A globális felmelegedés előrejelzéseket sem képesek elfogadni, ugyanis számukra a tudomány is csak egy gyanús szektás tevékenység mindaddig, amíg nem produkál kézzelfogható, materiális eredményeket. Most azonban már, amikor már a hőhullámokat a szó szoros értelmében a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, nyilvánvalóan egyre inkább csökkenni fog a klímaváltozást tagadók tábora. Ennek ellenére sokan erőből szeretnének megoldani mindent a klímaváltozás okozta problémákat is beleértve, és kevésbé fogékonyak a tudomány ajánlotta racionális megoldások alkalmazására. A különféle véleményvezéreknek és egyéb influenszereknek kellene pedig keményen beleállni és személyes jó példákkal is elől járni a környezetvédelmi problémáink megoldásába.

A meggyőződéseit az ember huszonéves kora után nagyon nehezen változtatja meg, újabb kutatások is kimutatták, hogy milyen idegrendszeri és genetikai sajátosságok is befolyásolják a politikai nézeteink kialakulását, amikhez hajlamosak vagyunk a végsőkig ragaszkodni. (A baloldali felfogásnak természetesen éppúgy megvannak a hátulütői, azonban mostanában az újságok tele vannak a liberalizmust ekéző cikkekkel, ezért erről kár is szót ejteni.) Az USA legfelsőbb bírósága is valószínűleg olyanok személyekből áll, akik kevéssé nyitott felfogásúak, különben nem tennének keresztbe a legújabb határozatukkal a klímavédelmi törekvéseknek.

Az abortuszhoz való joggal kapcsolatos döntésükkel kapcsolatban is csak az a fő kifogásom, hogy megint a jobboldal nyelvén beszél, vagyis a tiltások és a büntetések nyelvén. Az egész jobboldali kampány arról is szólhatna, hogy gyermeket növelni valójában nagyon is kiváltságos helyzet, hiszen sokan vannak, akik esetében különféle okokból fel sem merülhet ennek a lehetősége. A gyermekáldást a szülők egyfajta kitüntetésnek kellene, hogy érezzék és felelős módon, felkészülten fogadják. Még a nem kívánt gyerekek esetében is háromszor meggondolnák a magzat elvetetését, amit egyébként az egyes államok törvényei se nem automatikus jogként, se nem teljes tilalomként nem szabadna, hogy kezeljenek (mindig az arany középutat keresve ezen a téren is). Kérdéses persze, hogy az USA-ban folyó vita apropóján, az amerikai állampolgárok (vagy akár a lengyelek) mennyiben kezelhetőek felelős felnőtt módjára, vagy pedig megmarad a rájuk jellemző gyerekesség.

A bevándorlás esetében is a szélsőjobbereknek inkább örülniük kellene, hogy országuk mennyire vonzó sokak számára, mennyire sokan akarnak megtelepedni náluk, ez is okot adhat egyfajta nemzeti büszkeségre. A bevándorlás tehát a radikális jobboldali, nemzeti érzésű ember számára inkább örvendetes jelenség kellene, hogy legyen mint félelem tárgya, más kérdés persze az illegális migráció, ami ellen valóban kemény fellépés szükséges. Sajnos az a tapasztalat, hogy a konzervatív felfogásúak nem nagyon fogadják be az idegeneket a mutatott teljesítményüktől teljesen függetlenül sem, sőt meg merem kockáztatni, hogy ez is hozzájárulhat a szegregációhoz. (A kulturális hódítástól való szélsőjobboldali félelmek mögött ezzel szemben nincsenek valós tapasztalatok.) A bevándorlással kapcsolatos felfogások mögött jól látható módon az észérvek helyett a különböző félelmi reflexek dominálnak.

Az oltásellenesség sem volt más mint  a laposföld hit egy formája, hiszen sokak számára nem volt elég bizonyítékul mindaz, ami a járvány kezdetén mondjuk Milánóban történt, sőt sokan vannak még most is a valamilyen módon vírustagadók, vagy a vírussal kapcsolatos tudományosságot tagadók amellett, hogy a kőkonzervatív ember megint csak a humánus szempontokat félresöpörve, erőből akarja megoldani a járványügyi kérdéseket is. Ez megint csak egy példa a szélsőségesen konzervatív felfogás irracionalitására, de folytathatnám a sort a beteges szintű homofóbiával is, hiszen az emberek szexuális viselkedése egyáltalán nem politikai kérdés (bár e téren a baloldalnak is valószínűleg megvan a maga sara, hiszen közismert, hogy a liberális, szocdem vagy zöld felfogás is sok esetben túlságosan érzelemközpontú).

A jobboldali radikálisok között sokan vannak, akik szeretnének véget vetni a liberális demokráciának, talán mert az intézményeiket nem nagyon értik és nem illik bele a világképükbe. Igazság szerint nem nagyon van alternatívája a mai demokratikus rendszereknek, a legkomolyabb kihívó Kína, ami az úgynevezett ázsiai termelési módba oltotta bele a kapitalizmus fő elemeit. (A több ezer éve létező ázsiai termelési módnak nevezhető rendszerek önkényuralomra épültek, kiterjedt bürokráciával és a magántulajdon korlátozásával, aminek a 20.században elterjedt formája a kommunizmus volt.) Kelet-Ázsia egyes országai kapitalista rendszereket építettek ki, az ázsiai termelési mód főbb hagyományos elveit meghagyva (például a konfuciánusnak is nevezhető közösségcentrikus etikai kódexet). Oroszország és Kelet-Európa egyes országai a kétféle szemléletmód hibridjét próbálják létrehozni, nem tudjuk még megmondani, hogy mekkora sikerrel. Annyi bizonyos, hogy egyéb modern kísérletek mint Irán, Argentína vagy Venezuela mind alapvetően kudarcosak, annak ellenére is, hogy erőforrásokban gazdag országokról van szó. (Nem szokásom már a magyar kormány bírálni, ezúttal sem teszem, csak azt az érdekességet jegyzem meg, hogy kis országok mozgástere bizonyos esetekben nagyobb lehet mint a nagyoké, lásd például az egyes adóparadicsomokat.)

A jobb és baloldal számos országban hajlamos acsarkodni egymásra, annak ellenére is, hogy egymást pontosan kiegészítő felfogásokról van szó, elvileg együtt is tudnának dolgozni. Az együttműködés lehetőségét rendszerint a pártokon belüli radikálisok hiúsítják meg, az emberek félelmeire és a nyájösztönre építve, amiben szerintem mostanában a jobboldalnak valamivel több vétke van. (IDEO-LOGIKÁK)