h i r d e t é s

A PestiSrácok is a Pesti TV sorsára juthat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A PestiSrácok is a Pesti TV sorsára juthat

2022. május 10. - 15:40

A főszerkesztő szerint bizonytalan a portál sorsa. Még a végén nem marad elég propagandaterméke az Orbán-kormánynak.

PestiSrácok - Forrás: Facebook

Kifakadt a Facebookon Huth Gergely, a kormánypárti portál PestiSrácok.hu főszerkesztője egyben a júliusban megszűnő Pesti TV programigazgatója, mert állítása szerint jelen helyzetben a Pesti Srácok fenntartása is bajossá vált.

Az Azonnali által észrevett bejegyzésében Huth Gergely a Fideszt is bírálta, úgy fogalmazott:

régi mondásom volt, hogy »a magyarok nem értenek a sörfőzéshez és a sajtkészítéshez, a Fidesz pedig nem ért a médiához«. Azóta annyi történt, hogy mi magyarok egész jól megtanultunk sört és sajtot készíteni…

A lap szerint Huth Gergely bejegyzése alatt a kommentelők közül is többen bírálták a Fideszt, emellett a „fiatalosnak” szánt propagandacsatorna megszűnésének „valódi okait” találgatták, és a Pesti Srácok sorsa felől érdeklődtek. Huth Gergely az ezzel kapcsolatos felvetésekre válaszolva kifejtette, hogy a csatorna tulajdonosai, Vaszily Miklós és Mészáros Lőrinc cégei úgy döntöttek, hogy az alacsony reklámbevételek miatt nem finanszírozzák tovább a csatorna működését. Hozzátette, „mint üzletembereknek, ehhez minden joguk megvan”. Majd úgy fogalmazott:

Mivel integrált szerkesztőséget működtettünk, jelen formában a PestiSrácok.hu fenntartása is megoldandó problémává vált.

Sorait Huth Gergely azzal zárta, remélik, hogy kapnak megfelelő ajánlatot a folytatáshoz, a tárgyalások sikeréhez pedig nézőik és olvasóik „most is özönlő, jóleső kiállása” ehhez sokat hozzá tehet.

Egyébként ami a megszűnő tévécsatorna működését és színvonalát illeti, néhány emlékezetes pillanatába tartozik például, amikor Ferkó Dániel műsorvezető azt a roppant előremutató kérdést találta feltenni Lukácsi Katalinnak, Márki-Zay Péter egyházügyi kabinetfőnökének, hogy „Kedves Katalin! Milyen érzés Gyurcsány Ferenc hátsó feléből kilógni a főnökének és önnek is?” De hasonló szellemi nívóról tett tanúbizonyságot az a jelenet is, amikor Jeszenszky Zsolt Politikai Hobbista című műsorában titulálták Hodász András római katolikus papot „eretneknek”, valamint „békepapnak”, amiért egy videójában arról mert beszélni, hogy a tömeges depresszió akár nagyobb veszélyt is jelenthet a fiatalságra, mint a „meleglobbi”. (Népszava)

Kapcsolódó cikkek: