h i r d e t é s

A nagy magyar ügynöklista

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A nagy magyar ügynöklista

2015. október 12. - 14:50
0 komment

Nemcsak Galambos Lajost próbálták beszervezni ügynöknek. A III/III-as ügyosztály sok sztárt, ismert embert próbált megpuhítani és arra bírni, hogy jelentéseket írjanak.

Fotó: ujkurir.blog.hu

Az ügynökök kilétét évtizedekig homály fedte, talán még a családtagok, legjobb barátok sem tudták, hogy valamelyik hozzátartozójuk éppen jelentést írt. A rendszerváltás után azonban egyre több emberről derült ki, hogy jelentette, sőt voltak olyanok is, akik maguk vallottak múltjukról.

A Blikk most leporolja az ügynökaktát a magyar közéleti személyiségekről.

Vikidál Gyula, aki többek között a P. Mobil, a Dinamit énekeseként lett ismert, 2004-ben ismerte be ügynök múltját. Vikidál elárulta, hogy 1981 és 1986 között „Dalos" fedőnéven szóbeli jelentéseket adott az állambiztonságnak, mások mellett Nagy Feróról, noha többek szerint ezek használhatatlanok voltak.

Alig pár hónapja vallotta be Som Lajos, a Piramis együttes alapítója és vezetője, hogy  hetvenes években beszervezték. A zenész akkor apja tanácsára írta alá a nyilatkozatot, hogy továbbra is mehessen külföldre. Saját bevallása szerint személyesen tett jelentéseket, de nem volt valami ügybuzgó.

Molnár Gál Péter 2004 novemberében ismerte el, hogy 1963-ban aláírta a beszervezési nyilatkozatot. A már elhunyt Molnár Gál Luzsnyánszky Róbert fedőnéven írt  jelentéseket 1963 és 1978 között körülbelül 90 színészről, akiktől sosem kért bocsánatot senkitől, ügynök múltját csak saját lelkiismeretével tartotta elszámolandónak.

Medgyessy Péter egykori miniszterelnök D-209-es fedőnéven szigorúan titkos tiszt volt, amit később maga is elismert. Nem sokkal a miniszterelnökké választása után derült ki ez a sötét folt a múltjából.

Keresztes K. Sándor, a volt MDF-es miniszter III/III-as volt, ezt még az átvilágító bírák hozták nyilvánosságra a '90-es években.

Boros Imre, az Orbán-kormány tárcanélküli minisztere a D-8-as tiszt volt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint. A kinevezési lapja alapján fizetést és pótlékokat is kapott. Boros először elismerte, később tagadta, hogy jelentett volna.

Szokolay Zoltán, az első szabadon választott parlamentnek volt MDF-es képviselője, ráadásul III/III-asként a nemzetbiztonsági bizottság alelnöki posztját is betöltötte. Megbízható hálózati személyként tartották nyilván. A Blikknek is mesélt ügynökmúltjáról.

Vörös Vince volt a kisgazdapárt elnöke a rendszerváltáskor. Az állambiztonság még a Nagy Imréék 1989-es újratemetésénél is hasznát vette.

Novák Dezső, a 2014-ben elhunyt FTC futballista nem várta meg, hogy leleplezzék, saját maga ismerte el, hogy ügynök volt. Miután rajta kapták, hogy egy külföldi túráról órákat csempészett haza beszervezték és Nemere néven kellett jelentéseket írnia. Miután vallott a múltjáról, az FTC legendája, az egyetlen magyar Aranylabdás futballista, Albert Flórián, soha többé nem szólt hozzá.

 

Blikk-összeállítás