Csak kivételes, megszállott személyek teszik dolgukat akkor is, ha környezetükben a dolgok rosszul állnak. Őket saját korukban - kevés kivételtől eltekintve - bolondnak tartják, hiszen szembe mennek olyan trendekkel, amit épeszű ember nem tesz. De ki az az épeszű ember? Nyilván az, aki alkalmazkodik környezetéhez és túlélése érdekében mindent bevállal. Eszközökben nem válogat, mindenből anyagi hasznot hoz ki és egoista. Ő a minta. Elvtelen, azaz van elve, ez pedig a túlélés, aminek érdekében minden elv szóba jöhet. Még annak ellenkezője is, amit tegnap hangoztatott. 

Nos, a mi megszállott, bolond emberünk, minden logikát nékülözve nekimegy az „épeszű” embernek és a trendnek. Olyan dolgokat tanít, ami megvetés tárgya, ezért közösségen kívül kerül. Követőket ezért ott talál, ahol saját magát találja: közösségen kívül, a megvetettek, kirekesztettek, „nem épeszűek” között. Ha őket sikerül rendbe szednie és fenyegető erővé válnia, üldözik. Élete fordulatot vesz. Üldöztetése döntés elé állítja. Vagy bevállalja a mártír sorsot, vagy felveszi a harcot. A mi terminológiáink szerint mindkettő Dzsihád. Tehát a forgatókönyvbe bekerül az erőszak. Vagy így, vagy úgy. Ha tömegbázisa túlhaladta azt a kritikus értéket, hogy megmarad a közösségi emlékezetben, akkor prófétává válik. Ha nem, akkor feledés homályába vész. 

Ez az alaptörténet monoteista, Ábrahám alapú hitek esetében. Keleten más a helyzet. Keleti kultúrákban az emberek sokkal nyitottabbak voltak (ma már ott sem mindig) a gondolatokra. Nem kellett vértanúságot vállalni ahhoz, hogy valakinek a tanítását kövessék. Pragmatikusabban alkalmazták a hiteket. Ami az egyén számára jó volt, azt megtartották, ami nem, azon túlléptek. De a bölcselet alapjában véve megmaradt. 

Térjünk vissza az Ábrahámi tanokat követőkhöz. Ők többnyire velejéig romlott, de magukat felsőrendűnek, szentnek és kiválasztottnak megélő „fehér” kultúrák. Ők azok, akiknek nyelvében hemzseg a birtokos segédige. Have, haben avoir, haber, azaz bírni valamivel, birtokolni valamit ige nélkül gyakorlatilag nem tudnak kifejezni semmit. Ebbe a megbomlott agyba az „eszement tanító” halála után nem a tanítás követése ötlik fel, hanem az, hogy miként lehet ebből a tanításból jól menő üzleti vállalkozást csinálni. Íme, létrejönnek az egyházak. Mindenhol. Ott is, ahol tilos, mert az „eszement tanító” tiltotta. Mivel az üzlet piszkosul beindult, ezért belső konkurenciaharcok indultak meg a vállalkozás vezetéséért. Ez oda vezetett, hogy a szervezetek különböző szektákra bomlottak. Tegyük szívünkre a kezünket, lenne olyan pap, akinek életpályamodellje az lenne, hogy 33 éves korában keresztre feszítik (bár ezt mi muszlimok nem valljuk, de jelen esetben mindegy) és akkor is ezt a sorsot vállalja? De hozhatnánk példákat Mózes, Mohamed, Ábrahám és a többi életéből. Ugye, hogy nem lenne senki, aki az eredeti sorssal életét azonosítaná. Pedig milliók szenvednek ma attól, amitől pár évezreddel ezelőtt azok az „eszementek” szenvedtek. De nem buli feléjük fordulni. Ők csak tehernek vannak. Tönkre teszik a vállalkozást. Pénzbe kerülnek és nincs hozadék!

Ezért mit találnak ki? Visszamenekülnek a múltba. Nem a jelen problémáit oldják meg úgy, ahogy az „eszementek” tennék, hanem visszamenekülnek beszédeikkel, tanításaikkal a múltba és nem emelik fel tekintetüket, hogy e jelent meglássák. Illetve felemelik, de csak annyira, hogy a pénzeket bekasszírozzák. Pénzt kapnak államtól egyéntől azért, hogy csak ködösítsenek, maradjanak a múltban és követőiket is tartsák ott. 

Ezek a múltbéli „Szunnák” (követési módok, hagyományok, melyeket próféták hagytak ránk) taposnak minket a sárba! Tudom, megint félre akarsz érteni. Nem Szunna ellenes vagyok. A Szunnák köteleznek. Köteleznek megőrzésre és követésre. De a Szunnákból a tanítást kell követni, nem a szót magát, mert a szó visszarepít az ókorba, a tanítás pedig időtlenné tesz.

Ma másból sem áll az egyházak hirdetése, mint szervezetbővítésből. A belső tartalom, amit az „eszementek” hoztak a világra, már nem is olyan fontos. Az a fontos, hogy sok követő legyen és lehessen őket manipulálni. Egyéni sorsokat, szegénységet és az ahhoz kapcsolódó szegregációs kérdéseket mindenki leszarja. Senkit sem érdekel, hogy mit lehetne tenni Kolompár Dzseniferért az öt gyerekkel a cigánysoron, Janiért, aki a szomszéd faluban drogfüggő, vagy a Tóth családdal, akiket a végrehajtó utcára tett. Inkább azzal kell foglalkozni, hogy miként őrizzük meg a kereszténységet a migránsok támadása elől, vagy miként kell Svédországban, Dániában papostul megvenni kiüresedett templomokat és azokat mecsetté alakítani. Ez a fontos? Ez a küldetés? A harc? A konkurencia leverése? Egyik könyvünk sem szól erről. Ellenben pont arról szól mind, hogy ne ez legyen. 

A muszlimokat üldözik és mi, muszlimok csak erre figyelünk. A keresztények is azt állítják, hogy üldözik őket és az ő látásuk is szelektív, csak keresztény üldözést látnak. Ma az üldöztetés egy jól eladható áru, még azt is üldözik, aki éppen az üldöző oldalon van. Csak arra nem figyel senki, akit tényleg üldöznek. Neki nincs szócsöve, nincs CNN-je, BBC-je, weboldala. Ők a többmilliárdos szegény réteg, akiknek hangját el kell nyomni. Sőt tudatát is! Ők a legkárosabbak. Sok pénzbe kerül életben tartásuk és annyira csórók, hogy nem képesek vásárolni, fogyasztani, tehát nem hoznak be pénzt a rendszerbe, csak visznek. Ők az igazi ellenség! Pedig az „eszementeknek” valaha ők voltak a tömegbázisai és az ő problémáik jelentették a Szentírások mondanivalóját. 

Pedig a világ ellenünk fordul. Kolompár Dzsenifer öt gyereke erőszakban szocializálódik. Erőszak hoz megoldást mind az ötnek, hogy legyen játéka, napi betevő falatja. Nem csak Dzsnifernek van öt gyereke, hanem soknak. A drogos Janikból is százezrek sétálnak az utcán reménytelenül. Nincs értékrendjük, mert a szer ösztönlényekké tette őket. Azt hiszed a hajléktalannak nincs gondolata, hogy miként éljen túl még egy napot? Csak ebben a gondolatban nem az ötéves terv szerepel, hanem az, hogy miként lehet a jólétben élőktől elvenni! A migráns kérdést, annak hamis beállítását és a muszlim radikalizációt, amivel meg nem foglalkozik senki, meg sem említem. Ez lenne a jövő? Ha ma nem teszünk lépéseket, akkor ez a jövő már itt kopog az ablakon.