h i r d e t é s

A pécsi orvoskar hallgatója nyerte az ENSZ magyar ifjúsági küldöttválasztását

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A pécsi orvoskar hallgatója nyerte az ENSZ magyar ifjúsági küldöttválasztását

2019. május 02. - 12:15

Sparks Jason, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karának (ÁOK) hallgatója egy háromfordulós kiválasztási folyamaton vett részt a közelmúltban az ENSZ magyar ifjúsági küldött pályázatán, amin az indulók között ő bizonyult a legsikeresebbnek.

Az első fordulóban egy egyperces videót kellett készíteni a magyar fiatalok aktuális problémáiról, valamint ki kellett tölteni egy munkalapot, amin az ENSZ-szel kapcsolatos kérdések szerepeltek magyarul és angolul. A második fordulóba már csupán tizenhárom fiatal kerülhetett. Az interjúzás úgy zajlott velük, akár egy pingpong meccs: kérdés-válasz, kérdés-válasz, angol, illetve magyar nyelven. A kérdések a földrajzi tájékozottságra, a fenntartható fejlődési célokra, és az ENSZ működésére vonatkoztak a személyes bemutatkozás, valamint a különféle készségek felderítése mellett. 

A harmadik forduló során előre megadtak két feladatot: az egyik egy beszéd volt, amit a képzeletbeli ENSZ ülésen kellett a fiataloknak öt percben előadniuk, a másik feladatban pedig be kellett mutatniuk magukat, miért lennének alkalmasak, és mire helyeznék a hangsúlyt, ha ők lennének a kiválasztottak. Ezután kreativitást felmérő feladatok, szituációs játékok, vitakészséget tesztelő próbák és általános tájékozottságot felmérő kérdések következtek. 

A Bíráló Bizottság végül Sparks Jasont, a PTE ÁOK ötödéves hallgatóját szavazta meg győztesnek, aki szeptemberig betanuló pozícióban lesz, kötelező gyakorlatot végez a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumában, emellett részt vesz a New York-i székülésen és egyéb konferenciákon. Sparks Jason szeptembertől veszi át hivatalosan is a mostani küldött helyét.