h i r d e t é s

A rendőrök orra előtt vették át a kenőpénzt Boldog Istvánék

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A rendőrök orra előtt vették át a kenőpénzt Boldog Istvánék

2021. március 27. - 06:07

Három megfigyelőcsapat nézte végig, ahogy Boldog István fideszes országgyűlési képviselő és társai elosztottak egymás közt 20 millió forintot.

Fotó: Boldog István Facebook oldala

A fideszes országgyűlési képviselő és két társa, F. Petra, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés korábbi alelnöke, valamint K. Péter épp 20 millió forintnyi átvett kenőpénzen osztozott a Graphisoft Park egyik kávézójában 2019 májusában – derült ki a Blikk birtokába került vádirat részleteiből. Ismeretes, hogy az azóta mentelmi jogától megfosztott képviselő a hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen manipulálta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is.

A lap a vádiratból idézve azt írta, hogy az egyik megfigyelőcsapat a kenőpénz útját követte M. Róbert vállalkozótól, aki a budapesti Király utcában várt egy nejlontáskával a kezében Boldog egyik emberére, aki egy Alfa Romeóval érkezett meg. Az autóba beülve átadta a pénzt, majd távozott, a nyomozók pedig az Alfa nyomában érkeztek meg a kávézóhoz. Az ugyancsak ide érkező F. Petrát gyalogos megfigyelők követték a kávézóba, de a pénzt az autóból K. Péter hozta be az épületbe.

Az ügyészség a megfigyelés eredményeként azt állapította meg, hogy az összegből Boldog István, Fehér Petra és K. Péter egyenlő arányban részesült. Emiatt lehet az, hogy az ügyészség Boldogra a hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, az ötmillió forintos pénzbüntetés és az öt év közügyektől való eltiltás mellett 6 666 666 forint vagyonelkobzást kért. F. Petra esetében ez az összeg 6 126 666, K. Péternél pedig 6 315 566 forint. (Index)