Szerinte ez is az igazságtalan, a nyugdíjasokat egymással szembefordító rendszer része. Persze tudja: a nyugdíjasok nagy része örül annak, hogy egyáltalán kap valamit. A hazai nyugdíjrendszer – igazi hungarikum – a társadalmi jövedelmeket az öregek kárára rendezi át, az ő pénzüket használják gazdaságélénkítésre. Miközben az egészségügy lerohad, a nyugdíjasok nem részesülnek a gazdasági növekedésből, az állam a szolidaritás elvének fittyet hányva visszatartja az öregeknek járó pénzt, és részben saját magára költi.

– Mit gondol a rezsiutalványról?

– Azt, hogy az választáspolitikai termék. Amikor azzal kerestek meg, hogy nyugdíjszakmai szempontból nyilatkozzak a rezsiutalványról, akkor magamban csak mosolyogtam, és nemet mondtam. Mert nyugdíjszakmai szempontból nincs mit beszélni róla, ez tisztán politikai termék. Igaz, személyes véleményem szerint annak viszont elhibázott. Persze a Fidesz, mint mindig, most is rafináltan mozgatja a szálakat. Amikor ad valamit, nagyon nehéz okoskodni, mert a nyugdíjasok többsége örül, hogy egyáltalán kap bármit. De az hogyan van, hogy ugyanakkora adományt kap, akinek havonta 80 ezer forint a járandósága, mint akinek több millió?

– Jól hallom? Több millió?

– Igen, már van ötmillió feletti nyugdíj is. Szóval az én ízlésvilágom szerint, amikor nem törvény írja elő, hogy kinek mi jár, alkalmazni kellene egy értelmes rászorultsági elvet. Az átlagnyugdíj Magyarországon ma 135 ezer forint. A kormány mondhatta volna, hogy 150 ezerig, vagy legyünk nagyvonalúak, 200 ezerig adok, fölötte meg nem. Ez az utalvány egyik igazságtalansága. A másik, hogy rettentő bürokratikus az eljárás, nem a nyugdíjasok többségére szabott. Bevallom, én arra számítottam, hogy novemberről néhány héttel előrehozzák a nyugdíjkorrekciót, és esetleg mellétesznek valamilyen egyszeri adományt. Az sokkal látványosabb lett volna. Szerintem az, aki ezt a rezsi-Bözsit kitalálta, a lehetséges következményekről nem tájékoztatta korrekten a kormányt vagy személyesen Orbán Viktort. Mert itt olyan gyakorlati problémák vannak, amelyek sokak számára megkérdőjelezhetik az egésznek az örömét. Ráadásul az a gyanúm, hogy az ügyviteli költség aránytalanul magas. Ebben az akcióban igazán az jár jól, aki az utalványt nyomtatja. Tehát szerintem ez választási terelő hadművelet. Sok szegény nyugdíjas persze örül, ha kap bármit, pedig a tisztességes eljárás az lett volna, ha januártól nem 2,7 százalékkal emelik a nyugdíját, hanem minimum három százalékkal, hiszen tavaly a költségvetés elfogadásakor az MNB is ekkora inflációt mondott. Mert így majdnem egy éven át a kisnyugdíjas hitelez az államnak. Igaz, visszamenőleg persze kifizetik, ha nem is kamatostul.

– Annak, aki megéli. Ötmillió feletti nyugdíjat említett. Van-e a világon még egy olyan rendszer, ahol az állami nyugdíjak között akár kétszázszoros szorzó is előfordulhat? Hiszen a minimális nyugdíj 28 500 Ft.

– Az ilyen magas nyugdíj persze kivételes, inkább csak kuriózum, a millió feletti nyugdíjak száma egyelőre pár tíz. Igen, nagyítóval kellene keresni még egy ilyen rendszert, de hozzáteszem: szerintem nem is a néhány óriásnyugdíj megjelenése a legnagyobb baj azzal a folyamattal, amely lehetővé tette az égbekiáltó különbségeket.

– A járulékplafon eltörlésével kezdődött?

– Több összefüggő lépésről van szó. Az egyik tétel az egykulcsos adó bevezetése volt 2010 után. Minthogy a nyugdíj a megállapításakor adózik, az alapjául szolgáló átlagkeresetet minden évben csökkentik az akkor hatályos szja mértékével. A nagyobb jövedelmek utáni nyugdíjat tehát eleve tovább emelte, hogy azok szja-vonzata 15 százalékra csökkent. Ehhez adódott, hogy 2012 után rövidlátó költségvetési szempontok alapján eltörölték az úgynevezett nyugdíjjárulék-plafont. A nemzetközi gyakorlatban a plafonnak az a funkciója, hogy a társadalombiztosítási rendszereket megóvja attól, ami nem a dolguk, jelesül hogy be kelljen fogadniuk kiugróan magas kereseteket. Ez a magánnyugdíjpénztárak dolga. Nálunk azonban, miután kormánykörökben megcsinálták maguknak a jó fizetéseket, azt gondolhatták: nem kell plafon, így több jön be. Úgysem egyszerre mennek nyugdíjba a magas keresetűek, pár évig csak elketyeg ez a rendszer. Ez finanszírozási szempontból reális, csak társadalmi szempontból roppant igazságtalan és irritáló. Ráadásul egy-két éve még azt gondoltuk, hogy különleges lesz az évi 50-100 milliós jövedelem, plusz prémium. Milyen az élet, ma már ez sem kivételes. Az állami szférában, mondjuk a MÁV-nál vagy más kiemelt vállalatoknál óriási kereseteket, prémiumokat fizetnek, nem is beszélve a nagyprojektek finanszírozásáról. Ez tehát a második tényező. A harmadik, hogy 2015 után volt egy erőteljes reálbérrobbanás. Amikor az új nyugdíjakat megállapítják, a valorizáció során a régi kereseteket is szintre hozzák, felszorozzák a mindenkori átlagkereset növekedésének megfelelő százalékkal. Ez a három tényező együtt áll annak hátterében, hogy egyre több a kiugróan magas összegű nyugdíj.

– Ennek abszurd következményei is vannak. Szakértői számítások szerint az, aki 2018. január 1-jén ment nyugdíjba, 7 százalékkal magasabb nyugdíjat kap, mint kollégája, akinek az életútja pont ugyanaz, de egy nappal korábban, 2017. december 31-én töltötte be a korhatárt. Sőt: akik 2017 előtt mentek nyugdíjba, 30 százalékkal kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a 2018-asok.

– Igen, ez összefügg a bérrobbanással, a valorizációval, de a nyugdíjak indexálásával is. Az Orbán-kormány lemondott a korábbi vegyes indexálásról, amellyel az infláción kívül a mindenkori béremelkedés szintjét is figyelembe vették. Csak annyit ígértek: megőrizzük a nyugdíjak reálértékét. Legyünk őszinték, ezt meg is teszik, ami az árak, a bérek és az infláció alakulásának szokásos körülményei között amúgy rendben is van.

– Ezt kézből kontrázom. Azt mondják, hogy idén 3,1 százalékos lesz az infláció, de közben az élelmiszerek ára 5,2 százalékkal nőtt. A zöldség-gyümölcs 20 százalékkal lett drágább, márpedig a nyugdíjas ennivalóra költi a kis pénzét, és nem traktort vesz, amelynek esetleg csökkent az ára.

– Ahogy én ismerem a nyugdíjaskosarat, az nagyjából leképezi az időskorúak fogyasztói szokásait, bár kétségtelenül lehetne finomítani. Szerintem azonban nem ez a legnagyobb baj. Az igazi probléma a reálbérek jelentős növekedésének időszakában a tisztán árkövető indexálás, amely a nyugdíjasok kárára rendezi át a jövedelmeket. Lehet, hogy a nyugdíjak vásárlóerejét megőrzi, de a bérekhez viszonyítva a nyugellátás relatív értéke drasztikusan csökken.

– Az új és a régi nyugdíjak között pedig drámai különbség alakul ki.

– Igen, a tisztán inflációkövető indexálás miatt a régi nyugdíjak egyrészt leszakadnak a bérektől, másrészt eltorzulnak a nyugdíjarányok, amire a kormány a füle botját sem mozdítja. Nincsenek szakmai viták, pedig nagy szükség lenne rájuk. Ismétlem: nem azért mondom ezt, mert a mai nyugdíjrendszert finanszírozhatatlannak tartanám, egyelőre magam is fenntarthatónak látom. Azért kellene korszerűsíteni és helyretenni a 2010 utáni bakikat, mert rettentően igazságtalan helyzetet teremtettek, benne olyan szervezeti felállással, ami igazi hungarikum.

– Mi a hungarikum?

– Van több is. A Fidesz 2010 után azonnal nekilátott az egész nyugdíjrendszer lerombolásának. Kinyírta a rokkantsági nyugdíjat, baleseti rokkantsági nyugdíjat, differenciálás nélkül megszüntetett minden, korhatár előtti ellátást. A Nyugdíjbiztosítási Alapot formálissá tette, az önálló ágazati nyugdíjigazgatást lesöpörte az asztalról. Olyan pedig Európában másutt nincs, hogy egyszerűen nem létezik nyugdíjbiztosító és egészségbiztosító, csak intézkedésre kijelölt szervezetek vannak. A nyugdíjfolyósítót beolvasztották a kincstárba, a járási hivatalokhoz meg betették egy főosztályra a nyugdíjügyet. Százfelé van, de sehol sincs. Ez is hungarikum, de akad másfajta is. A régi alkotmányban benne volt a szociális biztonsághoz és az ellátáshoz való jog. Az milyen húzás volt, hogy ezt egy azonnali módosítással kinyírták? Amikor az Alaptörvény hatályba lépett, már nem is tartalmazta többé azt a szót sem, hogy társadalombiztosítás.

– Sőt, beleírták, hogy a gyerekek kötelessége szüleik ellátása.

– Igen, a rászoruló szülőé. A nyugdíjrendszert két, ideológiai szempontból is nagyon fontos ponton változtatták meg. Az egyik, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszert 2010 után cinikusan, hazug ígéretekkel megszüntették. Én egyébként annak idején egyike voltam azoknak – kaptam is érte eleget –, akik ellenezték a kötelező magánnyugdíjpénztár bevezetését. Túl korainak és kimunkálatlannak tartottam. Az sem tetszett, hogy miután a kieső tagdíjat az állam pótolta, az állandóan termelte a hiányt. Tehát a bevezetésen még rendesen dolgozni kellett volna. De nem finomították, hanem nekiestek. Szerintem az igazi botrány az, ahogyan megszüntették: hazudozva, elfogadhatatlan eljárási keretek között. Ennek van egy nagyon durva hozadéka: a nyugdíjrendszerbe, a megtakarításba vetett bizalmat hosszú évekre padlóra küldte. És talán éppen ez a legszomorúbb ebben a történetben. Közben az illetékesek verik a mellüket, hogy a nyugdíjrendszer finanszírozása stabil. Ami önmagában persze igaz. De milyen áron?

Fotó: Bazánth Ivola Forrás: 168ora.hu

– A stabilitásnak nem az-e a titka, hogy közben lerohasztják az egészségügyet? Nincs Európában még egy olyan ország, ahol a gyógyításra olyan kevés jutna, mint Magyarországon. Ma már a lakosság fizeti az egészségügyi kiadások harmadát, miközben a nyugdíjasok többsége nem jut el magánorvoshoz. Lassan a gyógyszerüket sem tudják kiváltani, sokan bele is halnak. A kétféle kiadás egy kasszáról megy.

– Azért tudni kell, hogy ötletszerűen nem lehet pénzeket áttenni egyik zsebből a másikba. A költségvetési törvény évente szabályozza, hogy a szociális hozzájárulási adóból milyen arányban kell fedezni a nyugdíjakat és az egészségügyet. Most egy kicsit több mint 70 százalék jut a nyugdíjakra. A gond szerintem az – és ebben egyetértek önnel –, hogy tudatosan sem lehetne jobban lerohasztani az egészségügyet, mint ahogyan ez nálunk történik. Létezik egy látens vagy nem is annyira látens terelés a magánegészségügy felé. Ez tragikus helyzetbe hozza a nyugdíjasok tömegét. Tehát az lenne az egyetlen normális út, ha érvényesülne a nemzedékek szolidaritásának elve, és a gazdaság növekedéséből valamit visszakapnának a nyugdíjasok. Hogy legalább a gyógyszerek kiváltására jusson. Mert legyünk őszinték: manapság a nyugdíjasok pénzét használják gazdaságélénkítésre. Miközben az öregek igazságtalan módon nem részesülnek a gazdasági növekedésből, a rájuk jutó többletet az állam költi el saját magára. Igen, magára költi.

– Mit gondol arról, hogy a nők 40 ledolgozott év után nyugdíjba mehetnek?

– Ez is csak választáspolitikai termék. Biztosítási szempontból diszkriminatívnak tartom, ráadásul csak púder rajta a szociálpolitikai szöveg, hiszen nem csak a gyermekes nők élhetnek vele. Legfőbb hibája, hogy elmaradt az érdekeltek tájékoztatása. Sok tízezer nő úgy ment el nyugdíjba két-három-négy évvel idő előtt, hogy ez egyáltalán nem érte meg nekik. Életük végéig 20-25 százalékkal alacsonyabb nyugdíjat kapnak. Akár több mint harminc éven át. Végső soron a megtakarításból mindenki kifizeti saját kedvezményét. A megoldás az lett volna, ha a korhatár emelése közben nem szüntettek volna meg minden korai ellátást, hanem egy átlátható és ésszerű malusrendszert hoztak volna létre, lefelé is rugalmas korhatárral. Biztos vagyok benne, hogy amikor 2022-ben mindenkire vonatkozik majd a 65 éves korhatár, megkerülhetetlen lesz a rugalmas rendszer bevezetése. Magunk között: azért egy 65 éves tűzoltó már ne vonuljon létrán oltani.

– A fideszes vezérkar miért bánik el így a szülei korosztályával? Nem értenek hozzá? Vagy miután saját szüleiket kimentik, azt mondják: hulljon a férgese? Aki most megy nyugdíjba, talán már a mi kutyánk kölyke, de a rendszerváltás előtti generáció nem számít?

– Úgy látom, a hozzáértéssel sem állnak nagyon jól, mert mindent politikai haszonban mérnek. A szakmai garnitúra döntő részét eltávolították. Nemcsak megszüntették a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, amely a magja volt a nyugdíjszakmának, de a szakértőket kisöpörték a minisztériumból is. Igaz, vannak még bent gondolkodó emberek, de ők nem merik elmondani a véleményüket. Nincs is hol. Aki mást mondana, mint a főnökség, annak sokáig nem lenne maradása. Benne van azonban a pakliban az is, amit ön mond: bizonyos korosztályok nem számítanak. De szerintem van még cinikusabb megfontolás is. Az újabban és a régebben megállapított nyugdíjak közötti különbség lehetővé teszi, hogy a nyugdíjasok egyes rétegeit szembefordítsák egymással. Ez a kormány mestere annak, hogyan játsszon ki egymás ellen társadalmi csoportokat: nehogy összeálljon a kritikus tömeg. És persze: a szegénység szélén egyensúlyozó idős embereket könnyen és nagyon olcsón meg lehet venni –már elnézést kérek a kifejezésért. Azt gondolhatják: ha a törvényi előírásokon túl egy kicsit többet adunk nekik, nyugton maradnak. Még egy kicsit adunk, ránk is szavaznak majd.

168ora.hu