konstatálása most kevés. A magam részéről elköszönök a Facebooktól, kollaboránsokkal én nem közösködöm. Kösz, haver, cimboráljatok a Szent Korona Rádióval. Hátha életben hagynak titeket!

Ámbár szerintem ennyivel nem ússzátok meg. Ebben az országban még senki nem tanulta meg, hogy, ha egyszer célkeresztbe, a halállistára kerül, akkor tehet bármit, törleszkedhet utólag, nincs kegyelem. Megérdemlitek.

Címkék: