Corneliu Zelea Codreanu (születési nevén Corneliu Zelinski; Huszváros, 1899. szeptember 13. – Ilfov, 1938. november 30.) a román ultrajobboldali és antiszemita Vasgárda karizmatikus vezetője volt a két világháború közti időszakban. Gyakran említik a Corneliu Codreanu néven, a családjára utaló Zelea szót azonban sohasem használják családneveként, legfeljebb középső névként. A sovén román vezér édesapja bukovinai lengyel volt, míg édesanyja német.

A szakirodalom a „nemzet” kifejezés két hagyományos felfogását különbözteti meg. Az első értelmében a nemzet politikai közösség. Ezen megközelítés szerint a nemzethez való tartozás formális jogi viszony: a nemzet az állam területén élő, vagyis az állam autoritása alá tartozó egyéneket jelöli. A másik felfogás nem politikai, hanem etnikai alapon határozza meg a nemzetet. Az etnikai nemzetfelfogás szerint a nemzethez való tartozás közös leszármazást feltételez. A polgári felfogást hagyományosan az észak-amerikai, az angol és a francia nemzetállamokra jellemző, míg az etnikai vagy keleti nemzetfelfogás a német és a kelet-európai nacionalizmusokra és nemzetekre. – A kelet-európai nemzetállamok közül a második világháború előtt a román legionárius mozgalom óhajtotta megvalósítani mindazt, amit Magyarországon a hungaristák – a két mozgalom között talán az volt a lényeges különbség, hogy a Szent Mihály Arkangyal Légió (a később általánosan Vasgárdának nevezett szervezetet) mélyen áthatotta a román ortodoxia – ennél fogva pedig az antiszemitizmus is sokkal kegyetlenebb módon nyilvánult meg soraikban. Ők álltak a legközelebb a német faji alapon működő nemzetiszocializmushoz.

A románok már 1941-ben megkezdték a szervezett cigány- és zsidóirtást, sőt valójában már egy évvel korábban „békés körülmények” között lehetőségük nyílt a Légió csapatos gyakorlására. A vad antiszemita Vasgárda – amelynek parancsnokai és az 1940-ben hatalomra került Antonescu-kormány tisztségviselői között személyi átfedések voltak – rendszeresen terrorizálta a zsidókat, jellemzően a városi értelmiségieket: orvosokat, ügyvédeket, tanárokat. Mintegy 30 ó romániai és dél-erdélyi településen, legalább 400 esetben került sor véres pogromokra. A fegyveres csapatok felelősségre vonása szóba sem került, a zsidóságot kollektíven sújtó szigorú törvényekkel szemben jogorvoslat nem volt. 1941. június 20-án a katonaság, a csendőrség, a rendőrség és a Vasgárda hozzáfogott az ország zsidó lakosságának a módszeres megsemmisítéséhez.” A Vasgárda kegyetlen módon járt el a zsidó lakosokkal szemben, hentesboltok húskampóira akasztották polgártársaikat, leszúrták, agyonverték, illetve halálra kínozták őket. 1942. június 29-én megtörtént az első pogrom, Iasiban (Jászvásár), ahol 8-12 000 zsidót öltek meg brutálisan. A spontán pogromok és vérengzések következtében megközelítőleg 350-400 000 zsidó pusztult el a román fennhatóság alatt álló területeken 1941 és 1943 között. A román politika és történelemszemlélet szerint az 1941-1944 közötti időszakban zajló zsidóellenes események nem egyenértékűek a népirtással, melyet érvelésükben a náci Németország és Magyarország tett. „A román népnek önmagával való megbékélését segítené elő az akkori román kormányok hibás politikájának elismerése és elfogadása. A "civilizált országokban" elismerik a múltat éppen azért, hogy ne ismétlődhessenek meg hasonló tragédiák.”

A Vasgárda, vagy a mozgalom másik gyakran használt nevén "Légió" követői hagyományosan úgy nevezték: Căpitanul (a Kapitány). Haláláig abszolút hatalma volt a szervezet felett. 1938-ban letartoztatták és életfogytiglani kényszermunkára ítélték, de még abban az évben, állítólag II. Károly jóváhagyásával, agyonlőtték Bukarest közelében lévő börtönben. Michail Sebastian, író-publicista a naplójában így ír 1938. november 30-ról: „Ma, szerda éjjel Corneliu Codreanut meggyilkolták és elásták, Duca és Stelescu gyilkosaival együtt. Állítólag ’őrizet alóli szökés’. Túlságosan is gyorsan és váratlanul történt minden, még mindig nem tudom felmérni, hogy mi jöhet még ezek után.” – Az 1936-ban írott önéletrajzi jegyzeteiben az alábbiak olvashatók: „Öt évet töltöttem a Dealu kolostor katonai líceumában, Vitéz Mihály koponyájának árnyékában és Nicolae Filipescu vizsla tekintetétől kísérve… A katonai nevelés, amelyben ott részesültem, egész életemet végig fogja kísérni. A rend, fegyelem és hierarchia zsenge korban a véremmé vált, a katonai méltóság érzetével együtt, és egész eljövendő tevékenységemnek irányt adott” 

A Codreanu által kialakított és képviselt ideológiának nyolcvan évvel később is vannak követői. A Noua Dreaptă, amely a Vasgárda örökösének tartja magát, úgy festi le Codreanut, mint a román ortodox egyház szentjét.

A román fasizmus színes jelenség. „A Vasgárda talán a legérdekesebb és legkomplexebb fasiszta mozgalom, olyan, mint egy különböző geológiai rétegekben gazdag táj, amely egyesíti a prefasiszta és a radikális fasiszta elemeket.” Így lehetett karizmatikus vezére Corneliu Zelea Codreanu, aki nem volt olyan jó tollforgató, mint Mussolini, és olyan szóözönt sem tudott kiereszteni magából, mint Hitler. Viszont tökéletes bandavezér volt, ő volt a Kapitány, aki ezzel a megnevezéssel a betyárromantikát is felidézte. Nem kétséges, ő a legjobb kiállású fasiszta vezér, magas, majdnem 190 cm körül, messze jobb, mint a művelt, ám pojácásodó Duce és a chicagói gengszter benyomását keltő Führer, aki hol bécsi külvárosi negédes kispolgár, hol wotankodó gyilkos hadúr formájában tevékenykedett. Ezzel szemben – egyik amerikai újságíró szerint, akit zsidó mivolta miatt is taszított a legionárius antiszemitizmus úgy vélte – a Kapitány olyan jó kiállású, hogy „Hollywoodban sikert aratna” – nem román típus. Közvetve a hazai mozikban is aratott némi sikert, mert ha a western filmekben hozzá hasonló figura jelent meg, a közönség lelkesen skandálta: Kapitány! Kapitány! Ezért a cenzúra gyakran nem engedélyezte az olyan amerikai filmet, amelyben a főszereplő hozzá hasonlított. 1938 novemberének végén a király, II. Károly, miután már olyan vetélytársat látott benne, aki hatalmát veszélyezteti, és mozgalmával a náci Németország ötödik hadoszlopa lehet, megölette. A Kapitány karizmája azonban halála után is érvényesült. Utóda, Horia Sima, a parancsnok már inkább antikarizmatikus pragmatikus terrorista volt, aki – gyanús kapcsolatai révén – valahogyan mindig megúszta, hogy börtönbe kerüljön, Codreanu kultuszából élt, amíg meg nem halt – Nyugaton. Codreanu jellegzetes parasztviseletben járt, de munkásokat talán hatékonyabban szervezett be a mozgalmába, mint a kommunisták. Egyes hívei a falusi idillt ápolták, ő pedig városok építésére is készült, anélkül, hogy ezt dobra verte volna. Amíg a kommunista mozgalom a társadalmi térben horizontálisan mozgósított, elsősorban a munkásokat és a szegény parasztokat, a fasiszták vertikálisan mozgósítottak. Légiójuk fedőpártja – „Mindent a Hazáért” – igazi gyűjtőpártként működött. Minden számszerű adat ezt erősíti meg. Ezek a mozgalom szocioprofesszionális összetételét érzékeltető számszerű adatok azonban esetlegesek, egy-egy nagy esemény résztvevőiről szóló kimutatások. A Légió ugyanis saját levéltári anyagait többször is megsemmisítette, s ami a levéltárakban fennmaradt, az is kaotikus. A Légió és a Vasgárda jelvénye – a hármaskereszt – a román bélyegen börtönráccsá alakult át. A román fasizmus nevezett alakjait is rehabilitálták az utóbbi három évtizedben.

Codreanu – a nyugati szélsőséges tömegmozgalmak vezéreihez hasonlóan – nacionalista, antikommunista és antiszemita nézeteket hirdetett, valamint elítélte a kapitalista berendezkedést, melyet a köznyomor és a korrupció fő felelősének tekintett. A fennálló rend alternatívájaként ugyanakkor – Hitlerrel vagy Mussolinivel ellentétben – egy spirituális közösséget képzelt el. A Szent Mihály Arkangyal Légió – miként ezt neve és másik fontos szimbóluma, a hármas kereszt is mutatja – szorosan kötődött az ortodox kereszténységhez. A Légió nem a felsőbbrendű faj uralmát vagy a tökéletes korporatív társadalmat akarta megteremteni, hanem programja szerint azért lépett fel, hogy a román nemzet az ősi vallási és népi tradíciókhoz forduljon, és ezáltal erkölcsileg is megtisztuljon. Egy kevéssé polgárosult, hatalmas agrárnépességgel rendelkező államban ezzel a – hagyományokra alapozó – utópisztikus vízióval, jóval szélesebb tömegeket lehetett befolyásolni, mint a szociáldarwinizmus, az eugenika vagy a korporativizmus eszméivel.

©Kollár Erzsébet, 2020.
Szemenyei-Kiss Tamás „Trianon után” című cikksorozatából.
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár fond 567 jelzetű gyűjtemény.