h i r d e t é s

A szociális katolicizmus alapokmányából - A munkaadók és tőkések kötelességeiről

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

A szociális katolicizmus alapokmányából - A munkaadók és tőkések kötelességeiről

2019. április 28. - 12:08

 

Az elmúlt hetekben a keresztény nemzetállamot építő kormányfő, Orbán Viktor Mihály - idő hiányában - elutasította a budaörsi pedagógusok azon kérését, hogy 3 perces meghallgatást tegyen lehetővé számukra...

Alapvető hibát követnek el a társadalmi kérdés tárgyalásában azok, akik a két társadalmi osztályt, a tőkéseket és a munkásokat eleve egymás ellenségének tartják, mintha a természet a gazdagokat és a szegényeket arra teremtette volna, hogy állandó harcban egymást irtsák. Ez annyira ellenkezik a józan ésszel és az igazsággal, hogy pontosan az ellenkezője igaz. Ahogy ugyanis a testben a különféle tagok úgy illeszkednek egymáshoz, hogy ebből az egésznek az az összhangja keletkezik, amit joggal mondunk harmóniának, éppen úgy intézkedett a természet a társadalomról is, hogy a két osztály egyetértő kölcsönviszonyban álljon egymással, s megfelelő egyensúlyt tartva egészítse ki egymást. Hiszen teljes mértékben egymásra vannak utalva: sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül nem lehet meg. Az egyetértés a dolgokban szépséget, azaz rendet hoz létre, míg ezzel szemben az örökös harcból szükségszerűen kezelhetetlen zűrzavar keletkezik. Mármost a keresztény intézmények e küzdelem megszüntetésére, sőt radikális megelőzésére csodálatos és sokféle erővel rendelkeznek.

Először is a vallás parancsai, amelyeknek magyarázója és őre a Katolikus Egyház, felettébb alkalmasak a szegények és a gazdagok megbékítésére és viszonyuk szabályozására, mivel mindkét osztályt figyelmeztetik kölcsönös kötelességeikre, különösen azokra, amelyek az igazságosság követelményei.
A munkásokra, a szegényekre az alábbi kötelességek vonatkoznak: a munkát, amelyet szabadon és méltányos szerződéssel vállaltak, végezzék tökéletesen és hűségesen. Semmiféle kárt ne okozzanak a tulajdonos vagyonában, és személyét ne sértsék, saját érdekük védelmezése esetén tartózkodjanak az erőszaktól s ne vetemedjenek soha lázadásra, ne szövetkezzenek rosszindulatú emberekkel, akik irreális reményeket fölkeltve és beválthatatlan ígéreteket téve szedik rá őket, aminek az eredménye általában értelmetlen bűnhődés, azaz a jólét összeomlása.

A munkaadók és tőkések kötelességei
"Az aratók szava felhatol a Seregek Ura fülébe..."

A munkaadók legfőbb kötelességei közé tartozik, hogy munkásaikat ne tekintsék rabszolgának; tisztelni tartoznak személyiségük méltóságát, hisz még inkább megnemesíti ezt az, amit „keresztény jellegnek” nevezünk. Értsék meg, hogy a kenyérkereső munka a keresztény bölcselet fényében nem lealázó, hanem felemelő, mert az emberi élet fenntartásának tisztességes eszköze; ellenben rút és embertelen dolog az embereket a haszonszerzés puszta eszközeiként használni fel s őket többre nem becsülni, mint amennyit nyers munkaerejük ér. Ugyancsak kötelességük, hogy figyelembe vegyék a munkások vallási igényeit és lelkük javát. Elegendő időt kell tehát biztosítani számukra, hogy vallásukat gyakorolják.

Nem szabad őket a romlás és a bűnözés veszélyének és csábításának kitenni, családjuk gondozásáról és a takarékosságról leszoktatni, több terhet rajuk rakni, mint amennyit elbírnak, vagy olyasmit követelni tőlük, ami koruknak és nemüknek nem felel meg. De, mindenek felett az a kötelességük, hogy mindenkinek megadják a járandóságát. A munkabér összegének méltányos meghatározásánál több tényezőt kell számításba venni. A tehetősek és a munkaadók azonban soha ne feledjék azt az általános igazságot, hogy sem isteni, sem emberi törvény nem engedi meg, hogy a szegényeket haszonlesésből elnyomják, s más ember kiszolgáltatottságából húzzanak hasznot. A munkások jogos bérének elvonása olyan nagy bűn, mely az ég bosszuló haragját idézi magára: „A bér, amelyet a munkásoktól elvontatok, felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe”. 

Végül pedig kínosan ügyeljenek a gazdagok, hogy a szegények csekély vagyonában erőszakkal, ravaszsággal vagy kamatcsalással kárt ne tegyenek, már csak azért sem, mert a szegények nem elég erősek a védekezésre a jogsértések és a visszaélések ellen, és így az ő vagyonuk minél kisebb, annál szentebb. Hát nem volna képes ezen törvények megtartása már önmagában is megszüntetni a viszálykodás hevét, vagy akár annak okait?

Idézet XIII. Leo pápa 1891. május 15-én
írott apostoli körleveléből

„Alapvető hibát követnek el a társadalmi kérdés tárgyalásában azok is, akik a két társadalmi osztályt eleve egymás ellenségének tartják, mintha a természet a gazdagokat és a szegényeket arra teremtette volna, hogy állandó harcban egymást irtsák. Ez annyira ellenkezik a józan ésszel és az igazsággal, hogy pontosan az ellenkezője igaz. Ahogy ugyanis a testben a különféle tagok úgy illeszkednek egymáshoz, hogy ebből az egésznek az az összhangja keletkezik, amit joggal mondunk harmóniának, éppen úgy intézkedett a természet a társadalomról is, hogy a két osztály egyetértő kölcsönviszonyban álljon egymással, s megfelelő egyensúlyt tartva egészítse ki egymást. Hiszen teljes mértékben egymásra vannak utalva: sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül nem lehet meg.

Sőt ezen a téren a munkásoknak olyan nagy a szerepük és jelentőségük, hogy valójában kizárólag az ő munkájukból származik az állam gazdagsága. A méltányosság tehát a munkások állami védelmét sürgeti, azt, hogy a munka közösségre háramló hasznából úgy részesüljenek, hogy szükségleteiket lakás, ruházat, táplálkozás és egészségügyi ellátás tekintetében fedezni tudják, s helyzetük ne legyen annyira nyomasztó. Ebből az következik, hogy az államnak támogatnia kell mindazt, ami a munkások helyzetén bármiképpen is lendít. Ez a gondoskodás nem csak hogy nem lesz kárára senkinek, hanem ellenkezőleg, mindenkinek előnyére fog válni, mivel a társadalom elemi érdeke, hogy azok, akiktől oly igen szükséges javai erednek, ne nyomorogjanak.”
*

Giocchino Pecci gróf / XIII. Leo pápa
Szerk.: Kollár Erzsébet
Budapest. 2019. április 26. napján

Címkék: 

 

h i r d e t é s