Nemzetinek lenni és zsidózni nem ugyanaz, és nem is volna szabad, hogy ugyanaz legyen, ezt sokan bizonyították már. Azáltal, hogy a Nemzeti Alaptanterv egyértelműen antiszemita, zsidóellenes megjegyzéseket felvállaló írókat emel a tantervébe, hazafias írókként említve őket, hatalmasat hazudik róluk. És van egy másik gond is. Mégpedig, újabban, Takaró Mihály irodalomtörténész szerepe. De ne szaladjunk ennyire előre.

Régóta vitáznak arról ugyanis, hol húzzuk meg a zsidóellenesség határát a magyar irodalmi kánonban. Sehol – vághatnánk rá jogosan, de tény, több olyan írónál is találni kivetnivalót ezen a téren, akikről nem köztudott, hogy igenis tettek zsidóellenes megjegyzéseket.

Itt van például Móricz Zsigmond, aki naplójában egy helyen leírja: „képtelen elviselni a zsidók szagát, illetve, fizikai rosszullét fogja el a zsidók társaságában”. Móricz és a hozzá hasonlók példája is végtelenül szomorú, hiszen jól tükrözik, miként szivárgott a rasszizmus és az antiszemitizmus a közbeszédbe, miként váltak ezek a „rigmusok” a mindennapi élet részévé. Ez náluk nagyjából olyan volt, mint ma a cigányozás.

Csakhogy Móricz és a hozzá hasonlóan Illyés Gyula ezt soha nem emelték irodalmi és politikai szintre. Ugyanakkor a vita nem a nyilvános-nem nyilvános, tehát nem a közirat és a magánirat törésvonala mentén kell, hogy lefolytatódjon, hanem itt kell értelmezni: mely szerzők antiszemitizmusa nőtt túl az irodalmi értékükön.

Miért fontos ez?... Fontos, mert Tormayból, Nyírőből és Wassból hatalmas részben épp ez az antiszemitizmus maradt meg. Wass Albertnél persze más is van, nála a revizionista szemlélet, Erdély szeretete is fontos szerepet játszik, utóbbi miatt pedig többen – olyanok, akik nem véresszájú revizionisták és a legkevésbé sem antiszemiták – is szimpatizálnak vele.

Mi a baj Takaró Mihály szerepével? Sok más mellett az időrend.

Takaró Mihály, akiről egészen korán kiderült, hogy nem kevés pénzt kap az új Nemzeti Alaptanterv hazafiasításáért. Nyilván van köze az elfogadott változathoz, és az irodalom tantárgy tanítására vonatkozó részekhez is. Takaróval az a gond, hogy nyíltan antiszemita. Aki „kis zsidó lapocskának” nevezi a Nyugat folyóiratot, és aki szerint a Nobel-díjas Kertész Imre hazaáruló, Spiró György drámaíró pedig nem is ember, arról egyértelmű, mi vele a probléma. Mások mellett, erre az emberre bízta a Fidesz-kormány a NAT hazafiasítását havi 1 millió 123 ezer forintért.

Ezek után Tormay Cécile, Nyírő József és Wass Albert beemelése a NAT-ba, ráadásul ilyen szinten (Wass Albert kiemelt szerző, portrét kell készíteni róla a diákoknak), elfogadhatatlan. És nemcsak önmagukban mérve a szerzőket, de még inkább az ok-okozat miatt.

Magyarul: ritka nagy butaság volt előbb egy antiszemita kijelentéseiről híres irodalomtörténészre bízni a NAT-ot, majd most arról beszélni, hogy „hát kérem, azért leválasztható az antiszemitizmus Tormayról, Nyírőről meg Wassról”.

Ráadásul Tormay, Nyírő és Wass „rehabilitálása” mindig is a szélsőjobboldal igénye volt, az utóbbi időben leginkább a régi Jobbiké. Erre a vonatra ült fel a Fidesz is, hiszen átvette azt az ideológiai holdudvart, az elvárásoknak meg kell felelnie. Ez a vonat pedig ugyanoda tart a horizonton, mint a korábbiak, akár tetszik, akár nem.

Az sem menti meg a helyzetet, hogy a 19. század végi, 20. század eleji korszellemnek valóban a szerves része volt az antiszemitizmus. Mikor kevésbé, mikor jobban, de a része volt. Ez csúcsosodott a zsidóellenes propagandába, és a mintegy 6 millió ember szisztematikus kiirtásában – épp emiatt nem lehet leválasztani az írókról az irodalmi vagy politikai szinten felvállalt antiszemitizmusukat.

És már csak azért sem választható le, mert ők maguk szőtték bele a műveikbe. 

Sakál, zsidó tőkés

Tormay Cécile, az antiszemita író több helyen is ír hasonlókat, mint „sakál, zsidó tőkés”, beszél a németség „faji kifáradásáról”, arról, hogy minden zsidó zsidónak néz ki, olyan, mint egy zsidó. Nála egyeseknek „szemita fejük” vagy „faunszerűen zsidó” arcuk van.

Írásaiból üvölt a gyűlölet, amelynek célkeresztjében valahogy majdnem mindig a zsidóság kerül, a kollektív bűnösségük, a létük mentén.

A Magyar Tudományos Akadémia 2013-ban nem véletlenül mondta ki nyíltan, hogy „Tormay antiszemita volt, mind írói, mind közéleti tevékenységének vezérelve volt ugyanakkor „a fajvédelem és a faji kategóriákban való gondolkodás”. Írásai táptalajul szolgáltak a köznyelvi antiszemitizmusnak erősödéséhez azzal, hogy a „zsidózást” irodalmi szintre emelte. „Mindezek alapján nem vitatható, hogy ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében” – írta akkor az Akadémia. Állásfoglalásuk arra is emlékeztet, hogy Tormay Cécile „büszkén vallotta magát antiszemitának és fasisztának, e nézeteit sohasem vonta vissza”.

Levitézlett liberális zsidó hagyaték

Nyírő Józseffel kapcsolatban rendre felmerül a „védelem” azon álláspontja, miszerint irodalmi alkotásaiban nem lelhető fel az antiszemitizmus és a zsidóellenes, uszító hangnem.

Csakhogy azon kívül, hogy fellelhető, Nyírő politikai szerepet vállalt a nyilas hatalom idején, előbb Horthy, majd Szálasi nagy híve volt, együtt menekültek Németországba 1945-ben. 1942. november 20-án a képviselőházban egyebek mellett olyanokat mondott beszédében, hogy „Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie. Nincs szükségünk az olyan szellemiségre, amely ellenségünk céljait mozdítja elő.”

Nyírő 1941-ben a Keleti Újság című kiadványban Goebbels egyik előadásáról azt írta: „Beszédet is mondott a miniszter az ebédnél. Komoly, fontos, a világhelyzethez mért beszédet, amelynek minden mondatát meg kell ,és fel kell jegyezni. De az a tény, hogy Németország szellemi életének vezére és irányítója a világégés kellős közepében, amikor hazája mondhatni elképzelhetetlen méretű, dicsőséges harcát vívja; – édes anyanyelve tisztaságának gondjától borul el, – mondom – megmagyaráz mindent: Azt is, hogy ki Josef Göbbels Reichsminister és hogy miért ilyen nagy és legyőzhetetlen Németország.” (Kövér László, az Országgyűlés elnöke fejet hajtott a nyilas parlament képviselője előtt, mikor hamvait Magyarországra hozták. Erről ne feledkezzünk el.)

Nyírő később is „szerelmet vallott” Goebbelsnek, méghozzá a Magyar Erő című lap egyik 1943-as számában, amelyben azt írja: Goebbels „akit nemcsak kell, hanem szeretni is érdemes”.

Az általa főszerkesztett Magyar Erő 1942. december 11-i számában olvasható: „A legújabban elfogott bolsevista díszpéldányok egyike. Jellegzetes arca nem hagy kétséget aziránt, hogy milyen fajhoz tartozik…”.

Nyírő személyében ráadásul egy olyan szerző foglal helyet a Nemzeti Alaptantervben, aki a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint is tevékeny részt vállalt önkényuralmi rendszer fenntartásában, így nevének felhasználását közterület-elnevezésként tiltja a törvény.

Hízott varangy

Wass Albert antiszemita megnyilvánulásait igyekszik a jobboldali propaganda leginkább leválasztani az irodalmi műveiről. Leginkább azért, mert szépeket ír Erdélyről és vágyta a trianoni békediktátum semmisé tételét. Wass a holokauszt borzalmai után 5-6 évvel írt Elvész a nyom című regényében is ilyen jelzőkkel illeti a mű egyik szereplőjét, a zsidó származású Pohrisch Gottfriedet.

Csak néhány példa: „sátánian diadalmas vigyorgás terpeszkedett duzzadt arcán”, „hízott varangy”, „apró disznószemei csillogtak”, „jóllakott óriáskígyó nézésével vigyorgott az asszonyra”, „undok, nyálas osztriga”, és hasonlók. Wass Albert művei „szinte minden esetben a szerző politikai-világnézeti véleményének az egy az egyben való, szinte publicisztika jellegű megzenésítései, azért az ő esetében abszolút igaz az, ami egy jobb írónál a legkevésbé sem magától értetődő, hogy amit a mű mond, azt gondolja az alkotója. Így már azért másképp hangoznak a Wass-hősök románozós, parasztozós, zsidózós sorai”.

Wass Albert később sem szakított a szélsőjobboldali eszmékkel. 1951 és 1998-as haláláig a Hungarista Mozgalom Hírszolgálat aktivistája volt, róla Szemenyei-Kiss Tamás, a hírszolgálat egykori vezetője maga állította, hogy nem is annyira hungarista, mint inkább a német fajelméletre épülő, nemzetiszocializmus követőjeként jellemezhető.

Elrettentő példaként kellene tanítani

Homokba dugni a fejünket nincs értelme. Lehetne tanítani Tormay Cecilé-t, Nyírő Józsefet és Wass Albertet is, de csak elrettentő, nem hazafias példaként.

Meg kellene ismerniük a diákoknak, hogy a hazafiasság és a nemzeti érzelmek álruhájába bújtatva miként terjedt el az antiszemitizmus, a rasszizmus, az eugenika és a fajelmélet nemcsak Magyarországon, hanem Európában, sőt az Egyesült Államokban is. Az egész világon. Meg kellene tanítani, mert a hangulatot, a módszereket rendre visszaböfögik egyesek.

A horthysták, a két világháború közötti Németországért rajongók azt hiszik, az általuk tisztelt „erényekről” lehámozható az ocsmány ideológia, ami végül 6 millió zsidó, 1 millió cigány, fogyatékkal élő, homoszexuális és ellenzéki embertársunk halálához vezetett. Akik közül összesen mintegy 1 millió 500 ezer gyermek volt. Másfél millió gyerekgyilkosság… És akkor már ne is beszéljünk a második világháborúról, amely során 50 millió ember – 20 millió katona és 23 millió civil –, köztük ki tudja mennyi gyerek halt meg.

És még valami, ami nagyon fontos. Nem Nyírő, Tormay és Wass antikommunista nézeteivel van a baj. Hiszen, bár kevéssé hangoztatott, a kommunizmus áldozatait egyesek 100 millióra becsülik szerte a világban. Gond az elnyomással, a kirekesztéssel, a rasszizmussal, az antiszemitizmussal, a homofóbiával és a gyilkolással van.

©Kollár Erzsébet, 2020.
A Magyar Tudományos Akadémia 2013. évi állásfoglalása
és Szemenyei „Ki menti meg Wass Albert lelkét?” című tanulmánya felhasználásával.