h i r d e t é s

A PestiSrácok inkább fizet, de nem teszi közzé, hogy hazudott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A PestiSrácok inkább fizet, de nem teszi közzé, hogy hazudott

2019. szeptember 06. - 10:28

Kiss László, az ellenzék óbuda-békásmegyeri polgármesterjelöltje visszalőtt a kormánypárti portál újságírójának egy sajtótájékoztatón. Talált, süllyedt. - írja a hirklikk.hu.

Forrás: youtube képernyőfotó

A PestiSrácok nem a témába vágó kérdést tett fel Kiss László és Molnár Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatójának végén.

Azt kérdezték, hogy érzi magát az óbudai ellenzéki jelölt azok után, hogy közreműködött Gyurcsány Ferenc hatalomra jutásában a szocialista párton belül.

Kiss László válaszát azzal kezdte, hogy tulajdonképpen nem akar olyan kérdésre felelni, ami már önmagában is hazugság, de ha már a PestiSrácok és a hazugság így együtt szóba került, szívesen felelevenít egy történetet, amely arról szól, hogy miként próbálja megúszni az említett fideszes propagandamédium, hogy fény derüljön a hazugságaikra.

Az ellenzéki jelölt elmondta: korábban már nyert helyreigazítási pert a portál ellen, de a PestiSrácok egy rövid idő után eltüntette a helyreigazító szöveget. Inkább fizeti sorozatosan a bírságokat, csak az eredeti cikk maradhasson a cáfolatok nélkül honlapjukon. Kiss válaszát követően a PestiSrácok riportere láthatóan kínosan érezte magát, így a portál karaktergyilkosságra kihegyezett mikrofonja most erősen visszafelé sült el. Részletek a videóban:

hirklikk.hu