h i r d e t é s

A svindler listája

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam
a- a+

A svindler listája

2020. január 13. - 10:08

Törököt fogtam, nem ereszt – szabadulnék én az álhír-oldalaktól és politikai szélhámosoktól, írnék mindenféle szépről és jóról, már ha lenne ilyesmi a környéken, de nem lehet, nem engednek a svindlerek. - írja a huppa.hu.

Mintha csak egy nagy gordiuszi csomóba, gombolyagba gabalyodott volna az ország, minden mindennel összefügg, ha itt meghúzom, amott szorul…

Most például első dolgom kell legyen, hogy köszönetemet és tiszteletemet fejezzem ki a HVG két munkatársának, Oroszi Babettnek és Serdült Viktóriának, mert a mai írásukban több mint érdekes dologra bukkantak, amiből, meglehet, igen messzemenő következtetéseket lehet majd levonni. Ők nem vonták le ezeket, megpróbálom én megtenni: és kiegészíteni a saját kutatásaim eredményeivel az ő kiváló munkájukat.

A cím lényegre törő: „Kamupártok után kamuoldalak körül találtuk meg Seres Máriát”. Mármost Seres Mária nem hétköznapi bábjátékosa a magyar belpolitikai életnek, a tavasszal Gulyás Márton kiváló dokumentumfilmje rántotta le arról a leplet, hogy nem kizárt: neki köszönhetjük mindhárom kétharmadot. De az utolsó kettőt mindenképp.

Bizony-bizony… na lássuk akkor, ki is ez a Seres Mária? Egy idei, áprilisi írásomban utánamentem.

Egyszer volt, kár, hogy volt, még az 1994-es választásokon egy érdekes kis párt, az volt a neve, hogy Magyarországi Zöld Párt. Ne tévesszük őket össze a valódi környezetvédőkkel, olyanok voltak ők, mint a kivi: belül lehet, hogy zöldek, de kívül bizony barnák, nagyon barnák. Így lehet, hogy nem tetszenek rájuk emlékezni, de úgy, hogy az volt a választási jelszavuk, miszerint „Magyar nőbe magyar magot!” vagy „Rendezd le az asszonyt, és menj el szavazni!” már ismerősebb lehet. Jelképül a birodalmi sast választották, egyik célkitűzésük „a zsidókérdés megoldása” volt Magyarországon – annyira voltak ezek környezetvédők, amennyire a Hermann Göring. Akinek annyi köze volt a környezethez, hogy birodalmi fővadász is volt. Sokat is ártottak a valódi környezetvédőknek, főleg, miután az 1994-es választásokon hatalmasat buktak, ám csatlakozott hozzájuk Tomcat mester is, bár akkor már Magyar Szociális Zöld Pártnak nevezték magukat.

No, ennek a díszes rohamcsapatnak volt az elnöke és listavezetője a választásokon Stekler Ottó. A szóvivőjük pedig a később elhíresült Seres Mária volt – sőt a választási listájuk ötödik helyén is szerepelt. Ők később – vagy tán már akkor – egy pár lettek, és próbálkoztak mindenféle úton-módon a Parlamentbe jutással, befolyás szerzésével, egyszóval mindazzal a sok kis aljassággal, amit magyar belpolitikának nevezünk. Nem sok sikerrel – legalábbis 2009-ig. Itt nincs megfelelő terjedelem arra, hogy ismertessem az összes kacskaringós utat, amit addig bejártak, legyen elég annyi, hogy nem sok babér termett nekik, bogáncs is alig, az is inkább a szélsőjobboldalon – de épp az volt a szerencséjük, hogy nem volt országosan ismert a nevük, az hozta meg a 2009-es sikert.

Akkor ugyanis Seres Mária népszavazási kezdeményezést indított az országgyűlési képviselők számla nélküli költségtérítésének megszüntetéséről. Az aláírásgyűjtés példátlan sikerrel zárult, civilként máig megdönthetetlen számú, 605 885 aláírást gyűjtöttek össze. Gulyás Márton filmje szerint ezeknek az összegyűjtött aláírásoknak fontos szerepe lehetett a házaspár további politikai működésében. Ugyanis, ahhoz, hogy valaki elindulhasson egy választáson, leginkább adatokra, címekre, aláírásokra van szüksége.

Ez hát az az alaptőke, ez a Nibelungok ősi kincse, amiből a kamupártok élnek – máig. Aki akkor aláírta ezt a kezdeményezést, biztos lehet benne, hogy minden későbbi álpárt ajánlói között ott szerepel a neve – ha él, ha nem, ugyanis ennyi év alatt azért történhetett az aláírókkal egy és más. De az adatbázis most is Seres Mária és Stekler Ottó kezében van (habár jog és törvény szerint meg kellett volna semmisíteniük), ma is használják, sőt, a kamupártok alapítását, üzemeltetését iparággá fejlesztették.

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a 2013-ban elfogadott, most is hatályos LXXXVII. törvény lehetővé teszi. A központi költségvetés ennek értelmében támogatja a választási kampányt, komoly pénzekkel, az igaz, el kell velük számolni, de ez Hunniában, a „lepapírozás” hazájában nem lehet probléma. Egy másik régebbi írásomban elemeztem is, hogy a mindenféle kamupártok átlagosan százötven milliós tartozásokkal szoktak felszívódni – lássunk erről egy táblázatot!

  • MAGYARORSZÁGI CIGÁNYPÁRT – 154 167 773 forint tartozás
  • SZEGÉNY EMBEREK MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
  • TENNI AKARÁS MOZGALOM – 154 114 962 forint tartozás
  • KELL AZ ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
  • SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
  • IRÁNYTŰ PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
  • EURÓPAI ROMA KERESZTÉNYEK JOBBLÉTÉÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
  • NET PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
  • REND ÉS ELSZÁMOLTATÁS PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
  • MAGYARORSZÁGON ÉLŐ DOLGOZÓ ÉS TANULÓ EMBEREK PÁRTJA – 154 114 962 forint tartozás
  • CSALÁDOK PÁRTJA – 154 107 418 forint tartozás
  • KÖZÖS NEVEZŐ 2018 – 154 152 684 forint tartozás
  • ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 308 214 836 forint tartozás

Mi kell a támogatás felvételéhez? Első sorban az, hogy minél több képviselőjelöltet indítson a párt.

Ahhoz meg mi kell?

Ajánló kell.

Senki sem értette, honnét van elég ajánlója ezeknek a kis, lehetetlen nevű pártocskáknak

Csak idén tavasszal derült ki: Seres Máriáék hatszázezres adatbázisából. És ez magyarázza azt is, hogy a hamvába hót népszavazás után előbb Civil Mozgalom, majd Seres Mária Szövetségesei néven párttá szerveződő gittegylet mitől lett egy pillanat erejéig döntő tényező a magyar belpolitikában.

Bonyolult kamupárt-háló bontakozik ki előttünk, kabaréba illő részletekkel: például indult a 2018-as választásokon a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja. Ami egy ferencvárosi kerékpárgumi-üzletbe volt bejegyezve, mert hova máshova jegyezzenek be egy kormányzásra hivatott pártot? Ők a Családok Pártjával működtek együtt, mondhatni koalícióban, mely viszont egy kisboltban funkcionált az iratok szerint, majd a szép közreműködésbe belépett harmadiknak az Összefogás Párt is, így aztán együtt több, mint hatszáz milliót markolhattak fel – a botrány akkor tört ki, mikor kiderült, hogy nem pártcsaládról, hanem teljesen valódi családról van szó, a család különböző tagjai nevén futottak a különböző mozgalmak.

Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet – meg hatszáz milla a zsebben.

És ezeket mind-mind a valamikori népszavazási kezdeményezést aláírók adatainak felhasználásával, az ő adataikkal való visszaéléssel sikerült eljuttatni abba a fázisba, hogy felvehessék a támogatást.

Seres Mária a leleplező dokumentumfilm megjelenése után eltűnt a nyilvánosság elől (az utóbbi években amúgy sem nagyon kereste a szereplést), már elkönyveltem volna magamban a többi veszteséghez, ez egy következmények nélküli ország – most azonban a HVG kiváló munkatársai rátaláltak.

Jelenleg nem kamupártokkal foglalkozik, hanem álhírlapokkal, és innentől kezd érdekes lenni a dolog. Mint a HVG írja, hozzá és cégeihez köthető az egyazegyben.com, az elmenyorszag.com, a bulvar.info, a szinesvilag.com, a fokusz.online, a zoldujsag.hu, a motivalunk.hu-n, az agyafurt.com, illetve ezek Facebook-oldalai. Ezek mind összeérnek egy nem is olyan nagyon bonyolult céghálón keresztül a Seres-Stekler pár kezében. Csakhogy – ezek nem politikai álhíroldalak, ezeken „szenzációhajhász anyagok, népi bölcsességek és blődségek” (HVG) jelennek meg.

Akkor mire jók?

Nagy annak a sora, kérem. Lássuk például a szintén hozzájuk tartozó Szöveggyártók.hu egyik levelét az általuk ajánlott munkáról – ez az oldal tulajdonképpen munkatársakat toboroz az álhírlapoknak.

A cikkeket nem elég megírni, azt egy automata rendszeren keresztül meg is kell osztani Facebook-oldalakon, és neked pedig különféle, a témákhoz jól köthető csoportokban (de javaslunk is ilyeneket, ahova neked kell belépni, majd ott aktiválódni, és menedzselni a tartalmaidat – ahol persze ezt az adminok megengedik). Folyamatosan figyelned kell a saját felületen a statisztikákat, hogy hatékonyak-e a cikkek, milyen címekkel és milyen témák mentek jobban, és ez alapján javítani és megtervezni a további munkádat.

Hoppá csak, profi médiamanipulációs rendszert látunk, automata megosztásokkal, kattintásvadász módszerekkel, mesterséges, témához kötött, olvasóhalász csoportokkal: és természetesen a hatékonyságra törekszik. De hogy lesz ebből pénz?

Mostani formájában sehogy. Ez nem a másik álhírlap-család, ami brutális reklámözönt zúdít a manipulált marhaságok mellett az olvasókra, ezeken az oldalakon épp csak annyi hirdetés van, hogy fennmaradjanak. De akkor mire jók?

Egyrészt: sok százezres követőtáboruk van, a Facebook-csoportjaiknak ugyanennyi tagja, ami már megosztási felületként is rengeteget érhet egy választási kampányban. Például egy-egy politikai hirdetés ezeken az oldalakon szó szerint tarolhat.

Másfelől meg tudjuk, Seres Máriánál van a Nibelungok kincse, az érzékeny adatokból álló hatszázezres névsor – csakhogy az 2009 óta sokat avult és avul minden nap, az emberek, a valamikori aláírók nem örök életűek, szóval frissíteni kéne, ha a hölgy nem akar kikopni a kamupárt-bizniszből. Ha ezeken a sok százezres oldalakon mondjuk elindít egy játékot, amiben faházat, grillsütőt vagy autót lehet nyerni ingyen, mert olyan jó fejek a játék szervezői, és valahol menet közben a játékosoktól mintegy mellékesen elkérik pont azokat az adatokat, amik a pártajánlásokhoz kellenek, lehet, hogy a végére lesz neki egymillió élő, aktuális, bábként használható személye is, akiknek az adataival olyan pártot juttat a választások második fordulójába 2022-ben, amilyent csak akar.

Szóval üzlet ez, nagy üzlet, akkora, hogy érthető, ha Seres Mária nem akar kiszállni belőle.

Azt már tavasszal kimutattuk, hogy legalábbis 2014-ben és 2018-ban az ő kamupártjainak volt köszönhető a kétharmad.

Nem ez vagy az a társadalmi, nemzeti, felekezeti, területi, akármilyen közösség volt felelős érte, hanem a kamupártok. Valamint a választási matematika kifinomult alkalmazása és a választókerületek átrajzolása (angolul: gerrymandering). E három tehát az a helikoni triász, aminek a mostani és a korábbi kormányt köszönhetjük.

Szóval, tessenek csak részt venni minden játékban, aztán tessenek csodálkozni, ha egyszer a saját nevüket mondjuk a „Csodaturul tűztojásának táltosai” párt ajánlói között olvassák.

A Gulyás Márton-féle dokumentumfilm után azt hittük: Seres Mária elveszett a magyar belpolitikai alvilág számára.

Pedig olyan ő, mint az anyag vagy az energia, dehogy veszett el.

Csak átalakult.

Szerző: Szele Tamás/huppa.hu