h i r d e t é s

A rendőrség nem engedélyezi Toroczkaiék törökszentmiklósi erődemonstrációját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A rendőrség nem engedélyezi Toroczkaiék törökszentmiklósi erődemonstrációját

2019. május 12. - 16:05

A döntés ellen bíróságon lehet fellebbezni.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke beszédet mond a bejegyzés alatt álló szervezet rendezvényén a Városligetben 2018. augusztus 20-án. - MTI Fotó: Illyés Tibor

A rendőrség nem engedélyezte a Mi Hazánk, a MIÉP és a Független Kisgazdapárt május 21-re tervezett, felvonulással egybekötött törökszentmiklósi demonstrációját – írta meg a Mérce. 

A párt szombaton jelentette be a rendezvényt a rendőrségnek, a célt így határozták meg: „Tiltakozás a bűnözés ellen.” Toroczkai korábban azt mondta: „elég volt abból, hogy néhány cigány család terrorizálja a várost”, és ha kormányon lennének, bérrabtartási megállapodást kötnének Oroszországgal, az erőszakos bűnelkövetőket pedig szibériai börtönökbe küldenék.

A rendőrség a gyülekezési törvény 13. és 14. bekezdésére hivatkozva tiltotta meg a felvonulást, miután a párt nem akart elállni a demonstráció meneteléses részétől (statikus tüntetést engedélyezett volna a hatóság). A döntés többek között hivatkozik egy alkotmánybírósági tilalomra is, amit „foglyul ejtett közönség tilalma” néven lehet ismerni, vagyis senki nem kényszeríthető egy őt érintő vélemény végighallgatására, különösen nem az őt gyalázó, megfélemlítő üzenetekhez való asszisztálásra.

Június 1-én Szegeden alakul meg „a Jobbik által korábban életre hívott, majd a bíróság által betiltott Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezet”. A szervezet elvileg önállóan, egyesületi formában fog működni, de a Mi Hazánk Mozgalom támogatásával. (Mérce) / 444.hu