h i r d e t é s

A rendőrség nyomoz az óbudai tűzeset ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A rendőrség nyomoz az óbudai tűzeset ügyében

2020. január 13. - 18:02

A rendőrség közveszélyokozás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a vasárnapi, óbudai tűzeset körülményeinek kiderítése érdekében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

63 tűzoltó dolgozott a tűz megfékezésén - Fotó: Winter László tűzoltó zászlós

Felidézték, hogy január 12-én vasárnap 18 óra 20 perckor Budapesten, a III. kerületben, a Dinamó utcában egy lakóépületben tűz keletkezett, amelynek következtében több lakó- és melléképület is kigyulladt.

A tűzvizsgáló elsődleges véleménye alapján felmerült a szabálytalan kályhabekötés lehetősége, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság közveszélyokozás gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen - tartalmazza a közlemény.

Korábban az Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője arról tájékoztatott, hogy öt épületben keletkezett tűz, amelyek közül négy lakóingatlan. Az egyikben a lángok több gázpalack felrobbanását okozták.

Ettől az épület összedőlt, feltehetőleg a tűz miatt pedig leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték, ami jelentősen nehezítette a nagy erőkkel kivonult tűzoltók munkáját.

Mindennek nyomán az összes épület, amelyekben kilencen éltek és öten éppen otthon tartózkodtak, lakhatatlanná vált, egy ember pedig áramütést szenvedett - közölte Kolozsi Péter.

A szakemberek a földön fekvő nagyfeszültségű vezetéket áramtalanították, a tűzoltók pedig tűzvizsgálati eljárást indítottak - mondta korábban a helyettes szóvivő. (MTI)

Kapcsolódó cikkek: