A bosszúság nem múlt el, egy kisebb, ám annál fájdalmasabb műtét azonban nem várt hirtelenséggel jött közbe, így a múltkori hangulatomat csak most tudom kiírni magamból. Arról volt szó, mekkora – hogyan lehet szofisztikáltan kifejezni azt, hogy parasztság? – szóval, milyen kulturálatlan és arrogáns viselkedés, ha valaki egy bírósági határozat ellenére helyreigazítás helyett fehérre meszeli azt a falat, ahol a korrekt adatok közlésére kötelezték. Végül valahol ott hagytuk el, hogy ez bizony közel sem egyedi jelenség a politikát érintő hazai közéletben.

Méretes bunkóságokat igazából jócskán látunk mindkét oldalon. Még az okát is érteni vélem. Az érintettek talán azt feltételezik, hogy a választói szimpátia elnyerésének legegyszerűbb módja a populizmus. Az ilyen intencióknak számtalan jelét tapasztaljuk. Ez nyilvánul meg a nyilvánossággal megosztott, leegyszerűsített politikai tartalmakban, a diplomáciai helyett alkalmazott populáris beszédmódban éppúgy, mint a testbeszédben. Mindezt tekinthetnénk akár racionális megfontolásnak is, melyet a választási eredmények igazolni látszanak.
Mégis, én a magam részéről még soha nem láttam a nyilvánosság előtt ostobán és bunkón viselkedni Theresa May-t, Angela Merkelt, Barack Obamát, vagy Emmanuel Macront. Jó, erre lehet azt mondani, hogy ők nincsenek annyira szem előtt, mint a hazai politikusok. Ám, hogy itthonról is mondjak néhány példát, hangsúlyozva, hogy a nyilvánosság előtti viselkedésről, s nem arról beszélek, amit egymás között képviseltek/képviselnek az említettek, én bizony nem emlékszem, hogy valaha kulturálatlan viselkedést tapasztaltam volna Antall József, Kuncze Gábor, Dobrev Klára, vagy teszem azt Pokorni Zoltán részéről. A viselkedés nyilván neveltetés és intelligencia dolga. Itthon komoly deficit mutatkozik ebben a tekintetben.

Pár nappal ezelőtt, a neten szörfözve bukkantam a talán keveseket izgató hírre: lemondott Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Lemondását a fenntartói testület elfogadta, s pályázatot írt ki a vezetői poszt betöltésére. A hír nagyjából ennyi.

Arról a Patyi Andrásról van szó, aki cseppet sem mellesleg a Nemzeti Választási Bizottság elnöke is. Micsoda karrier. És igen, ő az, aki kénytelen volt megbírságolni Orbán Viktort, amikor a választások előtt óvodások között kampányolt. Így, pontosan így: kénytelen volt megbirságolni.

Nyilván nem tehetett mást, hiszen az Orbán rezsim keretei között se a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorává, se a Nemzeti Választási Bizottság elnökévé nem válhat senki maximális lojalitás nélkül. Itt valami nagyon erős és figyelmen kívül hagyhatatlan törvényi helynek kellett lennie ahhoz, hogy Orbánt komolyan megfeddje. Nem tehetett más, meg kellett büntetnie.

Klasszikus drámai szituáció ez. Kreón járt hasonló cipőben az Antigonéban. Meg kellett tiltania, hogy Antigoné eltemesse a városra támadó, s a harc során elesett testvére holttestét, mert a város törvényei ezt írták elő. Az ő dolga pedig éppen az volt, hogy a törvénynek érvényt szerezzen. Megtette, mert ez volt a kötelessége, pedig tudta, az emberinél magasabb isteni törvény előírja, hogy a halottakat el kell temetni.

Patyi ugyanilyen tragikus figura. Beszorult két törvény, a választási törvény és Orbán elvárásai közé. Ebből a helyzetből kizárólag rosszul jöhetett ki. Ahogy Kreónra lesújtott az istenek haragja, ugyanúgy sújtott le rá a miniszterelnöké. Nyersen, kulturálatlanul, primitíven. Több olyan szituáció is adódhatott ezt követően, amikor kénytelen volt elviselni Orbán bosszúvágyából táplálkozó arroganciáját. Ezekből a neten az a legismertebb mozaik, amelyet a 444.hu április 13-i írása szerint maga a miniszterelnök posztolt ki a Facebookra.

A video tanúsága szerint Orbán elérkezettnek látta az időt, hogy a 350 ezres bírságot megbosszulja, s a nyilvánosság előtt alázza meg a rektort. Had’ ne foglalkozzak azzal, amit mond. Szövege a videon magáért beszél. Önmagában azonban már az is vérlázító, ahogy kommunikál. Úgy tűnik, az otthoni leckék között nem szerepelt, hogy egyetemi rektorok jelenlétében még miniszterelnökként sem sétálunk zsebre dugott kézzel. Ez amúgy sajnálatosan jellemző rá vezető politikusok jelenlétében is. Két irányba szól ez a gesztus. Az egyik irány a közvetlen környezet. Lám, én annyira közétek tartozom, veletek annyira egyenrangú vagyok, hogy nem kell ügyelnem a legalapvetőbb protokoll szabályokra sem. Patyival szemben ez persze jóval többről szól. Egyértelműen a fölény kifejezése. Te csak gyere mögöttem egy lépéssel, a hanghordozásod pedig legyen a megalázottaké. A másik irány a közönség felé mutat. Lássa mindenki, mennyire laza vagyok én ebben a közegben. Bízzatok bennem, van elég tekintélyem, hogy bármit elérjek. Csakhogy ezektől a gesztusoktól épp a tekintély sorvad el pillanatok alatt.

Forrás: Blogger Blog