h i r d e t é s

A média lassú halála végighúzódik a Fidesz tíz éve tartó uralmán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A média lassú halála végighúzódik a Fidesz tíz éve tartó uralmán

2020. augusztus 04. - 08:30

Magyarországban fokozatosan hal meg a sajtószabadság.

Ha valaki most beleolvas az Indexbe, azt látja, hogy sok az MTI-s anyag, hiányoznak a nagy sztorik a politikai visszaélésekről, korrupciós botrányokról. De hát a portál már csupán takaréklángon, szükség üzemmódban működik. Eddigi formájában megszűnik, noha intézménynek számított. Annál is inkább, mivel nem állt be egyik szekértáborba sem. Ugyan 2010 előtt is nehezedett nyomás a munkatársakra, de Orbán Viktor visszatérésével jócskán felerősödött, majd nemrégiben felbukkant a színen Vaszily Miklós, akinek a feladata, hogy a kormányfő nevében elvégezze a piszkos munkát a médiában – írja a lap.

A hatalom mossa kezeit, hogy bármiféle felelősség terhelné a történtekért. Ám a média lassú halála vörös vonalként húzódik végig a Fidesz tíz éve tartó uralmán. A miniszterelnök először a köztévét és -rádiót fokozta le hivatalos szócsővé, amihez akkor még kellett az új sajtótörvény. Később az emberei már sokkal közvetlenebb módszereket vetettek be. Nemrégiben pedig szinte az összes orgánumot alárendelték a KESMA-nak, amelyet szigorúan kézben tartanak Orbán bizalmasai. Ez önmagában ellentétes a versenyjoggal, de a politikus megtalálta a kiskaput: az alapítványt stratégiai fontosságúnak minősítette, ezért onnantól kezdve az támadhatatlan. (Süddeutsche Zeitung/Frankfurter Rundschau/DPA) / nepszava.hu