h i r d e t é s

A nyomozati iratok szerint Varga Judit találkozott Schadl Györggyel, a minisztert mégse hallgatták meg

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A nyomozati iratok szerint Varga Judit találkozott Schadl Györggyel, a minisztert mégse hallgatták meg

2023. február 01. - 05:57

Hadházy Ákos szerint nagyon problémás, hogy meg se hallgatták Varga Judit igazságügyi minisztert a Völner-Schadl-ügyben.

Schadl György, Varga Judit és Völner Pál - Forrás: Hadházy Ákos Facebook oldala

Ugyanis a nyomozati iratokból kiderül, Schadl György, a végrehajtói kamara letartóztatott elnöke azt mondta, volt "a jó miniszter asszonynál" és a végrehajtói praxisokkal kapcsolatos visszás ügyekről beszélt vele. Az országgyűlési képviselő azt is vérlázítónak tartja, hogy ilyen gyorsan lezárták az ügyet, Varga Judit mellett Rogán Antal szerepét se fejtették fel.

Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésében azt írta: a Völner-Schadl ügy elért egészen Varga Judit igazságügyi miniszterig, aki találkozhatott a végrehajtói kamara letartóztatott elnökével. Az országgyűlési képviselő az Esti gyorsban: úgy fogalmazott: az biztos, hogy a nyomozati iratok egyértelműen erre utaltak, és ezt meg kellett volna vizsgálnia a nyomozó hatóságnak.

Az elmúlt napokban a sajtóban közölt hangfelvételekből, lehallgatási jegyzőkönyvekből az derült ki, hogy Schadl György szeretett volna egy találkozót „a jó miniszter asszonnyal”, ennek megszervezését kérte Völner Páltól. Már ez alapján is furcsa, hogy Varga Juditot még tanúként se hallgatták meg. De a jegyzőkönyvekben, a vallomások között plusz információk is voltak: Schadl egy másik beszélgetésben arról beszél, hogy bent is volt a miniszter asszonynál, aki szerinte megígérte neki, hogy nem fogja fogadni azokat a végrehajtókat, akik a visszaélésekről akartak beszélni neki. Egy másik vallomásból pedig azt lehet megtudni, hogy voltak végrehajtók, akiknek elege lett Schadl üzelmeiből, zsarolásaiból, és próbálták elérni a minisztert.

Mondhatja Varga Judit, hogy ugyan már, nem fogadta őt, Schadl György hazudik. De a nyomozó hatóság nem mondhatja, hogy nem tudott Schadlnek erről az állításáról és arról, hogy voltak végrehajtók, akik tájékoztatni akarták a minisztert a kamarai vezető ügyeiről. Innentől kezdve nagyon problémás szerinte a hatóság eljárása, hogy meg se hallgatták a minisztert – hangsúlyozta.

Az ügy hátteréről azt mondta: százmilliókat lehet keresni egy végrehajtói irodán, és Schadl pénzt kért azért, hogy ilyen posztokra bizonyos embereket bejuttasson. Aki nem akart neki fizetni, azt két fegyelmi eljárással el lehetett távolítani, majd jó pénzért kiadni a helyét.

Azt vérlázítónak nevezte, hogy az ügyészség ilyen gyorsan lezárta az ügyet, mint mondta, ez a Varga Judittal kapcsolatos történet is mutatja, hogy nagyon sok szál lehet, amit nem fejtettek fel, inkább elvarrtak. A Völner-Schadl-ügy elnevezés pedig nagyon leegyszerűsítő, szerinte Rogán Antal kabinetminiszter nevét mindenképpen oda kellene tenni az említettek mellé. Hadházy arra is kitért: nem kapta meg a nyomozóhatóságtól az iratokat arról, hogy milyen nyomozati cselekményt tettek a feljelentése nyomán annak kiderítésére, ki volt az a Tóni, Barbara és Ádám akinél Schadl egyik ismerőse beszélgetett egy 30 évre szóló buliról. Újabb kérdéseket tett fel Polt Péter legfőbb ügyésznek, kíváncsian várja a válaszokat – közölte a független képviselő.

A korrupcióval, pénzmosással hivatali visszaéléssel és még számos bűncselekménnyel gyanúsított bírósági végrehajtói kar elnöke ellen bizonyítékok tárházát vonultatta fel a hatóság, lehallgatások mutatják, hogy lefizetett egy államtitkárt, és más végrehajtók kinevezését segítette, cserébe ha azok visszacsorgatnak számára pénzt. A több mint egy éve rácsok mögött ülő Schadl György a rendőrségi kihallgatásán azt mondta, csak azért kapott olykor pénzt a végrehajtóktól, mert korábban kölcsön adott nekik, Völner Pállal pedig hétköznapi figyelmességként csak italt ajándékoztak egymásnak. (Klubrádió)