h i r d e t é s

A Magyarország elleni eljárás folytatását sürgetik Brüsszelben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Magyarország elleni eljárás folytatását sürgetik Brüsszelben

2020. február 24. - 11:18

Hét frakcióból öt aggodik a jogállamiságért.

A kép illusztráció! - Forrás: Twitter

Aggodalmát fejezte ki az Európai Parlament hét frakciójából öt a Magyarország és Lengyelország elleni, a jogállamiság helyzetével kapcsolatos (az úgynevezett 7. cikkely alapján indított) eljárás megakadásával kapcsolatban.

A szocialisták, a liberálisok, a zöldek, a szélsőbaloldaliak és a korábban a FIDESZ pártcsaládjának számító kereszténydemokraták (Európai Néppárt) vezetői – a Népszava szerint – pénteken közös levelet írtak az unió állam- és kormányfői testületét elnöklő Charles Michelnek, valamint a soros EU elnöki posztot betöltő Horvátország európai ügyekkel foglalkozó államtitkárának, Andreja Metelko-Zgombicnak.

A levélírók – köztük az Európai Néppárt frakcióvezetője, Mannfred Weber (képünkön) – azt kifogásolják, hogy nincs haladás az európai parlament által másfél éve elindított folyamatban, illetve amiatt aggódnak, hogy a téma nem kerül napirendre a tagállamok illetékes minisztereinek februári ülésén sem.

A levelet a 7. cikkelyes folyamattal foglalkozó Általános Ügyek Tanácsa keddi ülése elé időzítették, és a levélírók mielőbbi cselekvésre szólítják fel benne a kormányközi testületet, melynek tétlensége – mint írják – aláássa a közös európai értékeket, a kölcsönös bizalmat és az unió egészének hitelét. (Euronews)