A kormány nekilátott a Magyar Tudományos Akadémia szétverésének, kutatóintézetei elvételének és más kutatásszervezeti rendszer kialakításának. Ez a folyamat azzal a jelszóval indult és folyik, hogy a tudományos alapkutatásokat össze kell kapcsolni az innovációval, vagyis az azonnali gyakorlati hasznot hozó találmányok kidolgozásával, és ez nem áll elég jól Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: „hiányzik a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerből az az elem, amely garantálná, hogy a tudásból közvetlen gazdasági haszon is keletkezzen. A nemzetközi innovációs rangsorok sajnos azt mutatják, hogy hazánk az európai országok között a gyengébben teljesítők között foglal helyet, érdekérvényesítő képességünk a jelentős tudományos és innovációs források megszerzésében acélosabb is lehetne. Ezért egy felelős kormánynak itt cselekednie kell, hogy a magyar tudomány méltó legyen régi, nagy híréhez.” Ezt az érvet Palkovics László miniszter, aki az Akadémia elleni akciót vezérli, sokszor megismételte. „A magyar versenyképesség kulcsa a jobb innovációs teljesítmény… A kormány a hatékonyság fokozása, a gyakorlatban hasznosuló szabadalmak számának növelése érdekében versenyezteti meg a kutatóhelyeket a forrásokért. Az összehangolt erőfeszítések eredményei (…) néhány éven belül mindenképpen megmutatkoznak a kutatás-fejlesztés és innováció mérhetően javuló teljesítményében.”

Végül is egy másfajta szervezeti megoldás jól elképzelhető, hiszen az MTA mai szervezete, a köztestület és a kutatóhálózat összekapcsolása az Akadémia felügyelete alatt szovjet mintára jött létre 1949-ben. Hozzunk tehát létre egy nyugati mintájú szerkezetet, és kapcsoljuk össze az alapkutatást az innovációval! Ha a kormányt az mozgatná, hogy nyugati mintájú kutatóintézeti szerkezetet hozzon létre, akkor világosan kellene látnia, hogy önálló alapkutató-intézetek, ha más szervezeti formában is, minden fejlett országban léteznek, mégpedig nemcsak a természet-, hanem a társadalomtudományokban is. A vitákban sokszor elhangzott a német Max Planck Intézet neve. Nos, ez az intézmény is a tudomány szabadsága és a tekintélyelvet kizáró döntési rendszer alapján működik. A társaság kormányzati szervektől és minisztériumoktól lényegében független, munkáját a szervezet választott szervei és vezetői irányítják, hasonlóan az MTA jelenlegi szerkezetéhez.

Minden szervezeti és intézményi megoldásnak vannak előnyei és hátrányai is. Ha visszatekintünk a modern kor kutatási és innovációs történetére, azt látjuk, hogy az alapkutatások korábban az egyetemeken folytak, míg a nagy korporációk laboratóriumai voltak az innováció központjai. Így született meg az aszpirin a német Bayer gyár kutatólaboratóriumában vagy a kripton gázzal töltött Tungsram villanykörte az Egyesült Izzó laboratóriumában. Ez nem jelenti azt, hogy gyakorlati alkalmazások ne születtek volna alapkutató-műhelyekben is. Manapság annyiban változott a helyzet, hogy rendkívül sok kis vállalkozás alakul egy-egy innovációs ötlet kidolgozására, melyeket, ha sikeresek, gyakran felvásárolják a nagy korporációk, hogy megvalósítsák a nagy nyereséget ígérő új ötleteket. A high-tech iparok korában aligha elképzelhető tehát, hogy az innováció gyengesége Magyarországon elsősorban az alapkutató-intézményeken múlna.

Elvileg valóban elképzelhető egy másfajta szervezeti rendszer, elvileg ugyancsak igaz, hogy az alapkutatás és a praktikus innováció között jó, ha szorosabb a kapcsolat. Ugyanannyira igaz azonban, hogy a közvetlen gazdasági hasznot ugyan nem hozó alapkutatások az igazi alapjai a későbbi alkalmazásoknak és innovációknak, tehát nagyon is nagy fontosságuk és létalapjuk van. Hadd idézzem fel ezzel kapcsolatban az 1980-as évek végének egy kis akadémiai epizódját, a dél-koreai kormány tudományos ügyekért felelős miniszterének látogatását a magyar Akadémián. A miniszter ugyanis nemcsak el volt ragadtatva alapkutatásaink hazai rendszerétől, hanem erősen hangsúlyozta, hogy mennyire elöl járunk ebben, és bizony ők hátramaradtak. Két év múlva visszahívott egy dél-koreai látogatásra, és büszkén vitt el a fővárostól mintegy 40 kilométerre délre épülő „tudományvárosba”, ahol az alapkutatásokat végző intézetek sorát építették akkor.

Ezen a ponton azonban hadd térjek vissza az Akadémia szétverésének kormányzati indokára, ami az innováció erősítése és gyakorlati gazdasági hatásainak növelése jelszavával operál. Az innováció fogalmát két értelem­ben használjuk, mint ötletet, vagy mint az új ötlet megvalósítását. Az innovációról Mihályi Péter írt cikket az Élet és Irodalom 2019. február 15. számában, amiben rámutatott, hogy a kormány indoklása téves, az innováció hasznosulását (a fogalom másik értelmét) kéri számon az Akadémián. Idézi a nemzetközi hírű magyar közgazda, Jánossy Ferenc egyik 1975-ben írt tanulmányából, hogy az innováció közvetlenül nem termel jólétet. Ez még csak „recept”, amely megadja, miképpen kellene megváltoztatni a termelést ahhoz, hogy a munka termelékenysége növekedjék. Az viszont, hogy a recept beváltásának objektív előfeltételei megvannak-e, már nem a kutatástól, hanem a termelési tényezők fejlettségi szintjétől függ. Az nem segít, ha növekszik a szabadalmak száma, de a termelési szféra nem tudja azt követni. Ezt a közgazdasági alapigazságot jól bizonyítja az Európai Unió által 2010-ben készített felmérés az innováció állapotáról a tagországokban.

Ezek szerint az európai innovációban élenjár Svédország, Dánia, Finnország és Németország. Ezeknek az országoknak innovációs teljesítménye legalább 20 százalékkal meghaladja az EU átlagát. A második csoportba sorolt Ausztria, Belgium, Ciprus, Észtország, Franciaország, Írország, Hollandia, Luxemburg, Nagy-Britannia és Szlovénia innovációs teljesítménye 10 százalékkal múlja felül az EU átlagát. A harmadik csoportba sorolt országok vagy az EU-átlag körül, de semmiképpen nem több mint 50 százalékkal maradnak el az EU-átlagtól. Ezek közé tartozik Magyarország is, Csehország, Görögország, Málta, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Spanyolország és Szlovákia társaságában. Végül az erősen lemaradók – Bulgária, Lettország, Litvánia és Románia – innovációs teljesítménye nem éri el az EU-átlag 50 százalékát sem. Nos, tessék csak gondosan vizsgálni az országcsoportokat: nem a tudomány szervezeti megoldásai, hanem a gazdasági-kulturális-oktatási fejlettség és gazdaságpolitikai tehetség különbözteti meg az egyes csoportok tagországait. Aligha képzelhető el tehát, hogy az innováció gyengesége Magyarországon az alapkutató-intézményeken múlna. Mi a helyzet a nagyvállalatok laboratóriumaival? Mi a helyzet az innovációs ötletekre alapított kisvállalkozásokkal? Miért áramlanak tömegesen a magasan képzett fiatalok külföldre, hogy jó ötleteiket ott valósítsák meg?

Miért is történik tehát, s mit szolgál tulajdonképpen a most folyó akadémiai „átszervezés”? Ha más szervezeti formában is, a tudomány területén működő intézeteket a miniszter nyilatkozatai szerint fenn akarják tartani, de a pénzügyi fedezetet elvéve az Akadémiától a kormány ellenőrzése és irányítása alá vették. Ez lehetővé teszi, hogy megszüntessék, ami nem tetsző a kormánynak. Itt van a kutya elásva: az önálló hangokat el kell némítani. Végül is nagyon nem tetszett a kormánynak, hogy az Akadémia jogászai bírálták a bíróságok átszervezését, a közigazgatási bíróságok felállítását, vagyis a jogszolgáltatás alárendelését a kormányzatnak. Ugyancsak rossz néven vették, hogy az Akadémia közgazdái támadták a jegybankelnök által megfogalmazott kormányzati gazdaságpolitikát, valamint az Akadémia elnöke kiállt a CEU mellett, és a tudomány függetlenségéről beszél. Mindent, ami addig független, vagyis ellenőrizhetetlen volt, a kormány alá kell rendelni. Így ítéli meg a magyar kormány Akadémia elleni lépését az Osztrák Tudományos Akadémia is 2019. február 18-án kiadott nyilatkozatában, amit elküldött a magyar miniszterelnöknek a „kutatás szabadsága és az alapkutatások megfelelő finanszírozása” mellett törve lándzsát.

A kutatás és oktatás szabadságának megtörése volt a kormányzat célja akkor is, amikor az egyetemeken a rektorok mellé kormány által kinevezett „kancellárokat” helyeztek, és minden egyetemi döntés csak a kancellár – vagyis a kormány – beleegyezésével történhetett ezután. Amelyik egyetem ettől független, mint a Közép-európai Egyetem (CEU), azt ki kell ebrudalni az országból. Nos, most az akadémiai kutatóintézeteken a sor. A kurzussajtó mocskolódó propagandával az Akadémiát úgy állítja be, mint egy kommunista zárványt: „az íróasztalukhoz ragaszkodó régi komcsik és liberálisok (…) a pártállami időkben bevették magukat egyetemre, tanszékre, kutatóintézetbe, és nyilvánvalóan onnan is fogják kivinni őket végelgyengülésben”.

Palkovics László 2014 óta, először az oktatás területén miniszterhelyettesként, majd az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztereként tagja Orbán Viktor kormányának. Nagyobb dicsőségére legyen mondva, hogy ő is beállt a „sorosozók” szégyenletes sorába, amikor kijelentette, hogy „hadüzenetnek tekinti, hogy sorosista rendezvény volt az MTA egyik épületében”. Ma már nyíltan emlegeti az ellenséges társadalomtudományi intézetek megszüntetését. Az „átszervezés” egyik legfőbb céljának tehát az önálló társadalomtudományi intézetek, a Történettudományi, Szociológiai, Közgazdasági, Nyelvtudományi és egyéb intézetek felszámolása tekinthető.

Vajon miért? Nincs szükség ilyen önálló intézetekre? Szó sincs róla, hiszen a kormány már létrehozott egy történeti intézetet, amit – gyanús hangsúllyal – „Veritas”-nak neveztek el, amely teljes gőzzel dolgozik a Hor­thy-rezsim tisztára mosásán és antiszemita politikájának, valamint a holokausztban való döntő közreműködésének lehazudásán. Ugyancsak megalapította a kormány a Magyarságkutató Intézetet, ami nem utolsósorban a magyarság és a magyar nyelv – a miniszterelnöki által már deklarált – új, török eredetét hivatott majd bebizonyítani, de később, mint a felügyelő miniszter már bejelentette, Trianon kérdésével is foglalkozhat majd. Tehát szüksége van a kormánynak saját politikai orientációját és propagandáját „tudományosan” alátámasztó társadalomtudományi intézetekre. Az Akadémia tudományos testületei által ellenőrzött, önálló társadalomtudományi kutatások zavaróak. Az önálló, esetleg a kormánypropagandával ellentétes álláspontokat megfogalmazó kutatások tehát nem kellenek. Be is jelentették, hogy az Akadémiától elvett kutatási pénzekre már kormányzati vagy a kormányzathoz közel álló alapítványi kutatóhelyek is pályázhatnak. Az akadémiai társadalomtudományi kutatások tehát már ma, hivatalos megszüntetésük előtt is elveszíthetik anyagi forrásaikat.

Az elmúlt napokban nyilvánosságra került, hogy az akadémiai törvény módosítása is napirenden van, ami a Magyar Tudományos Akadémiát pusztán köztestületi intézménnyé alakítja át, aminek semmiféle beleszólása a kutatásba nem lesz. Mindezzel az MTA mintegy 5000 kutatója és más munkatársa teljes egzisztenciális bizonytalanságba zuhant. Kiszámíthatatlan, kik veszíthetik el állásukat vagy kényszerülnek a kormányzat által diktált témák munkálására. Ez nem kis veszély a kutatások jövőjére nézve, hiszen számos tehetséges fiatal kutató hagyhatja el ennek nyomán az országot, hogy jobb és biztosabb körülmények között dolgozhasson külföldön. Ez természetesen nem lenne újdonság, hiszen az egész XX. században az ország szélsőjobb- vagy szélsőbaloldali kormányzatai tömegesen üldözték el a tehetségeket, akik azután külföldön működtek tovább, és meglepően nagy számmal lettek világhírűek. Végül is a 13 magyar származású Nobel-díjas tudós, az egyetlen Szent-Györgyi Albert kivételével, mind külföldi munkássága alapján érdemelte ki a kitüntetést. Hozzá kell tenni, hogy később Szent-Györgyi Albert is elhagyta az országot. A komputer létrehozásában és az atomenergia felhasználásában döntő szerepet játszó Neumann Jánost, illetve Szilárd Leót és Teller Edét ugyancsak elüldözte a Horthy-rezsim, hogy Amerika tudományos és innovációs teljesítményét erősítsék.

A kormányzati tervek elleni tiltakozás tömeges. Az Akadémia 2018. decemberi közgyűlése, amire a miniszter – mindent kifejező gesztussal – el sem ment, 90 százalékban támogatta a Lovász László elnök által beterjesztett álláspontot, ami elutasította az Akadémia kormányzati átalakítását. Figyelmet érdemel, hogy Pálinkás József, aki korábban az Orbán-kormány oktatási minisztere, majd utána az Akadémia elnöke s ezt követően a kormány Kutatási és Fejlesztési Hivatalának vezetője lett, néhány akadémikus kollégájával nyilatkozatban ítélte el a „kormánynak nem tetsző ágazatok” vagy nézetek „elsorvasztására” irányuló törekvéseket. A korábbi Fidesz-politikus kijelentette: „Egy hatalmi játék és zsarolás része lett a Magyar Tudományos Akadémia”, és „kezd kialakulni egy kritikanélküliség”. A kormány lépését elítélő nyilatkozatot már több mint ezren írták alá, köztük rengeteg természettudományos kutató is.

Több mint 500 kutató, oktató és művész ugyancsak aláírt egy nyílt levelet, amelyben a Magyar Tudományos Akadémia átszervezésének haladéktalan leállítását kérték. Mint írták, „bár minden tudományterület sorsa aggasztó, számukra különösen a humán és társadalomtudományokkal szembeni méltánytalanságok fájdalmasak, mert közvetlen veszélyt jelentenek saját hivatásuk jövőjére (…), nélkülözhetetlen a tudományos alapú, hiteles kutatásokra épülő történelmi, irodalomtörténeti, zenetörténeti, régészeti, művészettörténeti, filozófiai, néprajzi tudás. Ezek legfőbb letéteményesei az akadémiai kutatóintézetek.” Az MTA 2009-ben létrehozott „Lendület” programjának – hazacsábított vagy otthon tartott kutatókból létrehozott 150 kutatócsoport – csoportvezetői, 90 aláíró a miniszterelnöknek írt levélben tiltakozott az Akadémia kirekesztése ellen a kormány tudományos kutatást átszervező tevékenységéből, ami olyan bizonytalanságot teremt, amely egyre többjüket kényszeríti annak megfontolására, hogy az országot hátrahagyva munkájukat máshol folytassák.

Parlamenti többsége tudatában a kormányt mindez a legkevésbé sem zavarja, és Palkovics miniszter úthengerként hajtja végre a miniszterelnöki tervet, az önálló, kormánytól független álláspontok és hangok földbe döngölését. Az Akadémia elleni fellépés szervesen illeszkedik a jogrend és a demokrácia fokozatos és módszeres eltiprásának, a média, majd a tudományos kutatóhelyek kormányzati monopóliumba vételének sorozatába.

(A szerző a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, az UCLA kutató professzora)