h i r d e t é s

A Pécsi Tudományegyetem európai szövetségben dolgozik a felsőoktatás megújításáért

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A Pécsi Tudományegyetem európai szövetségben dolgozik a felsőoktatás megújításáért

2019. szeptember 17. - 13:09

Az európai felsőoktatás megújítása és versenyképessé tétele a célja az Európai Bizottság kezdeményezésének, melynek keretében ún. európai egyetemi szövetségek jöttek létre. 

Az összesen 85 millió eurós, tehát mintegy 28 milliárd forintos költségvetésből dolgozó konzorciumokba tömörült felsőoktatási intézmények témacsoportokon dolgoznak, Magyarországról 5 intézmény vesz részt a munkában, köztük a Pécsi Tudományegyetem (PTE).

A sok globális kihívás közül az egyik legnagyobb a nemzetköziesítés, mely a Pécsi Tudományegyetem kiemelt stratégiai céljai között szerepel, így a konzorciumban a nemzetköziesítési koncepció fejlesztését koordinálja. Az Európai Bizottság 5 millió eurós támogatásával indul útjára az ún. European Digital UniverCity (EDUC) projekt. A konzorcium vezetője a University of Potsdam (Németország). A tagok: University of Cagliari (Olaszország), Masaryk University (Csehország), University of Rennes 1 (Franciaország), University Paris Nanterre (Franciaország), Pécsi Tudományegyetem (Magyarország). A szövetségben résztvevő felsőoktatási intézmények egy új, moduláris és rugalmas irányítási rendszert fognak kiépíteni, valamint összehangolják és átjárhatóvá teszik a saját képzési struktúráikat. További célkitűzés, hogy egy új online campus kialakításával, valamint a virtuális és fizikai mobilitás egyedi keverékével hosszú távon megvalósítsák a szövetség 160 000 hallgatója és 20 000 oktatója nagy részének mobilitását. A projekt részét képezi az is, hogy az öt ország nyelvét és kultúráját kölcsönösen beépítik egymás tananyagába, ez által is erősítve a közös identitás kialakítását.

Az európai értékek és identitás erősítésének érdekében a nemzetköziesítés témájában az alábbi irányok már most körvonalazódnak:

  •         közös mesterképzések megalapozása
  •         digitális tanulási lehetőségek, online kurzusok és közös tanulási platformok, egyetemek között is alkalmazhatóan
  •         kevesebb és egyszerűsített adminisztrációs teendők
  •         közös, európai hallgatói kártya

A cél, hogy minden európai hallgató a számára optimális tanulási terv alapján szerezhessen felsőfokú végzettséget az Európai Felsőoktatási Téren belül. A három éves projekt végére egy olyan modell létrehozása és tesztelése a feladat, amely új irányt szabhat a közös európai felsőoktatásnak, miközben az egyes partnerintézmények nemzetközi láthatósága is erősödik. A PTE a szövetség nemzetköziesítési munkacsomagjának koordinálását végzi, amelyben a partnerek afrikai kapcsolatainak összehangolásától az interkulturális hetek szervezéséig számos közös projekt található.

A konzorcium első, a menedzsmentet és a költségvetést tárgyaló operatív ülésére a Pécsi Tudományegyetemen került sor, szeptember 16-17. között.

A keddi sajtótájékoztatón, melynek a PTE Szenátusi Tanácsterme adott otthont, Florian J. Schweigert professzor, a konzorciumot vezető német Potsdami Egyetem rektorhelyettese elmondta:

Az Európai Unió következő évtizedeinek legfontosabb, kiemelt projektje az egyetemi hálózatosodás. Mintegy negyven hasonló szövetség kezdi meg a működését, melyek összehangolt célja a nemzetközi felsőoktatás még versenyképesebbé tétele. Ugyancsak hangsúlyos célkitűzés, hogy gördülékenyebbé tegyük a hallgatók, oktatók, kutatók, és általában az egyetemi munkatársak mobilitását az európai egyetemek között. A mi feladatunk, hogy helyzetbe hozzuk a jövő európai hallgatóját ilyen értelemben.

Betlehem József professzor, a PTE kapcsolati rektorhelyettese hangsúlyozta:

Büszkék lehetünk arra, hogy aktívan részt vehetünk partnerként abban az európai szövetségben, amely innovatív megközelítésű, és amely rendkívüli jelentőséggel bír a magyar felsőoktatás jövője szempontjából.

Az EDUC révén a nemzetköziesítés területén jöhet el egy szélesebb körű együttműködés, amiben a PTE-nek nagyon komoly múltja és tapasztalata van, és bízom abban, hogy ezeket meg tudjuk osztani konzorciumi partnereinkkel. A nemzetköziesítéssel fontos szerepet töltünk be, hiszen értékeket teremtünk a régió számára, ami a PTE kiemelt küldetése.

 – tájékoztatott a rektorhelyettes.

Az együttműködés az egyetemek innovativitására is alapoz, a digitális tanulási lehetőség kapcsán például a Rennes-i fejlesztésű Klaxoon startup is kiemelt szerepet kaphat, de ehhez hasonlóan magyar újítások is előtérbe kerülhetnek a projekt során.